Egyszer, nagyon régen, egy nagy, zöldellő dzsungel mélyén született egy különleges kis majom. Ezt a majmot Lulinak hívták, és már a születése pillanatától kezdve más volt, mint a többi majom. Míg testvérei szerettek a fák ágai között szökkenni, banánokat majszolni, Luli mindig felfelé nézett, egyenesen az ég felé. Amikor csak tehette, törzseken egyensúlyozott vagy a legmagasabb fa tetejére kapaszkodott, hogy jobban lássa a csillagokat.
„Nézd csak, anya!” kiáltotta egy este, amikor a nap már lebukott, és az égbolton apró, fénylő pontok gyulladtak ki. „Ott van a legfényesebb csillag! Oda akarok eljutni!”
Anyja elmosolyodott, megsimogatta a fejét, és azt mondta: „A csillagok messzebb vannak, mint gondolnád, Luli. De sose add fel az álmaidat!”
Luli szíve megtelt vágyakozással a titokzatos fények iránt, amelyek minden éjszaka újra és újra felragyogtak.
Egyik este, mikor a dzsungel elcsendesedett és csak a tücskök ciripelése hallatszott, Luli ismét felmászott a legmagasabb fára. Ott találkozott egy öreg bagollyal, aki bölcsen pislogott rá.
„Mit keresel itt ilyenkor, kis majom?” kérdezte a bagoly.
„A csillagokat akarom elérni!” felelte lelkesen Luli.
A bagoly egy pillanatra elgondolkozott, majd így szólt: „A csillagok szépek, de ne feledd, néha a legnagyobb varázslat itt van a közelünkben.”
Luli elgondolkozott a bagoly szavain, de másnap napkeltekor újra útnak indult. Találkozott egy kicsi kaméleonnal, akit Cilinak hívtak, és aki minden színben pompázott.
„Segítek neked csillagokat kergetni!” nevetett Cili, és úgy ugrált egyik levélről a másikra, mintha maga is egy hullócsillag volna.
Útközben összebarátkoztak egy régi teknőssel is, aki lassan, de biztosan haladt előre. „Néha nem csak az a fontos, hogy hova tartasz, hanem az is, hogy kivel utazol,” mondta a teknős, és Luli szívében megjelent a melegség.
Több napig kalandoztak együtt. Akadályok is voltak: egyszer átkeltek egy zúgó patakon, másszor egy nagy vihar ijesztette meg őket. De minden gond ellenére Luli sosem adta fel a csillagok utáni vágyát.
Egyik éjszaka, amikor a vihar után kitisztult az ég, Luli, Cili és a teknős egymás mellett ültek egy magas sziklán. A csillagok most még fényesebben ragyogtak, mint valaha.
„Szerinted el lehet érni a csillagokat?” kérdezte Cili csendesen.
Luli végignézett a barátain, és elmosolyodott. „Talán nem tudom megérinteni őket, de amikor veletek vagyok, mégis olyan, mintha mindjárt ott lennék közöttük.”
A teknős bólintott. „A csillagokat talán nem érhetjük el, de a barátság, a szeretet és a kedvesség mindannyiunk szívében ragyoghat.”
Luli rájött, hogy az út során tanult a legtöbbet: megtanulta, hogy a kitartás és a kíváncsiság fontos, de a legnagyobb kincs, amit találhatunk, a szeretet és a barátság. Megtanulta, hogy a csillagokat nem mindig kell elérni, néha csak élvezni kell a fényüket, amely bevilágítja az utunkat.
Azóta, amikor csak felnézett az égre, Luli már nemcsak a csillagokat látta, hanem érezte barátai szeretetét is, amely mindig vele marad, bármerre is jár.
Így történt hát, hogy a kis majom, aki mindig csillagokat kergetett, végül megtalálta a legfényesebb csillagot a szívében.
Ez volt így, így volt, talán igaz volt, talán csak mese volt – de minden bizonnyal egy jó mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
