Egy különleges cica: Virágszeretet története
Volt egyszer egy kis faluban egy cica, akit Vilinek hívtak. Vilike nem volt olyan, mint a többi cica: nemcsak a labdákat és az egereket szerette, hanem a virágokat is! Sőt, ő volt a falu egyetlen cicája, aki virágot szagolgatott, amikor csak lehetősége adódott. A bundája fehér volt, a szemei, mint a tavaszi égbolt. Minden nap, amikor a nap felkelt, Vilike vidáman ugrándozott ki a házból, és egyenesen a közeli virágmező felé vette az irányt.
Az első találkozás a színes virágmezőn
Egy meleg tavaszi reggelen Vilike először lépett be a rét közepére, ahol a fűben ezerféle színben nyíltak a virágok. – Hűha, mennyi szép virág! – suttogta ámulva. Közel hajolt egy kacér sárga nárciszhoz, és megszagolta. – Te igazán finom illatú vagy! – dorombolta boldogan. A virágok örültek, hogy valaki ilyen kedvesen szól hozzájuk, és szinte még szebben nyíltak Vilikének.
Ahogy Vilike sétálgatott, egyszer csak egy piros pipacs megszólította: – Szia, cica! Látom, szereted a virágokat. Miért jössz hozzánk minden nap? Vilike így válaszolt: – Mert ti olyan szépek és illatosak vagytok, hogy veletek mindig jó kedvem lesz. A pipacs boldogan integetett a szirmaival, és azt mondta: – Akkor gyere hozzánk bármikor!
Hogyan gondozta a cica kedvenc virágait?
Ettől a naptól kezdve Vilike minden nap eljött a virágokhoz, és nemcsak nézte, hanem vigyázott is rájuk. Ha látta, hogy egy virág hajlong a szélben, óvatosan köréje gömbölyödött, hogy megvédje. Ha eső után a virágszirmokon vízcseppek maradtak, Vilike finoman megrázta a szárakat, hogy a virágok fel tudjanak száradni. Egyszer egy kicsi ibolya sírni kezdett: – Hideg van, fázom! Vilike gyorsan ráfeküdt a földre az ibolya mellé, és meleg bundájával betakarta.
Egy másik nap egy kisgyerek érkezett a mezőre, hogy virágot szedjen az édesanyjának. – Ne szedd le az összes virágot! – szólt Vilike. – Hadd maradjanak itt is, hogy mások is gyönyörködhessenek bennük! A kisgyerek elmosolyodott, megsimogatta Vilikét, és csak néhány szál virágot vitt haza. – Köszönöm, hogy szóltál, cica! – mondta barátságosan.
Barátság virágokkal és más állatokkal
A virágos mezőn nemcsak virágok éltek, hanem más állatok is. Egy napon egy kis nyúl ugrándozott oda Vilikéhez. – Szia, cica! Miért vagy mindig ilyen jókedvű? Vilike így felelt: – Azért, mert a virágok között mindig boldognak érzem magam. Gyere, szagolj bele te is! A nyuszi megpróbálta, és elnevette magát. – Ez tényleg nagyon illatos!
Aztán jött egy sündisznó is. – Nekem nincsenek barátaim – mondta szomorúan. Vilike pedig azt mondta neki: – A virágok mindenkit szeretnek, téged is! Ülj le mellém, és figyeld meg, milyen jó érzés a barátság. A sün odagömbölyödött, és a virágok köréjük hajoltak, mintha ölelni akarnák őket. Mindenki boldog volt, együtt játszottak és énekeltek a madarakkal.
Mit tanulhatunk a virágszerető cicától?
Amikor eljött az este, Vilike hazaballagott, de minden nap visszatért a virágokhoz és barátaihoz. Arra tanította a gyerekeket és az állatokat, hogy vigyázzanak a növényekre és egymásra, mert a szeretet és a gondoskodás mindenkit boldoggá tesz. A virágok is hálásak voltak, hogy ilyen barátjuk van, és a mező csodaszép lett tőlük.
Vilike története eljutott minden kisgyerekhez, és a faluban soha többé nem téptek le feleslegesen virágot. Mindenki megértette, hogy a szeretet nemcsak egymás, hanem a természet felé is fontos.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy talán mese volt. De azt biztosan tanulhatjuk Vilikétől, hogy szeretni, óvni és segíteni jó – legyen szó virágokról, állatokról vagy egymásról.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
