Egy havas reggelen, mikor a Mikulás-erdőben még minden manó álmosan szundikált, Télapó már a kandalló mellett ült, kezében egy nagy csésze kakaóval. Az éj leple alatt megérkezett a postája, s most izgatottan bontogatta a leveleket. Egy csillogó aranyboríték azonban rögtön felkeltette a figyelmét: olyan volt, mintha vízcseppek csillannának rajta.
Télapó elmosolyodott, majd halkan motyogott: Vajon ki írhatott nekem a víz alól? Óvatosan kibontotta a levelet, és csodálkozva látta, hogy a papír illatos, s mintha egyenesen a tengerből húzták volna ki. A levélben gyöngybetűkkel ez állt: „Kedves Télapó! A nevem Bubi, egy kis tengericsikó vagyok. Idén csak egy aprócska kívánságom van: szeretném, ha a tenger minden lakója boldog lehetne esténként. Sokan félnek a sötétben. Tudnál nekünk fényt varázsolni?”
Télapó elgondolkodott. Bubi… tengericsikó… fényt a tenger mélyére? Ez igazán különleges kívánság volt! Gyorsan megmutatta a levelet az első manónak, aki éppen belépett a műhelybe.
Olgi manó felkiáltott. „Ez csodálatos! De hogy juttathatnánk fényt a tenger aljára, Télapó?”
Télapó a szakállát simogatta. „Meg kell próbálnunk! Elvégre minden kisgyermek, sőt, minden kis teremtmény kívánsága fontos.”
Ahogy telt a nap, egyre több manó gyűlt össze a műhelyben. Mind együtt tanakodtak, hogyan segíthetnének Bubinak és barátainak. Valaki azt javasolta, hogy készítsenek vízálló lámpácskákat, mások szerint egy varázslatos fénygömb lenne a legjobb.
Végül Télapó összecsomagolta a legszebb, legcsillogóbb fénygömböt, amit varázslatos szikrák szőnek át, s úgy döntött: maga viszi el a tenger alá, hogy biztosan célba érjen. Felült a szánjára, és a rénszarvasokkal elindult a kikötő felé. Elbúcsúzott a manóktól, s már útközben arról ábrándozott, milyenek lehetnek a tenger mélyének titokzatos lakói.
A tengerparton egy bölcs teknős, Tóbiás várta őt. „Üdvözöllek, Télapó!” mondta mély hangján. „Bubival üzentünk neked. Gyere, vezetek a tenger mélyére!”
Télapó először kicsit félt, hiszen sosem járt még a víz alatt, de bízott Tóbiásban. Egy sellő segített neki felvenni vízálló köpenyt és varázssisakot. Együtt úszni kezdtek, le, le, egészen a tenger fenekéig.
Ott várt rá Bubi, a kíváncsi tengericsikó, akit kis barátai, halacskák, rákocskák és csigák vettek körül. Amikor meglátták Télapót, mind tapsikolni kezdtek uszonyukkal.
„Elhoztad a fényt?” kérdezte Bubi félénken.
„El bizony!” válaszolta Télapó, és elővette a csillogó fénygömböt. Egy pillanat alatt az egész tengerfenék aranyló ragyogásba borult. A barlangokban, a korallzátonyok réseiben és a homokos lagúnákban mindenki boldogan nézte a fényjátékot.
A kis Bubi odasúgta Télapónak: „Most már senki sem fog félni a sötétben. Köszönjük, hogy eljöttél!”
Télapó megsimogatta Bubi fejét és azt mondta: „Emlékezzetek rá, hogy a fény nemcsak a lámpában él, hanem minden kedves szívben is ott ragyog.”
A búcsúzásnál mindenki boldog volt. Télapó visszaindult a felszínre Tóbiással, fejében pedig már új terveket szőtt: talán jövőre újabb tenger alatti kívánságokat is teljesít majd.
Hazaérve a Mikulás-erdőbe, Télapó elmesélte a manóknak a nagy kalandot. Mindenki örült, hogy segíthettek, és megtanulták: akár víz alatt, akár hófödte erdőben élünk, a szeretet mindenhova eljut.
Így történt, hogy Télapó levelet kapott a tenger alól, s egy kis tengericsikó kívánsága összekötötte a világokat. Segíteni jó, s ha valaki fél, apró fényekkel, kedvességgel bátorságot hozhatunk a legsötétebb vizekbe is.
Így volt, úgy volt, talán igaz sem volt, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
