Egy napsütéses réten, a harmatcseppektől fénylő fűszálak között született meg egy apró, piros katicabogár. Ő volt Pöttyöske, akinek hátán pontosan hét fekete pötty díszelgett. Minden katica izgatottan figyelte, ahogy Pöttyöske először bontogatja ki szárnyait a világra. Pöttyöske azonban más volt, mint a többi katicabogár. Kíváncsi volt, és álmodozó.
Az éjszakai égbolt csodálatos látványa mindig lenyűgözte. Ahányszor csak felnézett a csillagokra, a szíve táncolt az örömtől. Sokszor gondolta, milyen csodás lenne elrepülni a csillagokig, és ott új barátokat találni. Egy este, amikor a holdfény ezüst szálakon csillogott a leveleken, Pöttyöske megszólította a szomszéd fában lakó öreg tücsköt.
„Tücskö bácsi, szerinted el lehet repülni a csillagokig?” kérdezte bátortalanul.
Az öreg tücsök kedvesen elmosolyodott. „Ó, Pöttyöske, a világ tele van csodákkal. Sosem tudhatod, mire vagy képes, amíg meg nem próbálod!”
Pöttyöske szíve megtelt reménnyel és kíváncsisággal. Aznap éjjel elhatározta: ő bizony elindul, hogy elérje a csillagokat.
Másnap reggel elbúcsúzott a rét lakóitól. „Ne féljetek, visszajövök, és elmesélem, mit láttam!” kiáltotta vidáman. A lepkék integettek, a hangyák biztatták, a méhek zümmögve jó utat kívántak neki.
Pöttyöske szárnyra kapott, egyre magasabbra repült, a virágokon túl, a fák lombjai fölé. A szelek játszadoztak vele, néha megpörgették, máskor félretolták, de Pöttyöske kitartóan kapaszkodott az álmaihoz.
Útközben találkozott egy szomorú cinkével, aki elveszítette a fészkét. „Segíthetek?” kérdezte Pöttyöske.
„Nagyon kedves vagy, katicabogár, de túl nagy a bánatom,” mondta a cinke. Pöttyöske azonban nem hagyta magára: együtt kerestek új fészket. Amikor megtalálták, a cinke újra boldog lett, és így szólt: „Köszönöm, Pöttyöske! Ha majd a csillagokat nézed, gondolj rám is!”
Pöttyöske tovább repült, míg elérte az égbolt kapuját. Ott találkozott egy csillámló, ezüstös szárnyú pillangóval.
„Hová tartasz, kis katica?” kérdezte a pillangó.
„A csillagok közé szeretnék repülni,” felelte Pöttyöske.
„Akkor fogd meg a szárnyam, együtt eljuthatunk oda!” mondta a pillangó, és Pöttyöske boldogan kapaszkodott bele.
Hirtelen minden sötétkékre és ezüstre változott körülötte, mintha az egész világ egy hatalmas csillagpalota lenne. Pöttyöske ámulva nézett körbe: mindenfelé ragyogó, fénylő csillagok lebegtek, és puha csillagpor hullott rá, mintha hóesés lenne.
Egy apró csillaglány integetett neki. „Szia, Pöttyöske! Üdvözlünk nálunk! Itt mindenkit szeretettel fogadunk.”
Az ezüst pillangó és a kis katica sokáig játszottak a csillagok között, hancúroztak, énekeltek. A csillaglány megmutatta Pöttyöskének a legfényesebb csillagot is, ahonnan az egész világot látni lehetett. Pöttyöske szíve megtelt örömmel és szeretettel.
Egy idő után azonban hiányozni kezdtek neki a réten élő barátok. Megkérdezte a csillagokat, hogyan juthat vissza hozzájuk.
„Vidd magaddal a szívedben mindazt a szeretetet, amit itt találtál,” mondta a csillaglány, „és sosem leszel egyedül.”
Pöttyöske megköszönte a csillagok vendégszeretetét, elbúcsúzott új barátaitól, és az ezüst pillangó szárnyán visszarepült a földre. A réten mindenki örömmel fogadta.
„Mesélj, Pöttyöske!” kiáltották a barátai.
Pöttyöske boldogan mesélte el a csillagok birodalmának titkait, és azt, hogy a szeretet mindenhová elvihet bennünket – még a csillagokig is.
Azóta, amikor sötétedik, Pöttyöske szíve mindig emlékezteti arra, hogy a csillagok ott ragyognak mindenki számára, aki szeretni és segíteni tud másokon.
Így volt, igaz volt, talán nem is volt – de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
