Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu a nagy erdő szélén, ahol mindenki jól ismerte egymást. Ebben a faluban élt egy különleges kutya, akit Picurnak hívtak. Picur nem volt se nagy, se kicsi, se fekete, se fehér, hanem tarkabarka szőrével igazi színfoltja volt a falunak.
Picur már kölyökkora óta más volt, mint a többi kutya. Nem csaholt sokat, nem ugatta meg a postást, és nem futott a macskák után. Hanem amikor zenét hallott a rádióból vagy az udvarról, egyből ugrálni és forgolódni kezdett, ahogy csak a táncos kedvű kutyák tudnak.
Egyik délután a gazdija, Bori néni, leült a verandára, és felcsavarta a régi gramofont. A muzsika halkan, lágyan szállt a levegőben, és Picur egyszer csak két lábra állt, és pörgött, forgott, mintha csak emberek közé született táncos volna.
Bori néni először csak mosolygott, aztán nevetni kezdett örömében. „Hát ilyet se láttam még, Picur! Te igazán ügyes vagy!” – mondta, és tapsolt is hozzá. Picur ettől még jobban belelendült, sőt, még egy kis bukfencet is bemutatott.
A szomszéd gyerekek is odaszaladtak a kerítéshez. „Nézzétek, Picur táncol!” kiáltotta Lili. „Szerintem ő a világ legvidámabb kutyája!” – tette hozzá Marci, és már az egész falu erről beszélt.
Ettől a naptól kezdve Bori néni minden délután zenét játszott Picurnak. A kutyus nap mint nap új mozdulatokat próbált ki: egyszer jobbra pördült, máskor balra, néha hátsó lábaira állt, és még a farkát is ritmusra csóválta. A gyerekek megtanították neki a kacsatáncot, a felnőttek pedig a polkát is elmutogatták, amit Picur hamar megtanult.
Picur már nemcsak a faluban, de a környező településeken is híres lett. Meghívták őt a falunapra, ahol mindenki a táncát csodálta. „Gyere, Picur, mutasd meg, mit tudsz!” – kérte egyik gyerek, és a kutyus máris forogni kezdett, a közönség pedig kacagva tapsolt.
Bori néni nagyon büszke volt Picurra. „Ő nemcsak a barátom, hanem mindenki kedvence lett” – mondta. Mindig odafigyelt rá, hogy a kutyus jól érezze magát, és soha ne táncoltassa túl. „A szeretet a legjobb motiváció” – gondolta Bori néni, és Picur pont ezért is volt olyan vidám.
Egyik nap azonban Picur meglátta, hogy az utcán egy kisfiú szomorkodik. Odaszaladt hozzá, és táncolni kezdett előtte. A kisfiú először csak bámult, majd mosolyogni kezdett, végül pedig együtt táncolt Picurral. „Köszönöm, Picur, most már sokkal jobb kedvem van!” mondta.
Nem telt el úgy nap, hogy Picur ne vidította volna fel valakit a táncával. Az időseknek segített elűzni a bánatot, a gyerekekkel játékosan ropta, sőt, néha még a mogorva postás is elnevette magát Picur produkcióján. A kutya mindenkit emlékeztetett arra, hogy a szeretet, a nevetés és a jókedv gyógyír minden búra.
Így ment ez évről évre. Picur, a táncoló kutya, összefogta a falut. A gyerekek megtanulták tőle, hogy egy mosoly vagy egy kis vidámság nagy csodákra képes, a felnőttek pedig rájöttek, hogy néha meg kell állni, és élvezni kell az élet apró örömeit.
És amikor esténként Picur és Bori néni leültek a verandára, a kutyus odabújt a gazdájához, mintha azt mondaná: „Köszönöm, hogy szeretsz.” Bori néni megsimogatta Picurt, és azt suttogta: „Te vagy a legjobb barátom.”
Így lett Picur a falu legkedvesebb táncosa, aki mindenkinek megmutatta, hogy szeretettel, odafigyeléssel és egy kis vidámsággal szebbé tehetjük egymás napját.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt, de szép mese volt. És hogy mit tanulunk ebből? Sose felejtsünk el szeretettel fordulni egymáshoz, mert egy mosoly, egy kedves szó, vagy éppen egy tánc gyakran többet ér, mint hinnénk.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
