Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz, talán nem, volt egyszer egy kisfiú, akit Ábelnek hívtak. Ábel egy apró faluban élt, melyet sűrű erdő ölelt körül. Egyik nap, mikor a nap sugarai áttörtek a lombok közt, Ábel elhatározta, hogy felfedezi az erdő rejtett zugait. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak egy óriási, hatalmas tölgyfához ért. A fa kérge ráncos volt, ágai messzire nyúltak, mintha védelmeznék az egész erdőt.
Ábel kíváncsian körbejárta a fát, s megsimogatta a törzsét. Egyszer csak halk, mély hangot hallott: "Üdvözöllek, Ábel!" A fiú először megijedt, de aztán rájött, hogy az öreg tölgyfa szólt hozzá. "Te… te tudsz beszélni?" kérdezte bátortalanul. "Igen, tudok. Akik tiszta szívvel jönnek hozzám, azokkal szívesen elbeszélgetek" – mondta a fa barátságosan.
Ábel leült a fa tövébe, és kíváncsian figyelte a tölgyfa mélyen zengő szavait. "Mesélj nekem, öreg tölgyfa! Mióta vagy itt az erdőben?" – kérte Ábel. "Ó, gyermekem, már több száz éve állok itt. Sok mindent láttam: esőt, napfényt, vihart, vidám gyerekeket és szomorú embereket. Láttam, ahogy felnőnek, majd újra gyerekek játszanak alattam. Egykor az egész erdő tele volt hozzám hasonló fákkal, de mostanra már kevesen maradtunk."
Ábel csodálkozva hallgatta a fa szavait. "És miért olyan fontosak a fák az embereknek?" – kérdezte. Az öreg tölgyfa egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt: "Mi, fák, tisztítjuk a levegőt, otthont adunk madaraknak, mókusoknak és más állatoknak. Árnyékot nyújtunk a melegben, és széppé tesszük a világot. Ha vigyáztok ránk, mi is vigyázunk rátok."
Ábel minden nap visszajárt az öreg tölgyfához. A fa mesélt neki a régi időkről, amikor még vadlovak futottak az erdőben, és arról is, hogyan kell óvni a természetet. Egy nap Ábel azt kérdezte: "Hogyan segíthetek én a fáknak, ha csak egy kisfiú vagyok?" Az öreg tölgyfa így felelt: "Minden apró segítség számít. Ne tépj le minden virágot, ne törj le gallyakat, és szólj a barátaidnak is, hogy ők is vigyázzanak az erdőre."
Telt-múlt az idő, Ábel és az öreg tölgyfa barátsága egyre erősebb lett. Egy sötét, borús estén vihar kerekedett. A szél hangosan süvített, a villámok cikáztak az égen. Ábel aggódva nézett ki az ablakon: vajon az öreg tölgyfa jól van? Másnap reggel első útja az erdőbe vezetett. A tölgyfa egyik nagy ága letörött a viharban, a fa szomorúan állt.
Ábel nem volt egyedül a bánatával. Az egész falu hallotta, mi történt. A gyerekek és a felnőttek együtt mentek ki az erdőbe. Segítettek eltakarítani a letört ágakat, és gondosan ápolták a tölgyfa törzsét. "Ez az én barátom" – mondta Ábel a többieknek. "Segítsünk neki, hogy újra erős legyen!"
A tölgyfa, bár már nagyon öreg volt, érezte a szeretetet és a gondoskodást. "Köszönöm, Ábel. Köszönöm nektek, emberek. Együtt erősebbek vagyunk" – suttogta, miközben a levelei megzizzentek a szélben.
Évek teltek el, Ábel felnőtt lett, de sosem felejtette el az öreg tölgyfát. Minden tavasszal elültetett egy-egy facsemetét az erdőben. Amikor elbúcsúzott a tölgyfától, így szólt: "Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni, vigyázni és segíteni. Mindig emlékezni fogok rád."
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt, de Ábel története megtanította mindenkinek, hogy a szeretet és a gondoskodás csodákra képes. Aki szívből szeret, az képes megóvni az erdőket, a fákat, és velük együtt az egész világot.
Ez volt, ami volt, talán így is volt, talán nem, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
