Egy sűrű, zöld erdő közepén, ahol a fák lombjai között madarak csicseregnek, s ahol a nap sugarai táncolnak a leveleken, élt egy kis mókus, akit Samunak hívtak. Samu bundája fényes volt, szemei pedig kíváncsian csillogtak, miközben reggelente végigszaladt a faágakon, hogy üdvözölje barátait.
Samu nem volt olyan, mint a többi mókus. Nem csak a mogyorókat szerette gyűjtögetni – ami persze minden mókus öröme –, hanem mindig figyelte, ha valaki bajba került. Az erdőben mindenki tudta, hogy Samu szívesen segít.
Egy reggel, amikor a harmat még csillogott a fűszálakon, Samu meghallotta, hogy valaki halkan sírdogál. Odaszaladt, és meglátta Picurka nyulat, aki a bokor alatt kuporgott.
– Mi történt, Picurka? – kérdezte Samu aggódva.
– Elvesztettem a kedvenc répámat, és nem találom sehol – törölte meg a szemét Picurka.
Samu rögtön gondolkodni kezdett, majd így szólt:
– Ne aggódj, segítek megkeresni! Te menj vissza az odúdhoz, én körülnézek a réten!
Nem telt bele sok idő, Samu a fák gyökerei között megtalálta a répát. Gyorsan visszaszaladt, és átadta Picurkának, aki örömében ugrált egyet.
– Köszönöm, Samu! Te vagy a legjobb barátom!
Samu mosolygott, és tovább szaladt, mert tudta, hogy mindenki öröme a legnagyobb ajándék.
Egy másik napon a pataknál találkozott Borisszal, a sünnel. Borisznak nagy gondja volt: beszorult a tüskéi közé egy apró gesztenye, amit sehogy sem tudott kiszabadítani.
– Samu, nem tudnál segíteni? – kérdezte Boris.
– Persze, csak ülj le ide, és ne mozogj! – válaszolta Samu.
Óvatosan kiszedegette a gesztenyét, mire Boris fellélegzett.
– Mindenkinek ilyen jó barát kellene, mint te vagy – mosolygott Boris.
Teltek-múltak a napok, és Samu mindig ott volt, ha segítség kellett. Az állatok egyre jobban megszerették, és mindig örültek, ha meglátták.
Egy este azonban sötét felhők gyülekeztek az égen. Az erdő lakói aggódva figyelték, ahogy hatalmas vihar kerekedik. A szél süvített, a fák hajladoztak, s az eső zuhogott. Sokan féltek, hogy az odújuk megsérül, vagy elvesznek a családtagjaik.
Samu azonban nem bújt el. Helyette körbejárta az erdőt, és ahol csak tudott, segített. Segített a madaraknak védett ágat találni, a nyusziknak száraz leveleket húzott az odújuk elé, hogy ne ázzanak el, és a süniket is beterelte egy nagy fa tövéhez, hogy biztonságban legyenek.
– Ne féljetek, együtt biztosan átvészeljük a vihart! – bátorította őket Samu.
Mindenki figyelte, hogyan segít a kis mókus, s lassan ők is elkezdték segíteni egymást. A madarak a kisebb állatokat terelgették, a sünik segítettek betakarni a fázó barátaikat, a nyuszik pedig vigyáztak a legkisebbekre.
A vihar végül elvonult, és a nap újra kisütött az égre. Az állatok előbújtak rejtekhelyükről, és mindenki hálásan nézett Samura.
– Nélküled nem ment volna – mondta Picurka. – Te mutattad meg nekünk, hogy a szeretet és a segítőkészség a legfontosabb.
Samu csak mosolygott, és azt felelte:
– Együtt minden könnyebb, hiszen az erdőben egy nagy család vagyunk!
Attól a naptól kezdve az erdő lakói még jobban figyeltek egymásra. Ha valaki elesett, mentek segíteni, ha valaki szomorú volt, együtt vidították fel, és sosem felejtették el, mennyit tanultak Samutól.
Így élt tovább a kis mókus az erdőben, boldogan, barátai körében. S mindenki tudta már: a szeretet és a jó szívűség mindennél fontosabb.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
