Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges sárkány, akit Zafírnak hívtak. Zafír nem volt olyan, mint a többi sárkány a messzi Smaragd-hegyekben. Kicsi volt, nem tudott olyan magasra repülni, és a szárnyai is kissé csálék voltak. Mégis mindig fényesen csillogott a szeme, és soha, de soha nem adta fel, bármilyen nehézséggel találkozott is.
Egy napon, amikor a sárkányok épp a repülés ünnepére készülődtek, Zafír is szeretett volna részt venni. De az idősebb sárkányok azt mondták neki: „Zafír, te még túl kicsi vagy, és a szárnyaid sem elég erősek. Inkább nézd csak végig az ünnepet a hegy lábától!” Zafír szomorúan ült le egy nagy kőre, de a szívében megszületett az elhatározás: megpróbálja, és nem adja fel.
Másnap reggel Zafír már hajnalban fent volt. Próbálta kamatoztatni, amit a nagy sárkányoktól látott: először csak a domboldalon futott, majd egyre magasabbra ugrott, végül egy kicsit sikerült is lebegnie a levegőben. – Meg tudom csinálni! – kiáltotta boldogan.
Ahogy teltek a napok, egyre ügyesebb lett. De minden repülési próbálkozás után valami új nehézségbe ütközött. Egyszer erősen fújt a szél, máskor egy nagy madár ijesztette meg, vagy a szárnyai akadtak össze egy bokor ágával. Zafír azonban minden kudarc után összeszedte magát, és újra próbálta. – Még egyszer, hátha most sikerül! – biztatgatta magát.
Egy napon, amikor Zafír épp a repülést gyakorolta, észrevett egy kis nyuszit, aki a patak túloldalán sírdogált. – Miért vagy szomorú? – kérdezte tőle kedvesen. – Nem tudok átjutni a patakon, és elhagytam a családomat – mondta szipogva a nyuszi. Zafír gondolkodott egy kicsit, majd így szólt: – Ne félj, segítek neked!
Tudta, hogy most igazán szükség van a bátorságára és a kitartására. Többször is átrepült a patak fölött, hogy megmutassa a nyuszinak, nem is olyan félelmetes az út. Végül a nyuszi összeszedte a bátorságát, és Zafír hátára ült. Együtt repültek át a patak fölött, majd hamarosan meg is találták a nyuszi családját. – Köszönöm! – ugrott Zafír nyakába örömében a kis nyuszi. Ettől a naptól kezdve Zafírnak sok barátja lett az erdőben, nemcsak sárkányok, hanem nyuszik, mókusok és madarak is.
Ahogy közeledett a nagy repülési verseny napja, Zafír egyre jobban izgult. – Mi van, ha megint nem sikerül? – kérdezte egyik barátját. – De te vagy az a sárkány, aki soha nem adja fel! – bátorította a kis mókus. – Próbáld meg, Zafír! Ott leszünk, és szurkolunk neked!
Elérkezett a verseny napja. A nagy sárkányok már mind a levegőben voltak, hatalmas szárnyaikkal suhogva repültek a felhők között. Zafír is beállt a sorba. Először kicsit bizonytalanul kapkodott a szárnyával, de eszébe jutott, hogy mennyit gyakorolt, mennyi akadályon túljutott már, és mennyi barátja drukkol most neki. – Nem adom fel! – mondta halkan, majd elrugaszkodott.
Zafír repült, egyre magasabban a hegyek fölé, és bár néha billegtek a szárnyai, de nem állt meg. Útja során többször is lejjebb kellett süllyednie, de minden alkalommal újra nekilendült, amíg végül elérte a verseny célját, ahol mindenki lelkesen tapsolt neki. A nagy sárkányok is odamentek hozzá. – Zafír, te igazi példakép vagy! – mondták. – Nem azért, mert elsőként értél célba, hanem mert sosem adtad fel, és mindig segítettél másokon is.
Attól a naptól kezdve mindenki tudta már a Smaragd-hegyekben: Zafír története igazi legendává vált. Nem a legerősebb, nem a legnagyobb sárkány volt, hanem a legkitartóbb, akinek a szíve tele volt szeretettel és bátorsággal.
Így esett, hogy Zafírt mindenki szerette, és gyakran mesélték el a gyerek sárkányoknak lefekvés előtt a történetét. Mert az igazi hős az, aki soha nem adja fel, és mindig segít másokon, akármekkora is legyen az akadály előtte.
Ez hát a mese, így volt, vagy talán nem, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
