A tóparton élt egy kis béka, akit Fricinek hívtak. Frici zöld bőre csillogott a napfényben, de mégis egyedül ült a nád tövében nap mint nap. Néha hallgatta, ahogy a madarak csicseregnek, vagy ahogy az apró halak csobbannak a vízben, de sosem merte megszólítani őket.
Egyik este, mikor a napkorong lassan lebukott a tó mögött, Frici sóhajtott egy nagyot. „Bárcsak lennének barátaim!” – gondolta magában. De mindig úgy érezte, hogy ő túl kicsi, túl zöld és túl ugribugri ahhoz, hogy bárkivel barátkozzon. Így hát csak bámulta a tükörsima vizet, és várt.
Másnap reggel azonban valami különös történt. Frici hallotta, hogy valaki sír a közeli bokorban. Odaugrott, és egy kis egérlányt talált, aki az orrát törölgette.
„Mi a baj?” – kérdezte Frici félénken.
„Eltévedtem, és nem találom a családomat” – zokogott az egérlány.
Frici gondolkodott egy kicsit, majd így szólt: „Ne félj, segítek neked megkeresni őket!” Az egérlány mosolyogni kezdett, és Frici mellett elindultak a tópart mentén.
Ahogy együtt baktattak, Frici elmesélte, hogy neki sincsenek barátai, mert nem meri megszólítani a többieket. Az egérlány csak mosolygott, és azt mondta: „Én is féltem, mégis most te segítesz nekem. Máris barátok vagyunk!”
Útközben találkoztak egy kíváncsi teknőssel, aki éppen napozott a parti köveken. A teknős álmosan felnézett: „Mit csináltok itt ilyen korán?”
„Én Frici vagyok, ő pedig Emma” – mondta a béka. „Emmának segítek megtalálni a családját. Velünk tartasz?”
A teknős elgondolkodott, majd lassan bólintott. „Szívesen. Én is szeretek segíteni, és jó lenne néha társaságban lenni.”
Így hát hárman bandukoltak tovább, és közben mindenféle játékot találtak ki. Labdáztak egy kicsi tobozzal, versenyt úsztak a sekély vízben, sőt, még egy rövid dalocskát is költöttek az útról.
Az út során azonban néha nehézségekbe ütköztek. Amikor át kellett kelni egy kidőlt fán, Emma félt, hogy leesik. Frici megfogta a mancsát, a teknős pedig bátorítóan szólt: „Ne félj, együtt meg tudjuk csinálni!”
Egy másik alkalommal egy nagy varjú próbálta elijeszteni őket a parttól. Frici először megijedt, de aztán bátorságot vett magán, és határozottan azt mondta: „Nem akarunk bajt, csak segítünk egymásnak!” A varjú végül elrepült, és a kis csapat továbbhaladhatott.
Végül, sok keresgélés után, megtalálták Emma családját egy fa gyökerének odújában. Emma boldogan futott az anyukájához, Frici és a teknős pedig büszkén néztek utána.
Aznap este Frici a tóparton üldögélt, de már nem volt egyedül. Emma és a teknős is mellé telepedtek. „Köszönöm, Frici, hogy segítettél nekem!” – mondta Emma.
Frici elmosolyodott. „Most már tudom, hogy ha bátor vagyok, és nyitott a szívem, akkor igaz barátokat találhatok.”
A teknős egyetértően bólintott. „A barátság azt jelenti, hogy vigyázunk egymásra, segítünk, és együtt vagyunk jóban-rosszban.”
Így hát Frici már nem ült többet magányosan a tóparton. Megtanulta, hogy a szeretet és a kedvesség segít új barátokat szerezni, és hogy mindenki különleges valamiért. Csak egy kicsit kell bátornak lenni, és ki kell nyitni a szíved.
Így történt, hogy a magányos kis békából vidám békacsapat lett, és a tópartot betöltötte a nevetés, az ének és a barátság hangja.
Így volt, úgy volt, igaz lehetett, de az biztos, hogy ez egy igazán szép mese volt a szeretetről és a jóságról!
A történet megtanít minket arra, hogy a barátság akkor születik, ha bátrak vagyunk nyitni mások felé, segítünk a bajban, és elfogadjuk egymás különbözőségeit. Ezért, ha legközelebb találkozol valakivel, aki egyedül van, jusson eszedbe Frici, a béka története! Ki tudja, talán egy új barátság kezdete lesz.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
