Brúnó egy kisfiú volt, aki egy csendes kis faluban élt a hegyek lábánál. Szerette a kalandokat, minden bokor mögött kincsre vadászott, és gyakran álmodott arról, hogy egyszer valami csodálatos dolog történik vele. Egy verőfényes délután, amikor a mezőn játszott, hirtelen valami nagyon furcsát pillantott meg a fák között.
Egy ragyogó fénycsík futott keresztül a bokrokon, mintha egy titkos kapu nyílt volna ott, ahol azelőtt csak fű meg levelek voltak. Brúnó közelebb óvakodott, és látta, hogy a fényből egy igazi kapu formálódik: olyan, amin csak a mesékben lehet átsétálni. Szíve hevesen kalapált, de a kíváncsisága nagyobb volt a félelménél.
Brúnó óvatosan megérintette a fénykaput, és mintha egy lágy melegséget érzett volna. – Vajon hova vezethet ez a kapu? – suttogta maga elé. Ekkor egy halk hang szólalt meg a fák közül. – Menj csak be bátran, Brúnó! – mondta egy kedves kis cinke. – Ott csupa jó dolog vár rád.
Brúnó vett egy mély levegőt, és átlépett a kapun. Azonnal egy színes, tündérszerű világban találta magát, ahol minden virág beszélt, a bokrok zenéltek, és a napocska is mosolygott rá az égről.
A fénykapu túloldalán Brúnót egy sor kíváncsi arc fogadta. Egy kicsi, barátságos nyúl ugrándozott felé. – Szia! Én vagyok Nyuszi Rudi. Üdv a Tündérligetben! – Brúnó körbenézett, és csupa mosolygós állatot és tündért látott maga körül. – Hogy kerültél ide? – kérdezte egy pillangó. – Átléptem a fénykapun – felelte Brúnó bátortalanul. – Semmi baj, itt mindenki barát – szólt közbe Rudi. – De vigyáznod kell, mert a ligetnek is vannak szabályai.
Brúnó hamarosan megtapasztalta, hogy a Tündérligetben mindenki segít a másiknak. Ha egy virág szomjas volt, a tündérek vizet hoztak neki, ha valaki szomorú volt, az állatok rögtön vigasztalták. Egy nap azonban valami rendkívüli történt. A liget egyik sarkában egy nagy, feketés felhő jelent meg, és a nap sugarai elhalványultak. – Segítség! – pityeregte egy kis mókus. – Elvitte a szél a kisházamat!
Brúnó odasietett, és látta, hogy a mókuska háza valóban összeomlott. – Nem baj, segítek! – mondta Brúnó. – Én is! – kiáltották a többiek. Mindenki összefogott, és hamarosan egy szebb, erősebb házat építettek a mókusnak. A felhő is eloszlott, és újra kisütött a nap. – Köszönöm, hogy segítettetek – mondta könnyes szemmel a mókus.
A nap végére Brúnó nagyon megkedvelte a tündérvilágot, de közben eszébe jutott az otthona. – Vajon mit szólna anya, ha nem mennék haza vacsorára? – tűnődött. Rudi odalépett hozzá, és megsimogatta a kezét. – Ha akarsz, maradhatsz velünk, de ha visszamész, akkor is mindig a barátunk maradsz – mondta. Brúnó elgondolkodott. – Szeretnék hazamenni, de visszajöhetek majd még? – kérdezte reménykedve. – A fénykapu időnként újra kinyílik. Amikor szükség van egy kis bátorságra vagy szeretetre, ott leszel velünk – felelte egy tündérlány.
Brúnó búcsút intett új barátainak, és a fénykapun át visszasétált a mezőre. Otthon már várta az édesanyja, és Brúnó boldogan mesélte el, milyen csodálatos kalandban volt része. – Segítettünk egymásnak, és mindenki boldog lett – zárta a meséjét.
Brúnó megtanulta, hogy a jó szív, a segítőkészség és a szeretet mindig csodákat hoz, akár a való világban, akár a mesék tündérligetében.
Így volt, igaz volt, mese volt! Talán soha nem is történt meg, de jó szívvel mindig tovább lehet adni ezt a mesét, hogy mindenki megtanulja: jó dolog jónak lenni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
