Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mikulás, akinek minden évben nagy örömmel telt a december. Puttonyát megtömte édességgel és ajándékokkal, felkészült a hosszú és hideg utazásra, hogy minden gyereknek mosolyt csaljon az arcára. Idén azonban valami egészen különleges történt.
Egy csillagos éjszakán, miközben a szánját készítette, egy levelet talált a puttonyában. A borítékon gyerekrajzok, színes napocskák és pálmafák díszelegtek. A levél így szólt: „Kedves Mikulás! Sosem láttunk még havat, de nagyon szeretnénk veled találkozni itt, a trópusokon. Szeretettel várunk! A trópusi gyerekek.”
Mikulás meglepődött, elgondolkodva simogatta hosszú, fehér szakállát. „Hmm, hát még sosem jártam a trópusokon,” morfondírozott. „De minden gyerek megérdemli a karácsonyi varázslatot!” Elhatározta, hogy idén a szánhúzó rénszarvasokkal délre indul, oda, ahol a pálmafák nőnek, hó helyett homok borítja a tájat, s a tengertől messze hangzik a karácsonyi csilingelés.
Az út hosszú volt, a rénszarvasok melegükben csak lassan haladtak, Mikulásnak pedig bizony nem volt könnyű dolga a nagykabátjában. De ahogy közeledtek a trópusokhoz, egyre izgalmasabbá vált minden. „Nézzétek csak, mennyi színpompás madár!” kiáltotta Mikulás, amikor papagájok repültek el mellettük.
Végül megérkeztek a pálmafák árnyékába. Mindenhol zöld lomb, virágok és kék ég vette őket körül. A gyerekek táncolva, nevetve várták az érkezését, füzérekkel és gyümölcsökkel díszítették fel a partot. Mikulás megállt egy pillanatra, s csodálkozva mondta: „Milyen más itt a karácsony illata! Nincs se hó, se jég, de épp olyan boldogságot érzek.”
A parton most nem hóembert, hanem homokból készült Mikulás-figurákat építettek a gyerekek. „Gyere, Mikulás! Építs velünk homokszánkót!” hívták őt, mire Mikulás vidáman leült közéjük. „Ez aztán igazi újdonság! – nevetett. – Otthon a sarkvidéken csak hóból építek bármit, de ez a homokszánkó is csodaszép!”
Elérkezett az ajándékosztás ideje. Mikulás sorban mindenkinek adott valami apróságot, édességet vagy játékot. „Köszönjük, Mikulás!” kiáltották a gyerekek boldogan, és együtt énekelték a karácsonyi dalokat, amelyeket most először hallottak élőben a trópusokon.
Azonban Mikulásnak melege lett a vastag, piros kabátban. „Jaj, de meleg van itt!” törölgette a homlokát. Az egyik kislány, Lila, odalépett hozzá, és így szólt: „Mikulás bácsi, neked nem lenne jobb egy pálmafalevél-ruhában?” A gyerekek gyorsan készítettek neki egy könnyű, zöld köpenyt és egy díszes virágfüzért is. „Ez aztán igazán trópusi! Talán így tovább bírom majd a meleget,” mosolygott Mikulás, és így, új ruhájában folytatta az ajándékozást.
A helyiek kíváncsian figyelték a piros ruhás vendéget. A felnőttek is odagyűltek, s kérdezték: „Ki vagy te, kedves barátunk, aki ilyen messziről jöttél?” Mikulás leült közéjük, és mesélni kezdett a havas tájakról, a sarki fényről és a rénszarvasokról. A gyerekek ámulva hallgatták a történeteket.
A trópusi felnőttek most először látták, hogy milyen örömet lehet szerezni pusztán odafigyeléssel, szeretettel és egy kis ajándékkal. „Ez a Mikulás tényleg varázslatos!” mondta az egyikük. „Nem a hó, vagy az ajándék a fontos, hanem az, hogy örömet szerezzünk egymásnak.”
A nap végén Mikulás elköszönt, és így szólt: „Bárhol is éljünk a világon, a karácsony lényege mindenhol ugyanaz: szeressük egymást, figyeljünk a másikra, és adjunk szívből, ha tudunk.” Megölelte a gyerekeket, a rénszarvasokra pattant, és még sokáig integetett a trópusi part felé.
Így történt, hogy a Mikulás karácsonya idén a trópusokon is csodát tett. A gyerekek megtanulták, hogy az igazi karácsony nem a hóban, hanem a szívükben van.
Így volt, igaz is volt, tán mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
