A messzi-messzi Tölgyerdő szélén, egy kedves, kerek erdei házikóban élt egy kis boszorkánylány, Lili. Lili még csak hét éves volt, de már nagyon kíváncsi, bátor és mindig segíteni akart mindenkinek. Legjobban a seprűrepülésről szeretett álmodozni, hiszen a történetek szerint már régóta repültek a boszorkányok a seprűkön, amióta csak létezik varázslat a világban.
Egyszer, mikor Lili a nagyanyjánál, Bözsi mamánál ült a kandalló előtt, megkérdezte:
„Mama, miért pont seprűn repülnek a boszorkányok?”
Bözsi mama elmosolyodott, és így szólt:
„Réges-régen, amikor még mindenki a földön járt, egy öreg boszorkány eltévedt az erdőben. Fáradt volt, hát leült a seprűjére pihenni, s az egyszer csak felemelkedett vele a levegőbe! Azóta mindenki, aki igazán tiszta szívű, repülhet a varázsseprűn.”
Másnap Lili elhatározta, hogy saját varázsseprűt szerez. Elővette a mamája régi seprűit, de egyik sem érezte igazán az övének. Az erdőbe indult, hogy megtalálja a tökéletes varázsseprűt. Az első bokor alatt egy csongor seprűt talált, de az túl kemény volt. Majd egy fa tövében egy puha, mohás seprű pihent, amitől tüsszögött.
Egy kék szitakötő ült le mellé, és megszólalt:
„A varázsseprűt a szíved választja ki, Lili, nem a kezed! Hunyd be a szemed, és hallgass a szívedre!”
Lili vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét, és egyszer csak érezte, ahogy a fű között rejtőző seprű hívja. Felvette, s ahogy megérintette, melegséget érzett a tenyerében. Ez volt az ő saját, varázslatos seprűje!
Otthon izgatottan készült az első repülésre. Bözsi mama óvatosan megsimogatta a fejét:
„Lili, ne félj, de légy óvatos. És mindig vigyázz azokra, akik alattad járnak!”
Lili felült a seprűre, becsukta a szemét, és suttogta:
„Indulj, seprű, szálljunk együtt!”
A seprű lágyan felemelkedett, először csak a háztető fölé, majd egyre magasabbra szálltak. Lili csodálkozva nézett le, látta a házikót, a kertet, a barátait, és még az erdei állatok is integettek neki.
Az első repülés izgalmas volt, de egy kicsit ijesztő is. Lili összeszedte a bátorságát, megfogta a seprű nyelét, és kipróbálta a trükköket, amiket Bözsi mama mesélt: fordult egyet balra, aztán jobbra, aztán lassan ereszkedett vissza a föld felé.
„Nagyon ügyes vagy!” kiáltott fel egy mókus.
„Köszönöm!” nevetett Lili, és leszállt a kertben.
Másnap már bátrabb volt. Néhány barátja, Marci és Panni, izgatottan figyelték, ahogy a levegőben köröz.
„Lili, én is szeretnék repülni!” kiáltotta Marci.
„Persze, de előbb tanuld meg, hogyan kell biztonságosan felszállni és leszállni!” mondta Lili, és megtanította nekik a titkot: soha ne húzzák meg erősen a seprű nyelét, mindig nézzenek előre, a szívükkel hallgassanak a seprűre.
A gyerekek boldogan nevettek, ahogy egy-egy rövid kört tettek Lili segítségével.
A seprűrepülésben azonban nem csak kalandok és szép pillanatok vannak, hanem kihívások is. Egyszer nagy szél támadt, Lili alig tudta irányítani a seprűjét. A fák ágai susogtak, egy bagoly figyelmeztette:
„Vigyázz, Lili, most ne repülj túl magasan!”
Lili megfogadta a tanácsot, óvatosan visszatért a földre. Megtanulta: mindig figyelni kell a jelekre, és segíteni kell másoknak, ha bajban vannak.
Egy este Lili a barátaival együtt repült a naplementében, miközben egy rémült kismadarat láttak a fán rekedve. Mind rögtön a segítségére siettek, Lili óvatosan a seprűjén mellé szállt, és biztonságba helyezte a madárkát. A barátai együtt örültek vele.
Lili megtanulta: a varázslatos seprűrepülés nem csak arról szól, hogy gyorsabban vagy magasabbra szálljunk, hanem arról is, hogy odafigyeljünk egymásra, szeressük és segítsük a barátainkat, és soha ne feledjük, hogy a legnagyobb varázslat a szívünkben él.
Így volt, igaz volt, szép mese volt! Talán te is találkozhatsz egyszer Lili varázsseprűjével, ha elég nyitott a szíved.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
