Egyszer, egy kicsi faluban, hatalmas, zöld rétek mellett, született egy liba, akit Lilinek neveztek el. Lili egészen különleges volt már akkor is, amikor még csak alig tudott totyogni a puha tollában. Az anyukája, a bölcs Mamá Liba, büszkén mutatta be őt a többi állatnak, hiszen Lili nem csak gyönyörű, hanem bátor és kíváncsi is volt.
Az első évében Lili minden pillanatban ott volt, ahol a legtöbb kacagás hallatszott. Szívesen játszott a kiskacsákkal, versenyt futott a csigákkal, sőt, még a réten legelő bárányokkal is barátkozott. De Lili nem csak a nevetéséről volt híres, hanem arról is, hogy mindig, mindenről beszélgetni akart. Míg a többi liba csendben totyogott és evett, Lilit egy pillanatra sem lehetett hallgatni hallani.
Kora reggel már ébresztette a többi állatot a saját, különleges hangján. „Jó reggelt, Napocska! Hogy vagy ma, virágocska? Hallottátok, milyen szépen csicseregnek a madarak?” – kiáltotta Lili minden reggel.
Egyszer egy nagy eső után a tó partján Lili meglátott egy kis pókot, aki elázott hálóját próbálta rendbe hozni. „Szia, kis pók! Segíthetek valamiben? Nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szép hálót szövögetsz!” A pók először meglepődött, hogy egy liba megszólítja, de hamarosan megörült a társaságnak, és Lili vidáman mesélt neki a tóparti napokról, míg a pók dolgozott.
A faluban eleinte mindenki csak mosolygott Lili hangosságán. A gyerekek a kerítés mögül integettek neki, és hangosan köszöntek: „Szia, Lili!” Lili pedig sosem felejtett el visszakiáltani: „Szia, kisbarátom!” Még a falu idős pásztora, Bandi bácsi is elnézően csóválta a fejét: „Ez a liba aztán sosem fárad el a beszélgetésben!”
Azonban voltak pillanatok, amikor a többi liba kicsit megunta a sok beszédet. „Lili, nem tudnál egy kicsit csendben maradni?” – kérdezte tőle egyszer a komolyabb testvére, Lujzi. „Miért kell mindig fecsegni?” Lili megszeppent egy pillanatra, de aztán így felelt: „Szeretek beszélgetni veletek, mert így mindig tudom, hogy mi történik, és így tudok segíteni, ha valaki bajban van.”
Egy nyári délután a falu apraja-nagyja a patak partján játszott. A gyerekek csónakokat úsztattak, a libák a vízben úszkáltak. Egyszer csak a kis Peti elesett, és sírni kezdett. Senki nem vette rögtön észre, de Lili, aki mindig mindent figyelt, odaszaladt hozzá. „Mi történt, Peti? Megütötted magad? Mindjárt segítek!” – mondta, és olyan hangosan hápogott, hogy a falu összes felnőttje odarohant.
A falu népe ekkor értette meg, hogy Lili hangja bizony nagyon fontos tud lenni. Ha ő nem szólt volna időben, Peti tovább sírt volna a parton. Lili mindenkit megvigasztalt, és még egy vicces mondókát is mondott, amitől a kisfiú hamar elmosolyodott. „Köszönöm, Lili, te vagy a legjobb barátom!” – mondta Peti.
Ettől a naptól kezdve mindenki szerette Lili beszédességét. Ha valaki szomorú volt, Lili odaült mellé, és mesélt neki vicces történeteket. Ha valaki eltévedt, Lili útbaigazította. Ha valaki ünnepelt, Lili elsőként köszöntötte fel hangos jókívánságaival.
Lili sosem hallgatott el, mert úgy gondolta, hogy a szeretetet, a törődést, és a barátságot mindig meg kell osztani a többiekkel. Bár néha zajosabb volt, mint a többiek, a szíve mindig tele volt jósággal. Ő mutatta meg a falunak, hogy a kedves szó, a figyelmesség, és az együttérzés mennyire fontos, és hogy egy hangos liba is lehet igazi jó barát.
Így történt, hogy a falu legbeszédesebb libája lett mindenki kedvence. És ha valaki arra jár a zöld réten, talán ma is hallhatja Lili hangját: „Szép napot, barátom! Mesélj, mi történt veled?”
Így volt, úgy volt, ez egy ilyen mese volt! Talán igaz, talán csak kitalált történet, de azt biztosan megtanulhatjuk belőle: mindig jó dolog szeretettel, figyelemmel és jószívvel fordulni egymáshoz – még akkor is, ha néha hangosabbak vagyunk a többieknél.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
