📖 Mese gyerekeknek

A liba, aki elveszítette a tollát

A liba, aki elveszítette a tollát – színes, rajzolt mesekönyv-illusztráció

Hol volt, hol nem volt, egy kis vidéki tó partján élt egy vidám liba, akit Lilinek hívtak. Lili nem volt akárki a libák között: különösen büszke volt a szép, fehér tollaira, amelyek ragyogtak a napsütésben. Minden reggel gondosan megigazította őket, és büszkén sétált a tó partján, mintha egy királynő lenne. Egy reggel azonban, amikor a tó partjára érkezett, rettenetes meglepetés várta.

– Hol a tollam? – kérdezte szomorúan Lili, miközben körbejárta a környéket. – Egyáltalán nem látom a fejemen a szép tollaimat! – A liba rémülten nézett magára, hiszen a tollai eltűntek, mintha egyszerűen elvarázsolták volna.

Szíve hevesen kalapált, és megállt egy pillanatra, hogy mély lélegzetet vegyen. A tó tükrében szokásos ragyogó, hófehér tollak nélkül most egészen másnak érezte magát.

Ekkor odasietett hozzá Bodri, a kedves öreg kutya, aki a tó körül őrködött.

– Lili, mi történt? Miért nézel olyan aggódónak? – kérdezte Bodri, szemében aggódó fényekkel.

– Elveszítettem a tollaimat, Bodri! Anélkül pedig nem vagyok igazi liba – felelte Lili, szemében könnyek kezdtek gyülekezni. – Olyan tétován érzem magam, mintha elvesztettem volna a bámat és a szépségemet.

Bodri leült mellé, és lágyan megsimogatta a liba szárnyát.

– Ne aggódj, Lili! Segítek neked megtalálni őket. Menjünk el az erdőbe, hátha ott valaki látta! – biztatta Bodri.

Lilinek egy kis remény szikrája gyúlt a szívében, és bólintott.

Így hát együtt indultak az erdő felé. A fák lombjai között a napfény játékosan szűrődött át, az erdő illata pedig megnyugtatta Lilit.

Útközben találkoztak Mórival, a mókás mókussal, aki mindig tudott valami érdekességet az erdő lakóiról.

– Szervusz, Lili! Szervusz, Bodri! Hallottam, hogy valaki elveszítette a tollait, igaz? – kérdezte Móri, miközben füleit játékosan megmoccantotta.

– Igen, az én tollaimról van szó – válaszolta Lili.

– Hallottam, hogy az erdő mélyén a baglyok egy csapatja egy csillogó tárgyat talált. Talán a te tollaid lehetnek azok – mondta Móri, és megmutatta az utat a sötét erdő felé.

Lili mély levegőt vett, és bátorítóan Bodri felé nézett.

– Induljunk! – mondta, miközben a hangjában már több volt a remény.

Mikor odaértek, a bölcs bagoly, Bagolyka, igazán szívélyesen fogadta őket.

– Üdvözöllek, Lili! Látom, bajban vagy. Igen, találtunk valamit – mesélte Bagolyka –, egy csillogó fehér tollakat hozó szélfútta csomagot az erdő szélén. Talán a tied lehet.

Bodri és Lili együtt kísérték el Bagolykát a helyhez, és valóban: ott hevert egy tollakkal teli kis csomag, amit a szél hajtott ide. Lilinek könnybe lábadt a szeme.

– Ez az én tollaim! Köszönöm, hogy segítettetek! – mondta hálásan.

Ám ekkor egy kis hang szólalt meg mögöttük.

– Elnézést, de én vittem el a tollakat – lépett elő egy bátor, de félénk kis szarka. – Tudtam, hogy olyan szép tollak, hogy ha valaki meglátja, irigy lesz rájuk. De most látom, hogy tévedtem, és vissza szeretném adni.

Lili először megdöbbent, de aztán megértette, hogy a kis szarka csak a figyelmet szerette volna magának.

– Köszönöm, hogy őszinte vagy! – mondta Lili. – Talán együtt is játszhatnánk, és megmutathatnád, milyen ügyes vagy!

A szarka elmosolyodott, és így kezdődött egy új barátság.

Ahogy együtt játszottak a fák között, a szarka elmesélte, hogy sokszor érzi magát egyedül, és ezért vette el Lili tollait, hogy mások is figyeljenek rá. Lili megértette ezt, és megígérte, hogy mostantól ő is figyelni fog rá.

– Lili, most már biztos vagyok benne, hogy nem a tollak tesznek libává, hanem a szíved és a barátságod – mondta Bodri, miközben elegánsan megvonta a vállát.

Lili boldogan bólintott, és együtt tértek vissza a tóhoz, ahol a többi liba és állat várta őket. A nap már alacsonyan járt, és a tó vízén aranyló fények táncoltak.

Aznap este a libák lámpásokat gyújtottak, és a tó felszínén ragyogó fények között Lili rájött, hogy a legfontosabb kincs a szeretet és a hűség, amit barátai és családja adnak neki.

A tó partján mindenki körülállta Lilit, aki most már ragyogóbb volt, mint valaha – nem a tollaitól, hanem a szívében érzett szeretettől.

– Köszönöm, hogy segítettetek nekem megtalálni nemcsak a tollaimat, hanem önmagam is – mondta Lili, miközben a csillagok fényében úszott a tó.

Az éjszaka csendjében Bodri még hozzátette:

– És ha a szél újra felkapja a tollakat, Lili, tudjuk, hogy segítőid mindig mellette állnak majd.

Lili mélyen elmosolyodott, és úgy érezte, soha többé nem lesz egyedül.

Így hát megnyugodva és boldogan éltek tovább a tó partján, ahol a barátság és a bátorság mindig utat mutatott nekik. A liba tollai újra ragyogtak, de a legnagyobb ragyogás Lili szívéből áradt.

És ha a szél újra felkapta volna a tollakat, a tó partján élő állatok együtt indulnak majd, hogy segítsenek barátjuknak, mert tudják, hogy a legszebb dolog az életben a szeretet és a segítőkészség.

Itt a vége, fuss el véle, de a liba története örökké él a tó tükrében.




Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.

📚 Olvass még egy mesét!