Ismerkedjünk meg a mindig elguruló vakonddal
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis fekete vakond, akit úgy hívtak: Vendel. Vendel nem volt olyan, mint a többi vakond a réten. Míg a testvérei szorgosan ástak, és föld alatti alagutakat építettek, Vendelnek sosem volt nyugta. Ő mindig elgurult. De nem ám csak úgy, hanem mindig valami okból: vagy a gödrök voltak túl simák, vagy kíváncsi volt, mi van a kert túlsó végében.
A többi vakond gyakran csodálkozva nézte, ahogy Vendel gurul, gurul, hol erre, hol arra. Egyszer az egyik vakond, Mici, megkérdezte tőle:
– Vendel, miért gurulsz el mindig? Nem jó itt velünk?
Vendel elmosolyodott, és azt felelte:
– Nem arról van szó, hogy rossz itt! Csak szeretném látni a világot. Ki tudja, mit rejt a rét másik oldala?
Hogyan kezdődött a vakond kalandos története?
Egy nap, amikor a napfény melegen simogatta a fűszálakat, Vendel úgy döntött, hogy ma messzebbre gurul, mint eddig bármikor. Elköszönt a többiektől, és elindult. Egy domb tetejéről gurult le, halkan nevetve, ahogy a föld simogatta a hátát.
Hirtelen egy nagy kő állta az útját. Vendel megállt, és körbenézett. Ekkor egy kis egér sietett oda hozzá.
– Segíthetek valamiben? – kérdezte az egér.
– Igen, azt hiszem, nem tudok tovább gurulni! – mondta Vendel szomorúan.
Az egér barátságosan rámosolygott.
– Ne búsulj! Keressünk együtt egy utat a kő mellett.
Így hát összefogtak, és némi ügyeskedés után Vendel újra gurulhatott. Az egér pedig elkísérte egy darabon, amíg el nem érték a virágos mezőt.
Mit tanulhatunk a vakond állandó mozgásából?
Ahogy Vendel gurult tovább, mindenhol új barátokra talált. Egy veréb repült le mellé a fáról.
– Hová tartasz ilyen sebesen, Vendel? – kérdezte csicsergő hangon.
– Csak gurulok, amerre a kíváncsiságom visz – felelte Vendel.
– És nem félsz? – szólt a veréb.
– Néha igen. De mindig akad valaki, aki segít, vagy tanulhatok valami újat – mondta Vendel mosolyogva.
Így történt, hogy Vendel minden nap tanult valamit. Néha azt, hogy egyedül is boldogulhat, máskor azt, hogy a barátok együtt többre képesek.
Barátságok és akadályok a vakond útján
Egy délután Vendel egy bokor aljánál gurult, amikor egy kis sündisznó akadt az útjába. A sündisznó félve húzta össze magát, de Vendel kedvesen köszöntötte.
– Szia, én Vendel vagyok, és épp gurulok! Hozzád is csatlakozhatom?
A sündisznó lassan kibújt a tüskéi közül.
– Persze, csak óvatosan, nehogy megszúrjalak!
Így lettek barátok, és együtt haladtak tovább a fűben. Útközben sok akadályt leküzdöttek: átjutottak egy mély pocsolyán, elkerültek egy madarat, aki túl közel repült. Közben mindig figyeltek egymásra, segítettek a másiknak, ha bajba került.
Vendel rájött, hogy a legjobb dolgok akkor történnek, amikor nem egyedül próbálkozik, hanem megosztja élményeit másokkal.
A végső tanulság: Miért jó néha elgurulni?
Amikor Vendel végül visszatért a vakondcsaládjához, tele volt élményekkel, és tele volt szeretettel. Elmesélte a testvéreinek, mennyi barátot szerzett, mennyi jót cselekedett, és mennyi mindent tanult a világról.
Mici boldogan ölelte meg:
– Jó, hogy visszatértél, Vendel! Most már mi is veled tartunk legközelebb.
Vendel pedig mosolyogva így szólt:
– Néha jó elgurulni, hogy új dolgokat lássunk, barátokat szerezzünk, és szebbnek lássuk a világot. De azt is megtanultam, hogy a legjobb érzés hazatérni azokhoz, akiket szeretünk.
És így élt boldogan a mindig elguruló vakond, aki minden útján a jóságot és a szeretetet kereste.
Így volt, igaz volt, talán mese is volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
