Volt egyszer egy kedves kisváros szélén egy család, ahol élt egy kutya, akit mindenki csak Tüszi-nek hívott. Tüszi nem volt különleges fajta, sem hatalmas termetű, sem különösen szép – de volt valami, ami miatt mindenki emlékezett rá: Tüszi mindig eltüsszentette magát.
Tüszi bundája barna volt, kicsit göndör, szemeiben pedig mindig csillogott a kíváncsiság. Gazdája, Emma, egy nyolcéves kislány volt, aki nagyon szerette Tüszi-t, és mindent megtett azért, hogy boldog legyen a kis kutya.
Egy napsütéses délután Emmáék a közeli parkba mentek sétálni. Tüszi boldogan ugrált a fűben, amikor egyszer csak nagyot tüsszentett: „Hapci!” A parkban sétálók mind odanéztek, majd kuncogva figyelték, ahogy Tüszi megint és megint tüsszent. Emma nevetett, és megsimogatta a kutya fejét.
- Tüszi, te aztán tudsz mókázni! – mondta Emma.
De ahogy telt az idő, Tüszi egyre többet tüsszentett. Emma édesanyja aggódni kezdett.
-
Lehet, hogy valami baja van? – kérdezte Emma.
Nem tudom, édesem, talán csak valami belekerült az orrába – felelte anya, de a homlokán ráncok jelentek meg.
Otthon is folytatódtak a tüsszentések. Amikor Emma hozta Tüszi vacsoráját, a kutya orra belebújt a tálba, majd: „Hapci!” – a vacsora szerteszét repült. Fürdéskor Tüszi tüsszentett egy nagyot, és a vízcseppek mindenfelé fröccsentek.
Emma aggódott, ezért másnap elhatározták, hogy elviszik Tüszi-t az állatorvoshoz.
Az állatorvosi rendelőben egy kedves doktornéni vizsgálta meg a kutyust.
- Lássuk csak, mi lehet a baj, Tüszi! – szólt barátságosan.
Tüszi docile módon tűrte, ahogy a doktornéni belenézett az orrába, meghallgatta a szíve dobogását, s közben persze újabbat tüsszentett.
- Hm, talán allergia – mondta a doktornéni mosolyogva -, vagy valami irritálja a kis orrát.
Emma nagyon figyelt, és megkérdezte:
Meg fog gyógyulni?
Persze, csak ki kell derítenünk, mi okozza. Talán virágpor, talán a házban valami illat.
Ezután Emma és a családja igyekeztek mindenre odafigyelni. Hetente cserélték az ágyneműt, elvitték Tüszi-t más parkba is, és megpróbálták kitalálni, mi lehet a baj. De Tüszi továbbra is tüsszentett. A szomszéd bácsi egyszer megjegyezte:
- Ez a világ legviccesebb kutyája! – s nevetett egyet, amikor Tüszi újabb tüsszentéssel válaszolt.
Az oviban és az iskolában Emma barátai is elkezdték utánozni Tüszi-t, és mindenki kacagott, amikor Emma mesélte kalandjaikat: például amikor Tüszi tüsszentett egyet, és az egész labda-pálya nevetésben tört ki.
A család mindent kipróbált. Megpróbálták a légfrissítőt száműzni, új takarókat hoztak Tüszi-nek, sőt, egyszer még a kedvenc játékát is kimosták, hátha abban van a baj. De a tüsszentések csak folytatódtak. Tüszi azonban nem szomorodott el – boldogan csóválta a farkát, és mindenki arcára mosolyt csalt.
Egy nap Emma megsimogatta a kutya fejét, és azt mondta neki:
- Tudod mit, Tüszi? Lehet, hogy mindig tüsszenteni fogsz, de így vagy te a mi kedvencünk. Te vagy a legviccesebb, legszeretnivalóbb kutya a világon!
Tüszi mintha értené, boldogan tüsszentett egyet, majd odabújt Emma mellé. Emma pedig megsimogatta, és így szólt:
- Szeretlek, Tüszi.
Azóta Tüszi továbbra is tüsszentgetett, de már senki sem aggódott miatta. Mindenki megszerette a különleges kutyát, aki minden nap mosolyt hozott az emberek arcára. Emma és családja megtanulta, hogy mindenki lehet különleges valamiben – és a szeretet, jóság elfogadással és egy nagy adag nevetéssel jár.
Így volt, így nem volt, ez egy ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
