A mosolygós sárkány különös történetének kezdete
Volt egyszer egy messzi vidéken, a nagy Hófehér Hegyek lábánál egy sűrű, zöld erdő, ahol mindenki boldogan élt: a nyuszik ugrándoztak, a madarak daloltak, és még a patak is vidáman csörgedezett. Ebben az erdőben élt egy különös sárkány, akit úgy hívtak, hogy Smilián. Smilián nem volt akárki: hatalmas, zöld pikkelyei voltak, hosszú farka, de ami a legjobban megkülönböztette a többi sárkánytól, az az volt, hogy mindig mosolygott.
Akár sütött a nap, akár esett az eső, Smilián mindig barátságos mosollyal köszöntötte az erdő lakóit. Sok kis állat eleinte félt tőle, mert hát egy sárkánytól mi mást is várhatnának? De Smilián mosolya annyira őszinte volt, hogy szép lassan mindenki a barátjává vált.
Miért mosolygott mindig a sárkány az erdőben?
Egy napon a kíváncsi kis mókus, Mogyoró, megkérdezte Smiliánt:
– Mondd csak, Smilián, miért mosolyogsz mindig?
A sárkány elgondolkodott, majd így válaszolt:
– Tudod, Mogyoró, amikor mosolygok, sokkal boldogabb vagyok, és úgy érzem, másokat is boldoggá tehetek. Egy mosoly néha többet ér, mint egy egész zsák arany!
– De igazán? – csodálkozott el Mogyoró.
– Bizony ám! – bólintott Smilián vidáman.
Az erdőben mindenki szerette Smiliánt, mert jó volt a közelében lenni. Ha valaki szomorú volt, ő mindig kedves szavakkal, egy nagy öleléssel vagy csak egy barátságos mosollyal segített.
Az emberek első találkozása a mosolygó sárkánnyal
Smilián híre azonban nemcsak az erdőn belül terjedt el. Egy nap a közeli faluból néhány gyerek bátor kalandra indult, hogy megkeressék a híres sárkányt. A faluban sokan tartottak a sárkányoktól, féltették a házaikat, az állataikat.
– Vigyázzatok, gyerekek! – intette őket a nagymama. – A sárkányok veszedelmesek lehetnek!
A gyerekek mégis elindultak, és hamarosan megtalálták Smiliánt, aki épp az erdő szélén játszott a szarvasokkal. Eleinte megijedtek, de Smilián nagyot mosolygott rájuk.
– Sziasztok, barátaim! – köszöntötte őket.
A legkisebb fiú, Péter, remegő hangon kérdezte:
– Te vagy az a sárkány, akiről mindenki beszél?
– Igen, én vagyok. Gyertek, mutatok nektek valami érdekeset! – mondta Smilián, és egy varázslatos, virágoktól illatozó tisztásra vezette őket, ahol a madarak különleges táncot jártak.
A barátság ereje: hogyan segített a sárkány?
A gyerekek rövid idő alatt rájöttek, hogy Smilián nem veszélyes, sőt, nagyon kedves és segítőkész. Egyik nap hatalmas vihar csapott le a falura, kidőltek a fák, a híd is leszakadt a patakon. A falusiak kétségbeestek, hogyan jutnak át a túlsó partra, hogy megmentsék az elszakadt állatokat.
Smilián ekkor megjelent, és barátságos mosolyával bátorította az embereket:
– Ne aggódjatok, segítek átkelni!
Óriási testével áthajolt a patak felett, így a gyerekek, sőt még a felnőttek is át tudtak kelni a hátán, hogy megmentsék a bárányokat.
A falu népe ettől a naptól kezdve barátként nézett a sárkányra. Smilián pedig, mint mindig, csak mosolygott, és örült, hogy segíthetett.
A mosoly titka: mit tanulhatunk a sárkánytól?
A kis mókus, Mogyoró, egy napon így szólt a többi állathoz:
– Látjátok, mennyi jót tett Smilián csak azzal, hogy mindig mosolygott és segített másokon? Mi is megpróbálhatnánk kedvesek lenni egymáshoz!
Így aztán az erdőben és a faluban is mindenki gyakrabban mosolygott egymásra, és ha valaki bajba jutott, már nem féltek segítséget kérni – és adni sem.
A sárkány, aki mindig mosolygott, megtanította mindenkinek, hogy a szeretet, a kedvesség, és egy őszinte mosoly varázslatos dolgokra képesek.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt, vagy talán csak kitalálták – de egy biztos: aki szeretettel és mosollyal fordul másokhoz, mindig jó barátokra talál.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
