Egyszer, nem is olyan régen, a forró, napsütötte szavannán született egy kis zsiráf. Az anyukája úgy ölelte magához, mint a legféltettebb kincsét, és a kis zsiráf, akit Gerdának neveztek el, kíváncsian nyitogatta nagy barna szemeit a világra. Gerda már újszülöttként is különleges volt. Nemcsak a nyaka volt hosszabb, mint a testvéreié, hanem a szíve is nagyobb volt a szeretettől, amit mindenki iránt érzett.
Ahogy Gerda nőtt, egyre inkább érezte, hogy valami különleges rejtőzik benne. Egyik reggel, amikor a fű még harmatos volt és a madarak csicsergése betöltötte a levegőt, Gerda véletlenül elengedett egy furcsa hangot. Először csak halkan dünnyögött, aztán egyre bátrabb lett. Kipróbálta, hogy milyen, ha hosszabban énekel, majd rövidebben, néha mélyebben, néha magasabb hangon. Nem telt el sok idő, és Gerda rájött, hogy nagyon szeret énekelni.
Egy nap, amikor a többi állat éppen a tóhoz sétált, Gerda énekelni kezdett. Az oroszlánok abbahagyták a reggeli szundikálást, a zebrák megálltak a fűben, sőt, még a félénk antilopok is kíváncsian füleltek. – Ki énekel ilyen szépen? – kérdezte az egyik kis majom. – Én vagyok, Gerda! – szólt vissza kedvesen a zsiráf. A majom lemászott a fáról és odaugrott hozzá. – Soha nem hallottam még zsiráfot énekelni! – csodálkozott. – Én sem, de olyan jó érzés! Szeretnétek velem énekelni? – kérdezte Gerda.
Egyre több állat csatlakozott hozzá. Először csak halkan dúdoltak, aztán egyre bátrabban és hangosabban. A kórusuk messzire elhallatszott a szavannán. Volt, aki tapsolt, volt, aki csak mosolygott, de mindenki érezte, hogy Gerda éneke valami különös melegséget hozott a szívükbe.
Gerda hamarosan minden reggel énekelni kezdett. Egyik nap azonban a szavanna lakói nagy gondba kerültek. A zebrák egyik kicsinye eltévedt, és senki sem találta meg. Mindenki kétségbeesetten kereste. Gerda érezte, hogy tennie kell valamit. Felment a legmagasabb dombtetőre, és tiszta szívéből énekelni kezdett, hangja messzire szállt a széllel. A kis zebra, aki ijedten lapult a bokrok között, meghallotta a kedves dallamot. – Ez Gerda hangja! – gondolta, és a hang irányába indult. Kisvártatva elő is bukkant, és boldogan futott vissza az anyukájához. Az egész szavanna ünnepelte Gerdát, aki segített megtalálni a kis zebrákát.
De nem csak egyszer segített így. Volt, amikor a majmok összevesztek egy édes, érett banánon, és Gerda éneke békét teremtett közöttük. Máskor a kis antilopok féltek az éjszakai hangoktól, de Gerda esti dala megnyugtatta és álomba ringatta őket.
Mindenki szerette a mindig éneklő zsiráfot. – Gerda, te vagy a legkedvesebb barát! – mondta neki egy reggel a bölcs öreg elefánt. – Tudod, mitől különleges a dalod? – Nem, de nagyon boldog vagyok, ha énekelhetek! – felelte Gerda. – Azért különleges, mert a szívedből énekeled. És ha a szívből jön a dal, az mindenkit boldoggá tesz.
A szavanna lakói megtanulták, hogy nem kell félni attól, ha valakiben valami különleges lakik. Gerda megtanította nekik, hogy szeretettel és kedvességgel sok mindent el lehet érni, és hogy az együtt éneklés, az összetartozás igazi csodára képes.
Így volt, igaz volt, tán mese volt – vagy mégsem? Mindenesetre Gerda, a mindig éneklő zsiráf megtanította nekünk: érdemes szeretettel fordulni egymáshoz, segíteni a barátainknak, és bátran megmutatni, miben vagyunk különlegesek. Mert a jókedv és a szeretet dallamát mindenki meghallhatja, ha figyel a szívére.
Így volt, úgy volt, ez egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
