Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi nyuszi, akit Mókuska néven ismertek az erdő lakói. Mókuska minden reggel vidám ugrándozással indult útnak, hogy felfedezze az erdő rejtett zugait. Egy nap, miközben a réten szökdécselt, különös hangra lett figyelmes.
– Ki nevet ott fent? – kérdezte Mókuska, miközben felnézett az égre.
A felhők között nevetés hallatszott, és Mókuska csodálkozva fedezte fel, hogy a felhők valóban mosolyognak. Az egyik, aki különösen nagy és bolyhos volt, leereszkedett hozzá.
– Üdvözöllek, kis nyuszi! – kuncogott a felhő. – Én vagyok a Nevető Felhő, és szeretek barátkozni.
Mókuska elámulva kérdezte: – Hogyhogy tudsz nevetni? Hiszen te csak egy felhő vagy!
A Nevető Felhő büszkén válaszolt: – Mi, nevető felhők, azért vagyunk itt, hogy boldogságot hozzunk a világba. Szeretnénk veled játszani, ha engeded!
A nyuszi boldogan csatlakozott a játékhoz. A felhő különleges tulajdonságai miatt a világ színesebbé vált körülötte. Minden nevetésük után szivárvány jelent meg az égen, és a mező illatos virágokkal telt meg.
Ahogy telt az idő, Mókuska rájött, mennyire fontosak számára a nevető felhők. Amikor szomorúság vagy magányosság vett rajta erőt, elég volt csak felnézni az égre, és a felhők nevetése azonnal jobb kedvre derítette.
Egy nap, amikor Mókuska újra játszott a nevető felhőkkel, észrevette, hogy egy másik nyuszi, Pompáska, szomorúan gubbasztott a mező szélén.
– Mi a baj, Pompáska? – kérdezte Mókuska.
– Olyan egyedül érzem magam – vallotta be Pompáska.
Mókuska gondolkodás nélkül így szólt: – Gyere, játssz velünk! A nevető felhők mindenkinek örömet hozhatnak!
Pompáska először félénken, de végül csatlakozott hozzájuk. A nevető felhők körülvettek mindenkit, és hamarosan a két nyuszi együtt kacagott a felhők társaságában.
Mókuska megértette, hogy a nevetés és a barátság képesek elűzni a bánatot. A nevető felhők nemcsak neki, hanem mindenkinek, aki nyitott szívvel közeledett hozzájuk, örömet okoztak.
Egy idő után Mókuska elbeszélgetett a Nevető Felhővel.
– Miért vagytok ilyen kedvesek mindenkivel? – kérdezte kíváncsian.
A felhő mosolyogva válaszolt: – Azért vagyunk itt, hogy emlékeztessük az állatokat arra, hogy a szeretet és a jóság mindennél fontosabb. A nevetés összeköt minket, és segít, hogy megértsük egymást.
Ahogy a nap lement, Mókuska és a barátai visszatértek az otthonaikba, de szívükben megőrizték a nevető felhőkkel töltött idő emlékét. Tudták, hogy bármikor szükségük van egy kis örömre, elég csak a felhők felé fordulniuk.
És így volt, így igaz volt, ez volt a mese. Talán igaz sem volt, de a történet tanulsága megmarad: a szeretet és a jóság mindig utat talál a szívekhez, és a nevetés képes összekötni mindannyiunkat.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
