Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos béka, akit Fricinek hívtak. Frici egy sűrű nádas szélén, egy csöndes kis tóparton élt. Minden nap a víz szélén üldögélt, hallgatta a nádas susogását, nézte a fodrozódó vizet, néha meg számolta a feje fölött átsuhanó szitakötőket. Bár a tó partján sokan éltek – madarak, halak, sőt, más békák is – Frici mégis úgy érezte, mintha mindig egyedül lenne.
Egyik nap, amikor a nap már lebukóban volt, Frici szomorkásan nézte a víz tükrén a naplementét. „Milyen jó lehet, ha valakihez tartozhatnék” – gondolta magában. De attól tartott, hogy senkit sem érdekel az ő magányos, halk brekegése, és inkább elrejtőzött a nádszálak mögé.
A következő reggel, amikor Frici szokás szerint a tóparti kövén ücsörgött, valami különös neszt hallott a közelből. Egy ismeretlen, színes tollú kismadár pottyant le melléje. A madárka ijedten pislogott, mert megfájdult a szárnya, és most pihenni szeretett volna. Frici először megijedt, hiszen nem gyakran találkozott ilyen különleges vendéggel.
„Szia, béka!” – csipogta a madárka. – „Segítenél nekem? Nem tudok repülni.”
Frici először habozott, de aztán bólintott. „Persze. Pihenj csak itt velem, ameddig csak szeretnéd.”
A madárka hálásan rámosolygott. „Köszönöm! Nagyon kedves vagy. Engem Cseresznyének hívnak.”
Frici egy kicsit megmoccant, hogy helyet adjon az új barátnak, akinek rögtön nagyon megtetszett a tópart nyugalma.
Így kezdődött Frici és Cseresznye barátsága. Együtt lesték a halak játékát a vízben, beszélgettek a felhőkről, sőt, Cseresznye még egy dalt is énekelt Fricinek. Frici szíve, amely addig csak csendben dobogott, most örömmel telt meg minden új nap reggelén.
Pár nap múlva Cseresznye már sokkal jobban lett. „Szeretnék repülni egyet, de annyira félek, hogy elbúcsúzunk” – mondta szomorúan.
Frici is szomorú lett, mert nagyon megszerette az új barátját. „Én is félek egy kicsit” – vallotta be Frici, „de ha te boldog vagy, akkor én is az leszek. És ha visszajössz, mindig várni foglak.”
Cseresznye bátor lett Frici kedves szavaitól. „Köszönöm, Frici! Te vagy a legjobb barátom.”
És ahogy Cseresznye elrepült, Frici rájött, hogy valójában nem is annyira magányos, mint hitte. Hiszen volt már egy barátja, és bár távol volt, a szeretet, ami köztük szövődött, megmaradt a szívében.
A következő napokban Frici már nem bújt el a többi lakó elől sem. Vidáman köszöntötte a halakat, a szitakötőket, sőt, még más békákkal is szóba elegyedett. Mesélt Cseresznyéről, és arról, hogyan segített neki, amikor bajban volt. Egyre többen üdvözölték, és Frici szíve egyre nyitottabb lett.
Egy délután aztán visszatért Cseresznye! Ezúttal már egészségesen, vidáman, sőt, néhány madárbarátot is magával hozott. Énekelték együtt a tóparti dalt, Frici pedig büszkén mutatta meg új barátainak a tó legszebb zugait.
Mindenki jól érezte magát, és Frici végül megértette, hogy a szeretet olyan, mint a napsütés a tó vizén – ha megosztjuk, csak egyre több lesz belőle. Már nem félt attól, hogy kedves legyen, hogy segítsen másoknak, mert tudta, hogy a szeretet visszatér hozzá, akár egy mosoly, akár egy baráti ölelés formájában.
Így Frici, a magányos béka, megtalálta a szeretetet – először egy barátban, aztán a tó minden lakójában, végül önmagában is. Megtanulta, hogy a szeretet nem fogy el, ha másoknak adunk belőle, sőt, attól lesz igazán szép az élet.
Így volt, úgy volt, ez bizony egy mese volt. Talán így volt, talán nem – de egy biztos: a szeretet mindenkié, és mindig érdemes szívből adni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
