Egyszer réges-régen, egy napsütéses reggelen, amikor a fák koronáján még harmatcsöppek csillogtak, egy különleges manó született az erdő szélén. Őt Mirkónak hívták, és már kicsi korában is más volt, mint a többi manógyerek. Míg társai szorgosan gyűjtögették az apró magokat és bogyókat, addig Mirkó csendben üldögélt egy mohapamlagon, és hosszasan bámulta a bárányfelhőket az égen.
A manómamák gyakran kérdezgették: „Mirkó, miért nem játszol a többiekkel? Miért ülsz mindig ott egyedül?” Mirkó ilyenkor elmosolyodott, és csak ennyit válaszolt: „Én éppen messzi tájakon járok, ahol aranyfényű folyók csordogálnak, és csillagokból van a híd.”
A többi manó eleinte furcsállta ezt, hiszen ők sosem jártak ilyen helyeken, és azt hitték, Mirkó csak mesél. Azonban Mirkó szíve tele volt álmokkal, és úgy érezte, ezek az álmok egyszer majd valóra is válnak.
Egy este, amikor a faodúban mindenki aludni készült, Mirkó álomra hajtotta a fejét, s egyszer csak egy különös fény ragyogta be a kis szobát. Egy aprócska, csillámló tündér jelent meg mellette, aki így szólt: „Mirkó, szeretnél velem tartani az álmok birodalmába?”
Mirkó szeme felcsillant. „De hogyan?” – kérdezte csodálkozva.
„A szíveddel már ott jársz, csak a lépteidet kell utánuk küldeni” – nevetett a tündér, majd egy pici port hintett Mirkóra. A következő pillanatban Mirkó egy csodás helyen találta magát, ahol az égbolt szivárványból volt, a fák levelein zene csengett, s minden kívánságból valóság lett.
Az álmok birodalmában Mirkó rengeteg érdekes lénnyel találkozott. Volt ott egy szomorú sárkány, akinek senki sem akarta meghallgatni a történetét, volt egy félénk unikornis, aki félt barátkozni, és egy eltévedt pillangó, aki nem találta az utat haza. Mirkó mindenkin segített: meghallgatta a sárkány titkait, bátorította az unikornist, és hazavezette a pillangót.
„Miért vagy ilyen kedves mindenkivel?” – kérdezték tőle egyszer a manónép lakói, amikor visszatért a birodalomból. Mirkó csak mosolygott: „Mert minden álom szebb lesz, ha megosztjuk másokkal. És ha adunk a szívünkből, visszakapjuk a jót.”
Az álmok birodalmában azonban nem volt minden könnyű. Egy nap egy sötét árnyék jelent meg, és el akarta rabolni a manók álmait. Mirkó, aki már barátai között volt ismert bátorságáról, így szólt: „Félni csak akkor kell, ha elfelejtjük, hogyan kell szeretni.”
Összegyűjtötte a barátait, és együtt, kéz a kézben szembenéztek az árnyékkal. Mindegyikük elmesélt egy szép álmot, és a szeretet, amely a történeteikből áradt, elűzte a sötétséget. Azóta az álmok birodalmában mindig ragyog a nap, és Mirkót mindenki az örök álmodozónak hívta.
Teltek-múltak az évek, és Mirkó számtalan álmot megélt, barátokat szerzett, és sokszor visszatért az álmok birodalmába. Megtanította mindenkinek, hogy álmodni jó, és segíteni a legnagyobb csoda. A manófaluban már a legkisebbek is tudták: Mirkó az, aki sosem felejt el álmodni, sőt, másokat is megtanít a jóságra és szeretetre.
Egyszer, egy csendes estén, a barátai köré gyűltek, és megkérdezték tőle: „Mirkó, mondd, mi a legnagyobb álmod?” Mirkó elmosolyodott, és ezt felelte: „Az, hogy mindenki merjen álmodni, és legyen bátor segíteni másokon. Akkor lesz az álom igazán varázslatos.”
És így lett Mirkóból a legendás manó, aki örök álmodozó lett, s akinek a szíve mindig nyitva állt a szeretetre és a jóságra. Az erdő lakói ma is mesélik a történetét, és minden gyerek tudja, hogy ha jót cselekszünk, az álmok is valóra válnak.
Így volt, igaz is, mese is, talán nem is volt egészen igaz. De az biztos, hogy a szeretet és a jóság minden álmot szebbé tesz!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
