Egyszer réges-régen, nem is olyan messze innen, egy kék vizű tó partján született egy kis liba. A neve Lili volt, és már egészen kicsi korában feltűnt mindenkinek, hogy valami különleges benne. A többi liba csipogott, totyogott, és hamarosan hangosan gágogott, ahogy azt minden rendes libának illik.
Lili viszont nem tudott gágogni. Próbálkozott, húzta a nyakát, fújta a hasát, de csak halk kis sipítások jöttek ki a torkán. Az anyukája, Mama Liba, szeretettel nézett rá, és így szólt: „Ne aggódj, Lilikém, mindenkinek megvan a maga időpontja a nagy gágogásra!”
Lili azonban szomorú lett, mikor a többi kis liba egymással játszott és gágogva beszélgetett. Szerette volna, ha ő is ott lehet velük, ha ő is tudna olyan hangosan nevetni, ahogy a többiek. Egyik reggel, amikor a napfény aranyhídja megcsillant a vízen, Lili odament a tó partján álldogáló öreg Kacsa bácsihoz.
„Kacsa bácsi, miért nem tudok gágogni? – kérdezte Lili szomorúan.”
„Ó, Lili, minden libának más a hangja. Lehet, hogy neked még keresni kell, de ne aggódj, egyszer majd rád talál!” – válaszolta bölcsen Kacsa bácsi.
Lili próbálkozott tovább. Egyik nap ott volt a réten, ahol a baromfiudvar többi lakója játszott. A kis csibék csipogtak, a kakas kukorékolt, és még a pulyka is hangoskodott. Lili vett egy mély levegőt és megpróbált gágogni. De semmi nem történt, csak egy halk kis hang.
Ekkor odasétált hozzá Panni, a kíváncsi kiskacsa. „Ne szomorkodj, Lili! Játszunk együtt, és egyszer majd te is gágogni fogsz.”
Lili együtt játszott a többiekkel. Fogócskáztak, kergetőztek a tó körül, és egyszer csak azt vette észre, hogy mindenki segíteni próbál neki. A csibék tapsoltak a szárnyukkal, a kis kacsák pedig daloltak neki. Olyan jól érezte magát, hogy el is felejtett szomorkodni a hangja miatt.
Egy nap vihar kerekedett a tó fölött. A nagy szél felborzolta a vizet, és mindenki behúzódott a nádas közé. Egyszer csak egy aprócska, elveszett csibe síró hangja hallatszott a rét széléről. Lili meghallotta, és annyira megijedt, hogy hirtelen úgy érezte, meg kell találnia a csibét.
Odaszaladt, de a többiek nem vették észre, hogy ő már el is indult. Lili nagy levegőt vett és torka szakadtából próbált kiáltani. És ekkor, mintha varázslat történt volna, egy igazi, hangos gágogás tört elő a torkából! „Gágááááá!” – hallatszott messzire.
A baromfiudvar összes lakója felfigyelt rá, Mama Liba is büszkén nézte kicsi lányát. A kis csibe meghallotta Lili hangját és örömmel futott oda hozzá. Lili vezette vissza a csibét a védett nádasba, miközben tovább gágogott, egyre bátrabban és hangosabban.
Innentől fogva Lili hangja minden nap egyre magabiztosabban szólt, és a tóparton mindenki örült, hogy megtalálta a saját gágogását. De volt valami különleges az ő hangjában, mert nemcsak gágogott, de egyben csilingelt is, mint egy kis nevetés.
A többi liba és barátai mindig emlékeztették rá, milyen bátor volt, hogy nem adta fel, és meg mert szólalni akkor is, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Lili megtanulta, hogy nem baj, ha valami nem megy elsőre, hiszen a szeretet és a barátok segítségével minden akadályt le lehet győzni.
Sokszor elmesélték a tóparton Lili történetét, aki nem tudott gágogni, amíg meg nem találta a saját hangját a barátai és a szeretet segítségével. Így lett Liliből a tópart legkedvesebb libája.
Így volt, igaz volt, tán mese is volt. Talán nem is volt, de ilyen mese volt! Lili története megtanítja nekünk, hogy a türelem, a szeretet és a barátok összetartanak, és segítenek megtalálni a saját hangunkat.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
