Egy kis faluban, a hólepte dombok alatt, lakott egy szelíd, szürke macska, akit Cirminek hívtak. Cirmit mindenki ismerte, hiszen mindig a gyerekekkel játszott, és a falu különböző pontjain tűnt fel egy-egy simogatásra vagy dorombolásra. Ahogy közeledett a karácsony, a faluban mindenki izgatottan készítette a díszeket, sütötte a mézeskalácsot, és ilyenkor Cirmi sem maradt ki a jóból: hol egy kicsi sajtot kapott, hol egy simogatást, hol csak a meleg kemence mellett heverészett.
Egy este azonban valami egészen furcsa dolog történt. A falu temploma előtti nagy fenyőfát, amelyet minden évben együtt díszítettek fel, reggelre eltűnt! A gyerekek sírtak, az emberek tanácstalanul álltak a tér közepén. „Mi lesz így a karácsonnyal?” kérdezte egy kisfiú. „Karácsonyfa nélkül nem igazi az ünnep!” sóhajtott egy idős néni. Cirmi, aki a padkán ült, mindezt figyelte. A falu lakói nem vették észre, de a kis macska szemeiben egy különös fény csillant: úgy érezte, ő az egyetlen, aki segíthet.
Cirmi elindult, hogy kiderítse, hová tűnt a karácsonyfa. Óvatosan lépdelt a hóban, füle hegyét mozgatta, s közben magában motyogott: „Nem hagyhatom, hogy a barátaim szomorúak legyenek karácsonykor! Ki kell derítenem, mi történt a fával!” Ahogy áthaladt a falu szélén, hirtelen egy kis veréb csatlakozott hozzá. „Hová mész, Cirmi?” csipogta kíváncsian. „A karácsonyfát keresem,” válaszolta Cirmi. „Segíthetek?” kérdezte a veréb, mire Cirmi elmosolyodott: „Örömmel venném, ha velem tartanál!”
Ahogy mentek tovább, egyre sötétebb lett az erdő. Olykor a hóesés szinte teljesen eltakarta az utat. Egyszer csak egy róka ugrott elő egy bokorból, és mérgesen morgott: „Mit kerestek az én erdőmben?” Cirmi és a veréb összebújtak félelmükben, de Cirmi bátran megszólalt: „A falu karácsonyfáját keresem. Kérlek, ne bánts minket!” A róka kíváncsian nézte őket, majd dörmögve így szólt: „Én sem láttam karácsonyfát, de a bagoly talán tud valamit.” Így hármasban folytatták az utat.
Az erdő közepén találkoztak a bölcs bagollyal, aki egy magas fán ült. „Huhú, ti kis bátorok! A nagy szél az éjjel kidöntötte a fát, és az a patakba hullott. Most a víz viszi lefelé!” Cirmi megdöbbent: „Akkor siessünk, hátha még utolérjük!” A barátok együtt rohantak a patakhoz, ahol valóban ott sodródott a falu szépen feldíszített fája.
A patak vize hideg volt, de a veréb elrepült, hogy segítséget hívjon. Hamarosan megjelentek a falusiak, akik kötelet hoztak, és a róka ügyesen átharapta a csomót, hogy kiköthessék a fát. Cirmi vezette a csapatot, és mindenki együtt dolgozott. Végül sikerült kihúzni a fát a vízből. Mindenki tapsolt és örvendezett.
A faluba visszaérve, a fenyőfát újra felállították, és mindenki segített feldíszíteni. A gyerekek újra nevetgéltek, a felnőttek pedig boldogan készítették a finom vacsorát. Cirmi elégedetten dorombolt a fa alatt, a veréb a vállára szállt, és a róka is kapott egy szelet süteményt. A falu számára ez lett a legszebb karácsony: mindenki együtt ünnepelt, és a szeretet, az összefogás ereje melegítette a szíveket.
A gyerekek kérdezgették: „Cirmi, te tényleg megmentetted a karácsonyt?” A macska csak hunyorgott, és csendesen dorombolt tovább. A csillagok ragyogtak az égen, a falu fényei messzire ellátszottak, és mindenki tudta, hogy a szeretet csodákra képes.
Így volt, úgy volt, igaz sem volt, ez bizony egy szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
