A város szélén, egy régi, kanyargós utcában élt egy fekete cica. Bundája fényesen csillogott, szemeiben smaragdzöld lángocskák ugráltak, és a neve Lili volt. Lili szerette a várost, hiszen minden nap új illatok, hangok és kalandok várták. Nappal az embereket figyelte, ahogy sietnek, nevetnek, vagy éppen megállnak megsimogatni őt. De Lili legjobban az éjszakát szerette, amikor lecsendesedett minden és a város titokzatos oldalát mutatta.
Ha leszállt az este, Lili halkan lépkedett a macskaköves úton, felugrott a kerítésekre, és onnan nézte a csillagos eget. Tudta, hogy odafenn rengeteg titok rejtőzik, és néha azt kívánta, bárcsak ő is a csillagok közé repülhetne. Egyik éjszaka, amikor a Hold is álmosan pihent az égen, Lili észrevett valami különöset.
A város fölött hirtelen megjelent egy ragyogó fénycsík. Egy ezüst csillag suhant át az égen, fényesen és gyorsan, mint egy hullócsillag. De ez a csillag nem esett le, hanem egyenesen Lili felé tartott. Lili csodálkozva figyelte, ahogy a csillag egyre közelebb jön, és végül puhán leszáll előtte a járdaszegélyre.
Szia, mondta a csillag, hangja csengőn zengett. Te vagy Lili, a fekete cica? Lili félénken bólintott. Igen, én vagyok. De te ki vagy? Én vagyok Ezüske, a csillagok vándora, válaszolta a csillag és mosolygott. Azért jöttem, hogy barátot találjak az emberek világában.
Lili szeme elkerekedett az izgalomtól. Még sosem találkozott csillaggal. Szeretnél játszani velem? kérdezte. Nagyon is! nevetett Ezüske. Gyerünk, mutasd meg a városodat!
Így indult el Lili és az ezüstcsillag barátsága. Végigszaladtak az alvó városon, felfedeztek minden zegzugot. Ezüske ezüstfénnyel világította meg Lili útját, így a cica bátran átszaladt a legnagyobb pocsolyákon is. Eljutottak a parkba, ahol Lili bemutatta Ezüskét a többi éjszakai állatnak. A sünök, baglyok és denevérek ámulva nézték a fénylő vendéget.
Egyszer csak Lili megállt. Nézd csak, Ezüske, ott egy kismadár a földön! Szárnya megsérült, nem tud repülni. Segítsünk neki! Ezüske világítani kezdett, hogy Lili jól lássa a kis madarat. Óvatosan, szeretettel közelítettek hozzá, Lili dorombolt, hogy megnyugtassa, Ezüske pedig fényével melegítette meg a madarakat. Végül együtt elvitték a kismadarat egy bokor alá, ahol biztonságban lehetett.
Lili és Ezüske ezután még sok helyre elmentek. Felmásztak egy régi templomtorony tetejére, onnan nézték a város fényeit. Lili megmutatta a kedvenc padját, ahol nappal gyakran napozik. Ezüske táncolt a levegőben, ezüst fényköröket rajzolt, amitől minden még mesésebbnek tűnt.
Ahogy múlott az éjszaka, Lili szomorúan nézett az égre. Ugye te nem maradhatsz itt örökre? kérdezte halkan. Ezüske megsimogatta fényével Lilit. Nem maradhatok, mert a csillagoknak vissza kell menniük az égbe, hogy mindenki láthassa szépségünket. De sosem felejtelek el, hiszen barátok vagyunk.
Mit tanulhatok tőled, Ezüske? kérdezte Lili. A csillag így válaszolt: Minden éjjel világítok azoknak, akik keresik a jót. Te is tudsz úgy szeretni, hogy fényt adj másoknak. Ha mindig jószívű és segítőkész vagy, akkor te is csillag leszel a város éjszakájában.
Lili meghatódott a szép szavaktól. Megígérem, hogy mindig jó leszek másokhoz, és segítek, ahol csak tudok! Ezüske még egyszer körbeölelte Lilit a fényével, majd lassan felemelkedett a csillagok közé.
Azóta, amikor este Lili az égre néz, mindig egy különösen fényes ezüstcsillagot keres. Tudja, hogy az ő barátja vigyáz rá onnan fentről, és emlékezteti, hogy a szeretet és a jóság mindig világosságot gyújt az éjszakában.
Hát így volt, úgy volt, igaz se volt, ez egy ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
