Egy különös barátság kezdete a kertben
Volt egyszer egy szép, napfényes kert, ahol a fűszálak között dúsan nőtt a moha, és illatos virágok lengedeztek a langyos szellőben. Ebben a kertben élt egy kis csiga, akit Csigusznak hívtak. Csigusz olykor álmodozva mászott a harmatos leveleken, máskor a virágok tövében keresett árnyékot.
Csigusz nagyon szerette ezt a kertet, minden zugát ismerte. Volt azonban valaki, akitől félt: a szitakötő. A szitakötő nagy szárnyaival gyorsan suhant a levegőben, a víz fölött, a virágok felett, s néha úgy tűnt, mintha szinte egy pillanat alatt ott teremne bármelyik bokor mögött. Csigusz ilyenkor mindig behúzódott a házába, s várt, amíg a szitakötő elrepült.
A csiga félelme: miért ijesztő a szitakötő?
Egy reggel Csigusz a legfinomabb harmatcseppeket keresgélte, amikor hirtelen egy árnyék suhant át fölötte. Megdermedt a rémülettől. A szitakötő volt az! Csigusz összegömbölyödött.
– Olyan gyors, olyan hangos, biztosan bántani akar! – gondolta. Sokszor hallotta más állatoktól, hogy a szitakötők veszélyesek lehetnek, hiszen olyan gyorsan mozognak, és nagy a szárnyuk.
Csigusz visszagondolt azokra az alkalmakra, amikor a szitakötő közel repült hozzá. Mindig olyan hirtelen jelent meg, majd eltűnt, mintha csak játszana vele. Csigusz szíve gyorsan vert, ha a szitakötő járt a közelben.
Bátor pillanatok: hogyan szembesült a csiga?
Egy napon, amikor a nap már magasan járt, Csigusz éppen egy levél szélén pihent. Egyszer csak megérezte, hogy valami közeledik. Mielőtt még elbújhatott volna, a szitakötő már ott lebegett előtte.
– Szia! – szólt a szitakötő vidáman. – Észrevettem, hogy mindig elbújsz, amikor repülök a közelben. Megijesztelek?
Csigusz meglepődött. Még sosem beszélt a szitakötővel.
– I-igen… egy kicsit – felelte halkan.
A szitakötő leült egy fűszálra, pont Csigusz mellé.
– Ne félj tőlem! Tudod, én csak szeretem nézni, ahogy a fény táncol a leveleken és a vízen. Sosem bántanék senkit! – mondta barátságosan.
Csigusz elgondolkodott. A szitakötő hangja kedves volt, a szeme csillogott. Talán tényleg nem akar rosszat.
A szitakötő titka: barátság vagy ellenség?
– De miért vagy mindig ilyen gyors? – kérdezte Csigusz bátortalanul.
A szitakötő elmosolyodott.
– Azért, mert imádok repülni! A szárnyaim olyanok, mint a szivárvány, és minden nap új dolgokat fedezek fel. Szeretem, amikor a szél fúj, és átölel a napfény.
Most már Csigusz is kíváncsi lett.
– És tényleg nem félelmetesnek születtél?
A szitakötő nevetett.
– Nem! Kis koromban én is féltem sok mindentől. De megtanultam, hogy mindenki más, és ez így jó. Én sosem bántanék kis csigát vagy mást a kertben.
Megtanult együtt élni a csiga és a szitakötő
Attól a naptól kezdve Csigusz már nem bújt el, ha a szitakötő megjelent. Néha beszélgettek, néha csak csendben üldögéltek egymás mellett. Csigusz mesélt arról, milyen izgalmas lassan bejárni a kertet, a szitakötő pedig mesélt a levegő magasából látható szépségekről.
Egy szép délután együtt nézték a lemenő nap fényét, és Csigusz rájött, mennyivel jobb, ha nem fél valakitől csak azért, mert különbözik tőle. A szitakötő pedig büszke volt, hogy barátja lett a kis csiga.
Így tanulta meg Csigusz, hogy a félelem gyakran csak addig tart, amíg meg nem ismerjük azt, akitől félünk. És hogy a barátság mindennél fontosabb, hiszen a világ szebb, ha megosztjuk egymással.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
