Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, élt egyszer egy apró, csodaszép aranypillangó a magyar mezők mélyén. Nem volt nagyobb egy gyermek ujjbegyénél, de szárnyai úgy fénylettek, mint a nyári napraforgók, és színe aranylóbb volt minden aranynál, amit ember valaha látott. Az aranypillangót a mező lakói mind ismerék, de kevesen találkoztak vele, mert csak a legcsendesebb reggeleken szállt ki rejtekéből, amikor harmat gyöngyözött a fűszálakon.
Az aranypillangó a magyarországi réteken, dombok között, vadvirágok közt élt. Szerette a pipacsokat, a búzavirágokat és a százszorszépet, de legjobban a tavaszi szellő puha simogatását szerette. Ott lakott, ahol a mező és az erdő összeért, és csak azok pillanthatták meg, akik tiszta szívvel figyelték a világot.
Egyik nap egy kisfiú, Balázs a mezőn sétált édesanyjával. „Nézd, anya, milyen különös fény villant ott a fűben!” – kiáltotta. Édesanyja mosolygott. „Talán csak a nap kacérkodik a harmattal.” Balázs azonban közelebb ment, és egy aranyló pillangót látott megpihenni egy vadvirág szirmán. „Szervusz, aranypillangó!” – suttogta halkan, nehogy elijessze. Az aranypillangó csodálkozva nézett fel rá. „Szervusz, Balázs! Honnan tudod a nevem?” – kérdezte a fiú meglepetten. „A mező minden lakója ismeri, aki szeretettel jár itt” – felelte a pillangó.
Az aranypillangó életében a virágok porának gyűjtése volt a kedvenc elfoglaltsága. Sosem bántott senkit, és soha nem versengett más rovarokkal, inkább megosztotta, amit talált. Ha egy méhecske szomjas volt, a pillangó elvezette egy harmatcsepphez. Ha egy bogár eltévedt, segített neki visszatalálni a családjához.
Ahogy Balázs nézte az aranypillangót, észrevette, hogy egy nagy, szürke madár közeledik, aki éhesen csipogott. Az aranypillangó gyorsan a fiú karjára szállt, és azt mondta: „Segítesz nekem elrejtőzni?” Balázs óvatosan a tenyere mögé rejtette a pillangót, míg a madár elrepült. „Köszönöm, hogy jószívű voltál” – mondta a pillangó. „A jóság mindig visszaszáll arra, aki adja.”
Az aranypillangó életciklusa különleges volt. Tavasszal apró, fényes petéket rakott a vadvirágok leveleire, és onnan kelt ki sok-sok kis aranypille, akik először csak zöldek voltak, majd szárnyaikon lassan megjelent az arany csillogása. Az aranypillangók nem sokáig éltek, de minden napjukat boldogan, egymást segítve töltötték.
Egy nyáron azonban a mezőn gépek jelentek meg, emberek kaszálták le a virágokat, és a fűben járni sem lehetett már. Az aranypillangó szomorúan nézte, ahogy a rét egyre kisebb lett, és kevesebb hely maradt a játékra, a virágok porolására. „Mi lesz velünk, ha eltűnnek a mezők?” – kérdezték a fiatal aranypillérek.
Balázs, aki gyakran járt vissza a mezőre, észrevette, hogy egyre kevesebb pillangó repked. „Anya, mit tehetünk értük?” – kérdezte. Az édesanyja elmagyarázta, hogy a természetet védeni kell, mert minden élőlénynek szüksége van otthonra. „Ha ültetünk virágokat, és vigyázunk a mezőre, talán visszajönnek” – mondta.
Balázs és barátai virágmagokat szórtak szét a mező szélén, sosem szakítottak le minden virágot, és elmesélték más gyerekeknek is, hogy mennyire fontos a pillangók és a rét védelme. Az aranypillangó hálásan nézte őket, és minden tavasszal egyre több aranypille szállt a rét fölé.
Így történt, hogy a mező aranypillangója nemcsak szépségével, hanem szeretetével és jóságával is gazdagabbá tette a világot. Balázs pedig megtanulta: ha figyelünk egymásra, és jót teszünk, csodás dolgok történhetnek.
Így volt, igaz is volt, talán nem is volt – de ilyen szép világ lehet, ha szeretettel élünk benne.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
