A mély, sűrű erdő közepén élt egyszer egy magányos farkas, akit mindenki csak Cirmának hívott. Cirma mindig is magának való, komoly teremtés volt. Sosem volt társasága, mert a többi állat tartott tőle. Ő maga sem kereste a társaságot, hiszen megszokta, hogy minden napot egyedül kell végigjárnia, s a csillagos ég alatt hallgatni a falevelek suttogását.
Egyik este azonban, amikor a hold különösen fényesen világította meg az erdőt, Cirma úgy érezte, hogy valami rendkívüli fog történni vele. Elindult a patak felé, hogy igyon egy korty vizet, de az erdő most furcsán csendes volt. Nem csicseregtek a madarak, nem zizegtek a bogarak, csak a szél motozott a fák között.
Ahogy a patak partjára ért, szokatlan, gyönyörű fényt pillantott meg. Először azt hitte, csak a holdfény játszik a víz tükrén, de ahogy közelebb ment, egyre erősebb lett az a ragyogás. Cirma óvatosan lépett közelebb, szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
Az erdő sötétje közepén, mintha egy másik világból érkezett volna, egy angyal állt. Fehér ruhája ragyogott, haja aranyfényben úszott, szárnyai pedig, mint két puha felhő, lágyan ölelték körül. Cirma soha életében nem látott még ilyen lényt.
Az angyal barátságosan rámosolygott. „Jó estét, Cirma” – szólt kedves, lágy hangon. Cirma meglepődött, hiszen azt hitte, az angyal félni fog tőle. Ő maga is érezte, hogy egy kicsit fél az ismeretlentől, de mégis bátorítást érzett a hangban.
„Te ki vagy? És hogy kerülsz ide, az én erdőmbe?” – kérdezte a farkas, miközben próbált nem vicsorogni, hogy barátságosabbnak tűnjön.
„Én egy angyal vagyok, és azért jöttem, hogy segítsek neked” – válaszolta az angyal. „Látod, te magányos vagy, és keresed a boldogságot, de talán nem ott, ahol kellene.”
Cirma leült az angyal mellé, s a patak csöndesen csobogott alattuk. „De hogyan találhatnék boldogságot? Hiszen mindenki fél tőlem, senki sem barátkozik velem, egyedül maradtam ebben a nagy erdőben” – sóhajtott mélyet.
Az angyal gyengéden megsimogatta a farkas fejét. „A szeretet ott kezdődik, ahol segítesz másokon, kedves vagy, és nem félsz megnyitni a szíved. Talán próbáld meg közeledni a többi állathoz, mutasd meg nekik, hogy benned is lakik jóság.”
Cirma elgondolkodott az angyal szavain. „De mi van, ha kinevetnek, vagy megijednek tőlem?” – kérdezte.
„Nem mindenki fog rögtön bízni benned” – felelte az angyal. „De ha kitartó vagy, és mindig kedves maradsz, lassan megnyílnak majd. Adj nekik időt, és előbb-utóbb rájönnek, milyen nagy szíved van.”
Ezzel az angyal felemelkedett, és lassan eltűnt a fényben. Cirma egyedül maradt, de szívében már nem volt olyan nehéz a magány. Elhatározta, hogy másnap új életet kezd.
Ahogy eljött a reggel, Cirma bátorságot gyűjtött, és elindult, hogy köszönjön a mókusoknak. Nem vicsorgott, csak barátságosan integetett. A mókusok először félve figyelték, de Cirma mosolya őszinte volt. Aztán meglátogatott néhány őzet is, és segített nekik átkelni a patakon. Ahogy telt az idő, egyre többen kezdték elfogadni, és Cirma szíve melegségben fürdött.
Már nem volt magányos. Barátokat szerzett, és megtanulta, hogy a szeretet és a kedvesség mindig visszatér hozzá, még ha néha nehéz is megnyitni a szívet mások felé.
Így történt, hogy Cirma, a farkas, aki angyallal találkozott, megtanulta a legfontosabb dolgot: a szeretetet megosztani másokkal, mert a jóság visszatalál hozzánk, akármilyenek is vagyunk.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
