Egy messzi, hófödte erdő közepén, ahol a fenyők olyan magasra nőttek, hogy majdnem elérték az eget, született egy különleges kis rénszarvas. A szeme ragyogott, mint a legfényesebb csillag az égen, és a bundája puha volt, mint a frissen hullott hó. Anyukája, a bölcs és szeretetteljes rénszarvas, boldogan nézett rá, és tudta, hogy ez a kis borjú valami egészen különleges lesz.
A többi rénszarvas is hamar észrevette, milyen kíváncsi és bátor ez az újszülött. Mindenki örömmel fogadta az új jövevényt, de egy valami még hiányzott: a neve. Minden rénszarvasnak fontos, hogy olyan nevet kapjon, ami illik hozzá, és amit a közösség is szeretettel mondhat ki.
Eljött a nap, amikor a rénszarvasok gyűlést tartottak, hogy közösen válasszanak nevet a kis borjúnak. Az erdő szélén, egy széles tisztáson gyűltek össze, ahol a hó csillogott a téli nap fényében. A legidősebb rénszarvas, Szarvaspapa, komolyan szólalt meg:
– Kedves barátaim, itt van előttünk ez a bátor és csillogó szemű kis borjú. De mi legyen a neve?
Egyik rénszarvas azt mondta:
– Legyen a neve Csillagszem, hisz olyan ragyogó a tekintete!
Egy másik így szólt:
– Szerintem legyen Hópelyhecske, mert bundája olyan fehér, mint a hó!
A kis borjú csendben hallgatta a javaslatokat, de egyik sem tetszett neki igazán. Anyukája megsimogatta, és megkérdezte tőle:
– Neked hogy tetszenek ezek a nevek, kicsikém?
A borjú halkan válaszolt:
– Szépek, de valahogy nem érzem igazán magaménak egyiket sem.
A rénszarvasok összenéztek. Ekkor megszólalt egy nagyon öreg, de bölcs rénszarvas, akit mindenki tisztelt:
– Lehet, hogy a borjúnak saját magának kell eldöntenie, milyen nevet szeretne viselni. Talán olyan nevet választ majd, ami leginkább kifejezi, milyen is ő valójában.
A kis rénszarvas elgondolkodott, majd megszólalt:
– Szeretek segíteni másokon, és mindig ott vagyok, ha valaki bajban van. Szeretném, ha a nevem emlékeztetne erre.
Az anyukája mosolygott:
– Akkor mit szólnál a Segítségcsillag névhez? Hiszen mindig segítesz, és közben ragyogsz!
A borjú arca felderült:
– Igen, ez tetszik! Legyek én Segítségcsillag!
A rénszarvasok örömmel tapsoltak, és mindenki boldogan mondta: „Üdv köztünk, Segítségcsillag!”
Ettől a naptól kezdve a kis rénszarvas mindenkit Segítségcsillagnak hívott, és ő is hű maradt új nevéhez. Ha egy rénszarvas belegabalyodott az ágak közé, Segítségcsillag ott termett, hogy kiszabadítsa. Ha valaki eltévedt a nagy hóviharban, Segítségcsillag volt az, aki először a keresésére indult. Mindenki tudta, hogy rá mindig lehet számítani.
Egyik nap hatalmas vihar kerekedett, és a legkisebb borjú eltűnt az erdőben. Mindenki aggódott, de Segítségcsillag bátran elindult, hogy megtalálja. Hívta a kicsit, és a hangja áthatott a téli szél süvítésén is:
– Ne félj, itt vagyok, segítek!
A kis borjú végül előbújt egy bokor mögül, reszketve, de Segítségcsillag melegen átölelte, és együtt tértek vissza a többiekhez. Az egész rénszarvascsapat örömmel fogadta őket.
Ezután mindenki tudta, mennyit jelent egy név, ha az valóban illik ahhoz, aki viseli. Segítségcsillag neve a szeretet, a bátorság és a segítőkészség jelképe lett az erdőben. A rénszarvasok büszkék voltak rá, hogy a közösségükben ilyen barát él, aki mindig emlékezteti őket arra, mennyire fontos segíteni egymásnak.
Ahogy telt-múlt az idő, Segítségcsillag egyre több barátot szerzett, és mindenki jobban figyelt arra, hogy kedvesek, segítőkészek legyenek egymáshoz. Az erdőben mindenki boldogabb lett, mert tudták, hogy a szeretet és a jóság mindig visszatér hozzájuk.
Így történt, hogy a kis rénszarvas új nevet kapott, és ezzel együtt új küldetése is lett: szeretetet és jóságot vinni mindenki életébe.
Így volt, úgy volt, igaz is volt, talán nem is volt – ez volt az én mesém!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
