Szivárványcsiga egy különleges kis mesehős, aki egy mélyzöld, harmatos réten élt sok száz társával együtt. Minden csigának barna vagy szürke háza volt, de Szivárványcsiga háza minden színben tündökölt: pirosban, narancssárgában, sárgában, zöldben, kékben, indigóban és lilában is. Ha rásütött a nap, az egész rét vidámabbnak tűnt, mert Szivárványcsiga totyogott rajta, házikója pedig színes fényekben játszott.
Volt azonban egy különleges tulajdonsága is: Szivárványcsiga nagyon kíváncsi volt. Mindig új dolgokat akart megismerni, szerette felfedezni a világot, még akkor is, ha néha elábrándozott vagy eltévedt.
Egy reggel, amikor a harmatcsöppek még csillogtak a fűszálakon, valami egészen furcsa dolog történt. Szivárványcsiga egy aprócska, fényes buborékot pillantott meg a legmagasabb pitypang tetején üldögélni. A buborék vidáman pörgött-forgott a szélben, mégis valahogy mindig visszatért a pitypangra.
Szivárványcsiga kíváncsian mászott közelebb. „Szia, Buborék! Honnan jöttél?” – kérdezte tőle. A buborék csilingelő hangon válaszolt: „A felhőkből jöttem, utazni és barátokat keresni! Szeretnéd, hogy elvigyelek magammal egy kicsit repülni?” Szivárványcsiga tátott szájjal bámult. „Én? Repülni? De hát én csak egy csiga vagyok!” A buborék játékosan körbetáncolta őt. „Én bárkit el tudok vinni, aki hisz a csodákban.”
Szivárványcsiga bátor volt, felmászott a pitypang tetejére, és óvatosan beleült a buborék ölébe. A buborék lassan felemelkedett, egyre magasabbra vitte a csigát. „Fogózz erősen, most kezdődik a varázslat!” – szólt nevetve a buborék.
Ahogy szálltak a levegőben, a rét alig látszott már. A fák, virágok apró pöttyökké zsugorodtak, és a szél lágyan simogatta Szivárványcsiga bajszát. Először egy nagy barna lepke repült el mellettük. „Csodaszép a házad!” – rikkantotta, majd eltűnt a felhők mögött.
A buborék pillanatok alatt a felhők fölé emelkedett. Ott, a báránypamacsok között minden más volt: a nap sugarai úgy játszottak, mintha aranyeső hullana, a madarak éneke messzire szólt, és a szél puha, meleg takaróként ölelte körül őket. Szivárványcsiga elámult. „Én még sosem jártam ilyen magasan! Itt minden olyan békés és barátságos!”
A buborék csendben szállt tovább, majd megszólalt: „Tudod, sokan félnek az újtól, de aki hisz a jóságban és a szeretetben, annak minden út nyitva áll.” Szivárványcsiga elgondolkodott. „Én mindig segítek a réten a barátaimnak, és szeretek új dolgokat tanulni. Lehet, hogy ezért szeretek ennyire utazni?”
Egy puha felhőpamacsra szálltak, ahol egy kis madárka csipogott. „Segítenél nekem megtalálni a testvéreimet?” kérdezte tőle a madár. Szivárványcsiga rögtön bólintott. „Persze, segítek!” A buborék és Szivárványcsiga együtt indultak, és hamarosan ráakadtak a madárkák csapatára. A kis madár boldogan csipogott: „Köszönöm, Szivárványcsiga! Nagyon jó barát vagy!”
A buborék óvatosan visszaszállt a rétre, Szivárványcsiga pedig hálásan megsimogatta. „Köszönöm a csodás utazást, Buborék! Most már tudom, hogy nem csak a bátorság, hanem a szeretet és a segítőkészség is elrepíthet minket a legmagasabb felhőkig.” A buborék kedvesen mosolygott. „Bárhová is mész, mindig légy jó és szívesen segítő, mert a szeretet és barátság mindenhol csodákat teremt!”
Attól a naptól kezdve Szivárványcsiga minden reggel hálás szívvel nézett a pitypangok tetejére, hátha újra találkozik a repülő buborékkal. De a legnagyobb csodát mégis a szívében őrizte: tudta, hogy a jóság és a szeretet mindig visszaviszi őt a legszebb helyekre.
Így volt, úgy volt, igaz volt, tán mese volt – ez Szivárványcsiga és a repülő buborék története. A mese tanulsága, hogy ha bátor vagy, segítőkész és szívedben jóság lakozik, a legváratlanabb csodák is megtalálnak. Ez volt, nem volt, ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
