Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy tündérerdő szélén éldegélt egy kedves, barna hajú kisfiú, Samu. Samu gyakran elbarangolt a zöld lombok között, és mindig új barátokat keresett az erdő lakói között. Egyik nap, mikor a reggeli harmat még csillogott a fűszálakon, Samu valami furcsára lett figyelmes a patak partján. Egy apró, csillogó toll lebegett a víz felszínén, mintha nem is odavaló lenne.
Samu közelebb ment, és óvatosan kiemelte a tollat a vízből. Ahogy a kezében tartotta, a toll halkan suttogni kezdett. „Segíts nekem hazatalálni, cserébe teljesítem egy kívánságod!” – mondta a toll vékony, csilingelő hangon. Samu elcsodálkozott, s így szólt: „Ki vagy te, kis tollacska, és hogyan tudok segíteni?”
„Nem vagyok egyszerű toll,” – felelte a toll, és egy pillanat alatt varázslatos, színes szárnnyá változott. „Én vagyok a Varázsszárny, aki elveszett a tündérek földjén. Ha visszajuttatsz a gazdámhoz, megtapasztalod majd a szeretet és a jóság igazi erejét.”
Samu szíve megtelt kíváncsisággal és örömmel. „Hát mire várunk? Induljunk!” – mondta lelkesen. Elindultak hát ketten, a fiú és a Varázsszárny, keresztül az erdőn, hogy megtalálják a szárny elveszett gazdáját.
Útközben a Varázsszárny mesélt Samunak a tündérek világáról, ahol minden egyes tündérszárnyat szeretet és gondoskodás sző át. „A mi szárnyaink csak akkor csillognak igazán, ha jót teszünk másokkal,” mondta a szárny. Samu figyelmesen hallgatta, és elhatározta, hogy segíteni fog mindenkinek, akivel csak találkozik.
Nem kellett sokat menniük, máris találkoztak egy síró mókussal. „Mi a baj?” – kérdezte Samu. „Elvesztettem a mogyorómat,” felelte a mókus. Samu és a Varázsszárny segítettek megkeresni a mókus elgurult mogyoróját a bokrok között. A mókus hálásan megölelte Samut, és vidáman szaladt tovább.
Ahogy haladtak tovább, újabb kalandok várták őket. Egy kis virágnak segítettek vizet találni a szomjas gyökereknek, és egy eltévedt pillangót vezettek vissza a rétre. Minden jócselekedet után a Varázsszárny egyre fényesebben ragyogott, és Samu szíve is egyre boldogabb lett.
De egyszer csak sötét felhők gyűltek össze az égen. Az erdő szélén egy mogorva, öreg varjú ült, aki elkapta a Varázsszárnyat. „Ez az én szárnyam lesz, és az én kívánságomat teljesíti majd!” – károgta. Samu elszomorodott, de nem hagyta magára barátját. Bátorságát összeszedve így szólt a varjúhoz: „Kérlek, engedd szabadon a szárnyat! Ő csak segíteni akar hazatalálni!”
A varjú dühösen nézett, de Samu nem hátrált meg. „Nem számít, hogy nem vagyok olyan nagy vagy erős, mint te. De tudom, hogy a jóság és a szeretet mindig segít.” A varjú először kinevette, aztán azonban a Varázsszárny fénye megérintette a szívét. Egy pillanat alatt elmúlt a haragja, és visszaadta a szárnyat Samunak. „Talán igazad van, kisfiú. A jóság mindenkin segít.”
Miután újra együtt voltak, Samu és a Varázsszárny tovább folytatták útjukat, mígnem elérkeztek egy gyönyörű rét széléig, ahol egy tündérlány sírdogált. „Ó, Varázsszárny, végre megvagy!” – kiáltotta boldogan, miközben ölelésre tárta a karját. Samu örömmel nézte, ahogy a tündér visszakapta szeretett szárnyát. „Köszönöm, hogy segítettél nekem,” mondta a tündér. „Most teljesítem a kívánságodat!”
Samu elmosolyodott: „Azt kívánom, hogy mindenki, akivel ma találkoztunk, mindig boldog legyen.” És csoda történt: a mókus, a virág, a pillangó és még a varjú is mind vidáman nevetett a réten.
Így történt, hogy Samu megtanulta, a szeretet és a jóság nemcsak másokon segít, hanem a saját szívünket is boldoggá teszi.
Így volt, igaz volt, talán mégsem, de ilyen szép volt ez a mese.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
