Egy messzi-messzi erdőben, ahol a fák lombja aranyban ragyogott, a virágok szirmai reggelente ezüstösen csillogtak, élt egy különleges teremtmény: egy magányos unikornis. Senki sem tudta, hogyan került oda, hiszen a többi unikornis csak a régi legendákból ismerte ezt a vidéket. Ez az unikornis, akit Csillagnak hívtak, csendben járta az erdőt, és titokban mindig arról álmodott, hogy egyszer barátokra lel.
Csillag gyakran üldögélt a tó partján, s nézte a fodrozódó vizet. – Vajon létezik-e valaki, aki szeretné megismerni engem? – sóhajtotta szomorúan. Bár a madarak gyakran daloltak neki, és a mókusok is vidáman ugrándoztak körülötte, igazi barátja sosem volt.
Egy reggelen, mikor a pára még táncolt a fák között, Csillag furcsa zajra lett figyelmes. A bokrok mögül egy apró őzike kukucskált ki. Reszketett, mintha félt volna. Csillag csendben várta, hogy az őzike közelebb merészkedjen. – Szia, én Csillag vagyok – mondta halkan. Az őzike bizalmatlanul nézett rá, de végül előlépett.
– Engem Őzinek hívnak – felelte bátortalanul.
A két világ találkozott: az unikornisé, akit mindenki különlegesnek tartott, és az őzikéé, aki csak egy volt a sok közül. Csillag és Őzi eleinte félénken beszélgettek. Őzi mesélt arról, milyen jó móka bújócskázni a bokrok között, Csillag pedig arról, milyen csodálatos érzés, amikor a napfény megcsillan a szarván.
Egy nap, mikor a barátkozás már könnyebben ment, Őzi megkérdezte: – Eljöhetek veled a tóhoz játszani? Csillag boldogan bólintott. Ahogy együtt futottak, Csillag szíve megtelt melegséggel. Úgy érezte, végre tartozik valakihez.
Azért nem ment minden könnyen. Őzi néha félt az unikornis villanó szarvától, és amikor Csillag véletlenül túl közel hajolt hozzá, visszahőkölt. – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondta Csillag szomorúan.
– Nem baj, csak még nem szoktam meg – felelte Őzi, majd lassan hozzászokott Csillag különleges megjelenéséhez. Néha veszekedtek is egy-egy játék közben, de mindig kibékültek.
Egy alkalommal, mikor az erdőben szokatlanul hangos vihar támadt, Őzi eltévedt a sűrűben. Csillag, bár félt a mennydörgéstől, mégis elindult megkeresni barátját. – Ne aggódj, megtalállak! – kiáltotta.
Az erdő sötét és félelmetes volt, de Csillag a szíve mélyén tudta, hogy a barátját nem hagyhatja magára. Végül rálelt Őzire, aki egy kidőlt farönk alatt rejtőzött. – Itt vagyok, ne félj! – súgta.
– Köszönöm, hogy eljöttél értem – mondta Őzi, miközben hálásan hozzábújt Csillaghoz.
Attól a naptól kezdve mindent együtt csináltak. Játszottak, nevettek, és segítettek a többi erdei állatnak is. Csillag rájött, hogy az ő igazi varázslata nem a szarvában rejtőzik, hanem abban, hogy szívből szeretni tud.
Az erdő lakói is megkedvelték Csillagot. Már senki sem nézte furcsának, sőt, sokan kíváncsiak voltak a barátságukra. Csillag és Őzi együtt segítettek egy eltévedt süni hazatalálásában, majd egy beteg madarat is ápoltak. Mindenki látta, mennyivel könnyebb minden, ha összefognak.
Egy napon, amikor a nap már lebukott a fák mögött, Őzi így szólt: – Örülök, hogy vagy nekem, Csillag. Nélküled sosem éreztem volna magam ilyen bátornak.
– És én is boldog vagyok, hogy barátokra leltem – válaszolta Csillag.
Azóta az erdőben mindenki tudja, hogy az igaz barátság ereje mindent legyőz, és a különbözőségek csak még szebbé teszik az életet.
Így esett, hogy az unikornis, aki valaha magányos volt, megtalálta a legnagyobb kincset: a barátságot.
Hát így volt, igaz is volt, mese is volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
