Volt egyszer egy kedves cica, akit Cirminek hívtak. Cirmi puha, fehér bundájával és zölden csillogó szemeivel hamar mindenki kedvencévé vált a faluban. Cirmi nagyon szerette a simogatást, az alvást, de legfőképpen az evést. Amikor csak lehetett, bebújt a kamrába, vagy a konyhába, és mindig reménykedett abban, hogy talál valami finomságot.
Gazdija, Anna néni gondosan ügyelt rá, hogy mindig legyen a tálkájában friss tej és puha falatok. Cirmi azonban úgy gondolta, hogy minél többször néz be a konyhába, annál többször kaphat pár falatot. Egy nap, amikor Anna néni épp almás pitét sütött, Cirmi odasomfordált mellé, és kérőn nézett fel rá.
– Már megint éhes vagy, Cirmikém? – kérdezte Anna néni nevetve.
– Nyávog! – felelt Cirmi, és a farkincájával vidáman csapkodott.
Így kezdődött hát Cirmi nagy evésének története. Reggelire kapott egy tál tejet, ebédre egy kis csirkét, vacsorára halat. De Cirminek ez sem volt elég, hiszen mindenhol talált egy-egy lehullott falatkát, vagy egy kis morzsát az asztal alatt.
Egyik nap Anna néni észrevette, hogy Cirmi már nem olyan fürge, mint régen. Ha fel akart ugrani a kedvenc ablakpárkányára, nagyon nehezen ment neki. Sőt, a kertben a pillangókat sem kergette már, hanem inkább csak elnyúlt a napon, és álmodozva szuszogott.
– Mi lehet veled, Cirmikém? – kérdezte Anna néni aggódva. – Talán egy kicsit sokat ettél mostanában?
Cirmi lesütötte a szemét. Ő is érezte, hogy valami nem stimmel. Nem volt kedve játszani, és néha a pocakja is fájt.
Egy nap Anna néni elvitte Cirmit a doktor bácsihoz, aki nagyon jól értett az állatokhoz. A doktor bácsi alaposan megvizsgálta Cirmit.
– Nos, Anna néni – mondta bölcsen –, Cirmi túlsúlyos lett. Ezért fáradékony, és fájhat a pocakja is. Mostantól figyelnünk kell arra, mennyit eszik, és többet kell játszania.
Cirmi először nagyon szomorú lett. Azt hitte, hogy mostantól soha többé nem ehet finom falatokat. Anna néni azonban megsimogatta, és megnyugtatta.
– Ne félj, Cirmikém. Nem arról van szó, hogy soha többé nem kapsz finomságot. Csak ügyesebbnek kell lennünk, és mindenből csak annyit eszünk, amennyi egészséges. És persze többet fogunk játszani együtt!
Innentől kezdve Anna néni minden nap játszott Cirmivel. Gombolyagot gurítottak a nappali közepén, Cirmi pedig ugrándozott utána. Néha elbújtak a szoba sarkaiban, és bújócskáztak. Ha Cirmi ügyesen játszott, Anna néni megsimogatta, és adott neki egy pici jutalomfalatot.
Cirmi napról napra egyre fürgébb lett. Egyik reggel aztán, nagy meglepetésére, gond nélkül felugrott a kedvenc ablakpárkányára, és onnan nézte a madarakat. Anna néni nagyon büszke volt rá.
– Ügyes vagy, Cirmikém! – kiáltotta boldogan.
Még a doktor bácsi is elcsodálkozott a változáson, amikor legközelebb meglátta Cirmit.
– Csodás lett az eredmény, Cirmi! Most már egészséges vagy és boldog – mondta mosolyogva.
Cirmi megtanulta, hogy az evés csak egy része a boldog cicás életnek. Fontos a játék, a mozgás, és az, hogy másokat is szeressünk. Azóta mindig játszik a többi cicával is, és ha valaki szomorú, odabújik mellé, hogy felvidítsa.
Ha néha megkívánja a sok finomságot, eszébe jut, hogy mennyire jó érzés, amikor egészséges és vidám lehet. Így aztán mindenből csak annyit eszik, amennyi jólesik, és a többit inkább meghagyja a barátainak.
Így történt, hogy Cirmi, aki egyszer túl sokat evett, végül megtanulta, mi az igazi boldogság titka: szeretet, mértékletesség, játék és barátság.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt, tán igaz sem volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
