Egyszer volt, hol nem volt, a Szivárvány-hegyek lábánál elterült egy mély, titokzatos erdő. Az erdő közepén, egy csendes tisztáson lakott egy különleges kis unikornis, akit mindenki csak Napsugárnak hívott. Napsugár rózsaszín sörényével és csillogó aranyszarvával már messziről kitűnt a többi állat közül. De nemcsak a külseje volt különleges, hanem az is, ahogyan a világhoz állt: Napsugár ugyanis sohasem félt semmitől.
Egyik reggel, amikor a hajnali nap első sugarai áttörtek a fák lombjai között, Napsugár barátja, Cseles Csiga, odakúszott hozzá. „Jó reggelt, Napsugár! Hallottad a hírt? Az öreg Farkas újra visszaköltözött a fenyvesbe!” suttogta izgatottan. Napsugár mosolyogva nézett rá. „Nem kell aggódnod, Cseles! Aki szeretettel közelít másokhoz, nem kell, hogy féljen” – mondta nyugodtan.
Cseles Csiga csodálkozva pislogott. „De hát mindenki tart az öreg Farkastól! Mi van, ha megesz minket?” Napsugár szelíden megcirógatta barátját patájával. „Én hiszem, hogy mindenki lehet jó, ha megkapja a lehetőséget.”
Aznap reggel Napsugár útnak indult az erdő mélyébe. A fák között számos apró állat bújt meg, akik féltek kilépni a napfényre, nehogy találkozzanak az öreg Farkassal. Napsugár azonban bátran sétált tovább, és minden bokor mögül előcsalogatta a kíváncsi barna nyuszikat, fürge mókusokat, sőt még a félős őzikét is.
Ahogy haladt előre, egy sűrű bozótosban hirtelen megállt. A bokor mögül reszkető hang hallatszott: „Ki vagy te, hogy ilyen bátran jársz az én erdőmben?” Napsugár nyugodtan válaszolt: „Napsugár vagyok, az unikornis. Azért jöttem, hogy köszönjek neked.” A bozótból előlépett a nagy, szürke öreg Farkas, akinek tekintete egyszerre volt kíváncsi és bizalmatlan.
„Nem félsz tőlem?” kérdezte a Farkas meglepetten. „Nem” – mosolygott Napsugár. „A félelem helyett inkább szeretnék veled barátkozni.” A Farkas először csak morgott, de Napsugár kitartó volt. Minden nap visszatért, hozott neki friss almát, mesélt neki az erdő többi lakójáról, és mindig kedves szavakkal illette.
Egy hét múlva az erdő állatai észrevették, hogy az öreg Farkas már nem rettegtet senkit. Egy nap, amikor egy vihar dühöngött az erdő felett, a Farkas segített a mókusoknak biztonságos helyre vinni a mogyorókat. „Lám, a Farkas is tud jó lenni” – suttogták az állatok.
Napsugár példája bátorságról és szeretetről szólt. A többi állat is elhatározta, hogy a félelem helyett inkább kíváncsisággal és nyitott szívvel közelítenek az újdonságokhoz. Mire elcsitult a vihar, az erdő minden lakója összegyűlt egy nagy tisztáson, hogy együtt örüljenek.
„Te vagy a legbátrabb, Napsugár!” mondta Cseles Csiga. „Nem is tudtam, hogy a szeretet ilyen erős lehet.” Napsugár csak elmosolyodott. „A félelem néha csak a képzeletünkben létezik. Ha nyitott szívvel fordulunk mások felé, sokszor rájövünk, hogy nincs is mitől tartanunk.”
Azóta az erdőben mindenki jobban bízott magában és egymásban. Ha valaki félt vagy kételkedett, csak Napsugár meséjére gondolt, és bátorságot merített belőle.
Így történt, hogy az unikornis, aki sosem félt, megtanította az erdő lakóit arra, hogy a szeretet és a jóság mindig győzedelmeskedik a félelem felett. És hogy a legjobb barátságok néha éppen ott születnek, ahol legkevésbé várnánk.
Így volt, igaz is volt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
