Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tó mélyén egy különleges kis béka, akit Fricinak hívtak. Frici nem volt olyan, mint a többi béka a tóban. Míg társai egész nap csak ugrándoztak, Frici órákig tudott nézni az égre, főleg mikor este felragyogtak a csillagok. Egyik este, mikor a hold tükre megcsillant a vízen, Frici sóhajtott egy nagyot.
– Bárcsak lenne egy csillagom! – mondta halkan.
Mellette egy régi nádszál susogott.
– Miért szeretnéd annyira a csillagokat, Frici? – kérdezte a nádszál.
Frici elmosolyodott.
– Mert úgy ragyognak, mint a legszebb álmaim. Szeretném őket összegyűjteni, hogy soha ne felejtsem el, mennyi szépség vesz körül minket.
Aznap éjszaka Frici úgy döntött, megpróbál egy csillagot szerezni. Másnap hajnalban, ahogy a tóparton ült, észrevett valami csillogót a fűben. Közelebb ment, és egy harmatcseppet talált, amelyben a felkelő nap fénye játszott. Frici ujjongott örömében.
– Megvan az első csillagom! – kiáltotta, és boldogan ugrált körbe.
Ám hamar rájött, hogy ez nem igazi csillag. A harmatcsepp hamar eltűnt a nap melegétől. Frici kicsit szomorú lett, de nem adta fel. Elhatározta, hogy tovább kutat csillagok után.
A tó partján sok barátja volt. Ott lakott a bölcs teknős, Vilmos, aki egész nap a napon sütkérezett, és a fürge szitakötő, Lili, aki minden titkot ismert a környéken. Frici elmesélte nekik a vágyát.
Vilmos bácsi lassan felpillantott.
– A csillagok messze vannak, Frici. De bátor vagy, hogy ilyen nagy álmot dédelgetsz.
Lili kacagva körberepült Frici feje felett.
– Talán nem igazi csillagokat kell gyűjtened. Nézz körül! Annyi csillogó kincs rejtőzik a tóparton!
Frici hála mosolyával fordult hozzájuk.
– Segítetek nekem gyűjteni?
Mindketten bólintottak, így hárman nekiindultak az útnak. Első próbájuk egy sűrű nádas volt, ahol apró, fénylő bogarak rejtőztek. Frici óvatosan közelített hozzájuk.
– Szeretnétek velem játszani? – kérdezte kedvesen.
A kis bogarak boldogan csatlakoztak, és együtt játszottak egész estig. Frici úgy érezte, mintha ezer csillag ragyogna körülötte.
Másnap egy esőcsepp hullott Frici fejére. Az eső után szivárvány jelent meg a tó felett, és apró vízcseppek estek rá mindenütt. Mindegyik csepp úgy csillogott, mintha pici csillag lenne. Frici újabb „csillagokat” gyűjtött a szívébe, és minden este elmesélte barátainak, milyen sok szépséget talált.
Egy nap Frici szomorú békát talált a nádasban. A kis béka, Pöttyös, elvesztette a kedvenc levelét. Frici megvigasztalta, és együtt keresték meg a levelet. Mikor megtalálták, Pöttyös mosolygott.
– Te vagy az én csillagom, Frici! – mondta, és megölelte barátját.
Frici ekkor értette meg igazán, hogy a csillagok nem csak az égen ragyognak, hanem ott vannak minden kedves szóban és segítő kézben is.
Ahogy teltek a napok, Frici szíve megtelt boldogsággal. Már nem akart igazi csillagokat gyűjteni, hiszen rájött, hogy a szeretet, barátság és jóság sokkal értékesebbek. Minden nap segített, ahol csak tudott: megosztotta a legszebb köveket a kisebb békákkal, virágokat vitt a teknősnek, együtt énekelt a szitakötőkkel.
Egy este, mikor a tó vize tükörként verte vissza az eget, Frici leült a barátaival.
– Tudjátok mit? Én vagyok a legszerencsésebb béka a világon! – mondta boldogan.
Vilmos bácsi mosolygott.
– Azért, mert igazi csillagokat gyűjtöttél, Frici: szeretetet, barátságot, jóságot.
Frici boldogan ölelte át barátait. Tudta, hogy a legfényesebb csillag mindig ott ragyog szívünkben, ha jók vagyunk egymáshoz.
Így ért véget Frici kalandja. Ő azóta is gyűjti a szívcsillagokat, minden jó cselekedettel egy újabb ragyogó csillagot adva a világnak.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
