Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska, de annál különlegesebb tündér, akit mindenki csak Csillának hívott. Csilla nem volt nagyobb egy pillangónál, selymes hajában mindenféle színű virágszirom csillogott, és amikor nevetett, gyöngyöző hangján még a nap is fényesebben ragyogott. Egy harmatos hajnalon született egy csodás, öreg tölgyfa odvában, ahol a madarak reggeli dalukkal köszöntötték. Már a születése pillanatától kezdve különleges szeretet lakott a szívében.
Első napján, amikor először kipislogott az odúból, egy kismadarat talált, aki kiesett a fészkéből. Csilla nem habozott. Gyorsan odarepült, apró ujjacskáival óvatosan felemelte a csipogó fiókát, és visszatette a fészkébe. A madárka anyukája boldogan énekelt köszönetet a kis tündérnek, és Csilla szívét melegség töltötte el.
Ettől a naptól kezdve mindenki tudta, hogy ha valaki bajba jut, Csilla biztosan ott lesz. A faluban hamar elterjedt, hogy éjszakánként apró fénycsíkok suhanak a kertek alatt, és a beteg virágok másnap reggelre újra élénkebben nyílnak. A gazdasszonyok örömmel mondogatták: „Ez biztosan Csilla munkája!” A gyerekek pedig, ha eltűnt a labdájuk vagy megrepedt kedvenc bögréjük, tudták, hogy csak kérni kell, és a tündér biztosan segít.
Egy napon, amikor a nap sugarai vidáman táncoltak a falu fölött, egy kisfiú, Dávid, szomorúan üldögélt a patak partján. Könnyei csendben potyogtak a térdére, mert elvesztette a legkedvesebb játékát, egy fából faragott hajócskát, amit a nagypapája készített neki. Csilla, aki éppen a közeli virágok között pihent, meghallotta a fiúcska sírását.
– Miért sírsz, Dávid? – kérdezte gyengéd hangon.
– Elvitte a víz a hajómat, amit a nagypapám csinált – felelte a kisfiú, és közben törölgette a könnyeit.
– Ne búsulj, együtt megkeressük! – mondta Csilla, és már suhintott is varázspálcájával. Egy pillanat alatt aprócska szárnyai megvillantak, és a hajóka a patak partjára sodródott.
Dávid szeme elkerekedett a csodálkozástól, és boldogan ölelte magához a hajócskát.
– Köszönöm, Csilla! – mondta mosolyogva. – Hogyan tudnék neked segíteni?
Csilla elmosolyodott.
– Elég, ha te is segítesz másoknak, amikor tudsz – válaszolta. – Minden jótett egy picit szebbé teszi a világot.
A faluban mindenki ismerte már a tündér nevét, és gyakran megkérdezték tőle: „Miért segítesz ennyit, Csilla? Nem fáradsz el soha?” Csilla mindig csak ennyit felelt: „Azért segítek, mert jó érzés látni, hogy valakinek boldogságot okoztam. Nekem ez a legnagyobb ajándék.”
És valóban, a jócselekedetek visszafénylettek Csilla szeméből. A faluban egyre többen kezdték el utánozni a tündért. A gyerekek segítettek egymásnak összeszedni az elgurult labdákat, a nagyobbak átadták helyüket az időseknek a padon, a felnőttek pedig együtt gondoskodtak a beteg állatokról és a kert virágairól.
Egy szép nyári estén mindenki összegyűlt a falu főterén, hogy megünnepeljék Csillát. Volt ott nevetés, ének, tánc és sok-sok kedves szó. Dávid, aki azóta is őrizte a hajócskáját, odalépett a tündérhez.
– Te mutattad meg nekünk, hogy milyen jó érzés segíteni, Csilla! – mondta hálásan. – Most már mi is továbbadjuk a szeretetet.
Csilla szárnyai vidáman csillogtak a lemenő nap fényében. Tudta, hogy munkája nem volt hiábavaló, hiszen a szeretet és a jószívűség szárnyra kapott a faluban.
Így történt, hogy a pici tündér, aki mindig segített másoknak, egy egész közösséget változtatott meg. És hogy mi motiválta őt nap mint nap? A szeretet, ami minden jótettben ott ragyog, és ami visszaköszön minden mosolyban, amit másoknak okozunk.
Így volt, úgy volt, lehet, hogy igaz sem volt, de ilyen szép tündérmese volt! És ne feledjétek, a szeretet és a jóság mindannyiunkban ott lakik – csak egy kis bátorság kell, hogy előcsalogassuk!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
