Cirmos egy apró, kíváncsi kiscica volt, bundája szürkén csíkos, szemei pedig, mint két zöld kristály ragyogtak. Egy napsütéses reggelen, mikor az udvaron játszott, valami különös dolgot pillantott meg a bokrok között. Egy színes lufi lebegett a fű fölött, még csak hozzá sem ért a földhöz.
„Ó, de szép vagy!” – dorombolta, miközben közelebb lopakodott. A lufi piros, kék és sárga színekben játszott, és úgy tűnt, mintha mosolyogna. Cirmos óvatosan megszimatolta.
„Szia, Cirmos!” – hallatszott ekkor egy vékony hang a lufiból. A kiscica hátraugrott meglepetésében.
„Tudsz beszélni?” – kérdezte ámulva.
A lufi nevetett egyet, s közben még fényesebben ragyogott. „Persze! Én vagyok a varázslufi, és ma azért jöttem, hogy veled kalandozzak.”
Cirmos szeme kikerekedett az örömtől. „Mehetek veled? Repülünk is?” – kérdezte kíváncsian.
A lufi bólintott. „Csak kapaszkodj a madzagomba, és kezdődhet a varázslat!”
Cirmos óvatosan rátekerte mancsát a lufi zsinórjára, és hirtelen a magasba emelkedtek. Fentről látták a háztetőket, a kertet, sőt még a szomszéd kutyus is csak apró pötty volt a fűben.
„Ez csodálatos!” – kiáltotta Cirmos. A szél simogatta a bajszát, és a lufi óvatosan kísérte, nehogy leessen.
Egy közeli rét felett repültek, ahol pillangók táncoltak. Hirtelen egy apró nyuszi sírását hallották a bokorból.
„Jaj, elvesztettem a családom!” – zokogott a nyuszi.
Cirmos rögtön leereszkedett a lufival, és megölelte a nyuszit. „Ne félj, segítünk neked!” – mondta kedvesen.
A lufi kicsit lejjebb ereszkedett, Cirmos pedig segített a nyuszinak felmászni a hátára. Így hármasban indultak tovább, hogy megkeressék a nyuszi családját.
Útközben találkoztak egy kis verébbel, aki nem tudott visszarepülni a fészkébe. A varázslufi ekkor megmutatta igazi különleges képességét: egy kis buborékot fújt a madárka köré, aki így könnyedén lebeghetett velük együtt a levegőben.
„Milyen csodálatos vagy!” – ámult a veréb.
„Mindenkinek segítek, aki rászorul” – mondta barátságosan a lufi.
Végül egy nagy fa tetejére érkeztek, ahol a nyuszi családja és a veréb fészke is ott volt. A kis nyuszi örömmel bújt oda a testvéreihez, a veréb pedig visszarepült a mamához.
Cirmos szíve megtelt boldogsággal. „Milyen jó, hogy segíthettünk!” – dorombolta elégedetten.
A varázslufi mosolyogva szólt hozzá: „Ez a varázslatom titka! Az igazi csoda az, ha szeretettel és jósággal fordulsz mások felé.”
Ekkor egy hirtelen fuvallat megingatta a lufit, és Cirmos kapaszkodott is erősen. A lufi azonban megnyugtatta. „Ne félj, Cirmos, bátorságod és jóságod mindig hazavezet!”
Cirmos kicsit megijedt, de bízott új barátjában. A lufi finoman ereszkedni kezdett, s végül puhán landolt Cirmos otthonának udvarán.
A kiscica elengedte a zsinórt, és hálásan nézett a varázslufira. „Köszönöm, hogy ilyen nagy kalandban lehetett részem, és segíthettem másoknak!”
A varázslufi barátságosan integetett. „Most elköszönök, Cirmos! Mindig emlékezz arra, hogy a jóság a legnagyobb varázserő!”
Cirmos szomorúan, de hálásan nézett utána, ahogy a lufi eltűnt a naplementében. Tudta, hogy a varázslufi mindig ott lesz a szívében, amikor csak segíteni szeretne.
Így hát Cirmos minden nap segített a kert kis lakóinak, és mindenki tudta, hogy a kedves kiscica igazi barát. Hiszen a szeretet és jóság az, ami igazán varázslatossá teszi a világot.
Így volt, igaz volt, vagy tán mese volt – de a szeretet és a barátság mindennap csodákat tesz!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
