Az erdő mélyén, ahol a fák lombjai lágyan susogtak, élt egy fiatal őz, akit mindenki csak így nevezett: Őzike. Őzike mindig is egyedül élt; szülei rég elvándoroltak, testvérei messze jártak. Minden nap csendesen járkált az avarban, néha megállt, hogy meghallgassa a madarak énekét, vagy a szél játékát a fák között. Néha, amikor esteledett, leült egy mohos fatönkre, és nézte, ahogy a nap lemenő sugara aranyba öltözteti az erdőt.
Őzike szíve gyakran nehéz volt. Irtózott a magánytól, mégis félt megnyílni bárkinek is. Sokszor gondolt arra, milyen jó lenne társaságban futkározni, nevetni, de mindig csak a neszek válaszoltak neki, vagy a mókusok vidám kurjantása a távolból. Egyik nap, amikor a patak mellett iszogatott, hirtelen furcsa hangra lett figyelmes.
A bokrok közül egy kedves, kerek szemű nyúl kukucskált ki. „Szia,” mondta félénken a kis nyuszi, „én Nyuli vagyok. Megosztod velem a vizet?” Őzike ijedten hátrált egy lépést, de látta, hogy a nyúl nem akar rosszat. „Persze, igyál csak,” válaszolta halkan. Nyuli odaugrott, és nagyokat kortyolt a friss vízből. Amikor végzett, rápillantott Őzikére. „Régóta figyellek. Olyan magányosnak tűnsz. Játszanál velem?”
Őzike habozott. Nem tudta, bízhat-e a nyúlban. „Nem vagyok túl jó játékos,” vallotta be. Nyuli azonban csak mosolygott. „Nem baj, megtanítalak mindenre! Tudod, egyszer én is féltem mindenkitől, de rájöttem, hogy az erdőben sok jó barát vár ránk.” Őzike szíve egy kicsit melegségre lobbant. „Rendben, megpróbálom,” mondta végül.
Aznap délután együtt futottak a fák között, kergetőztek és elbújtak a bokrok mögé. Egyszer Nyuli elesett egy gyökérben, és keservesen felkiáltott. Őzike odaszaladt, és aggódva kérdezte: „Megütötted magad?” Nyuli bólintott, de a következő pillanatban már kuncogott. „Semmi baj, csak egy kicsit megijedtem!” Őzike segített neki felállni. Ekkor értette meg először, milyen jó érzés segíteni valakinek.
Az idő telt, és egyre több napot töltöttek együtt. Egymást tanították új játékokra, együtt fedezték fel az erdő titkait. Néha felmásztak egy domb tetejére, és onnan nézték, ahogy a nap sugarai átszűrődnek a lombok közt. Máskor együtt hallgatták a tücskök zenéjét. Egyik este, miközben a csillagokat nézték, Nyuli odabújt Őzikéhez.
„Tudod, sokat jelent nekem, hogy barátok lettünk,” suttogta. Őzike elmosolyodott. „Én is nagyon hálás vagyok neked, Nyuli. Már nem érzem magam egyedül.” A nyúl elmosolyodott, és együtt nézték tovább a csillagos eget.
Őzike szíve napról napra megtelt szeretettel. Már nem félt a világtól, sőt, egyre több állattal kötött barátságot. Segített az öreg süninek az avarban, és a madárfiókákat is megvédte a vihar elől. Az erdő lakói észrevették, mennyit változott, és mindenki örült neki.
„Látod, Őzike,” mondta egy nap Nyuli, „a szeretet nem fogy el, minél többet adsz belőle, annál több lesz.” Őzike boldogan bólintott. Tudta, hogy rálelt valamire, ami sokkal többet ér minden aranynál: a szeretetre és a barátságra.
Így történt hát, hogy az erdő mélyén egy magányos őz újra megtanult bízni, nevetni, szeretni. És bár néha még ma is egyedül üldögél a patak partján, már tudja, hogy soha többé nem lesz magányos, mert a szeretet mindig vele marad.
Így volt, igaz is volt, mese volt; talán igaz sem volt. De aki szeretettel járja a világot, az mindig rátalál a barátokra és a boldogságra.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
