Egyszer, egy napsütéses réten, messze a város zajától, élt egy különleges béka. Nem akármilyen béka volt ő, hanem egy aprócska, zöldszemű varangy, akit mindenki csak Zöldinek hívott. Zöldi nemcsak a szeme színéről volt nevezetes, hanem arról is, hogy mindig segíteni akart másokon, és sosem félt felfedezni a tópart rejtett zugait. A tó, amelyben lakott, csillogott a napfényben, partját sűrű fű, sárga pitypang és illatos ibolya szegélyezte. A békák, halak, sőt a nádasban éldegélő madarak is mind ismerték Zöldit és kedvelték őt.
Egy szép tavaszi nap reggelén Zöldi a tó partján üldögélt, és kíváncsian figyelte, ahogy a nádirigók csivitelnek. Ekkor különös hang üti meg a fülét. Egy másik béka, akit addig még sosem látott, ugrált feléje. A béka sápadtbarna volt, apró, vidám szemei ragyogtak.
– Szia, én vagyok Berci! – szólt bátran az új jövevény. – Nem vagyok idevalósi, de szeretnék barátokat találni. Játszol velem?
Zöldi örömmel bólintott.
– Persze, szívesen! Mutassam meg a tó legtitkosabb zugát?
Ahogy együtt ugrándoztak a parton, hamar összebarátkoztak. Berci elmesélte, hogy messziről érkezett, mert az otthona kiszáradt, és új helyet keresett, ahol boldogan élhet.
A két béka vidáman játszott, versenyeztek, hogy ki tud nagyobbat ugrani, ki talál több vízicsigát, vagy ki tud messzebb úszni a vízen. A tópart többi lakója is hamar csatlakozott hozzájuk: ott volt Lili, a kedves vízipók, Tóbiás, a bölcs öreg hal, és a nádasban bujkáló cinke is kíváncsian figyelte őket.
Egy délután, amikor a nap már alacsonyan járt, sötét árnyék vetődött a tóra. Egy nagy, fekete gólya jelent meg a parton. A békák megijedtek, és mindenki menekülni akart, de Berci lába a vízinövények közé szorult.
Zöldi észrevette, hogy barátja bajban van.
– Ne félj, Berci! – kiáltotta, és gondolkodás nélkül a segítségére sietett.
A kis zöldszemű béka ügyesen beugrott a vízbe, és húzni kezdte a növény szárát. Lili is segíteni próbált, Tóbiás pedig körbeúszott, hogy elterelje a gólya figyelmét. A csapat együtt, bátorsággal és összefogással végül kiszabadította Bercit.
A gólya rájuk nézett, de látva az összetartásukat és bátorságukat, inkább elsétált a másik tó felé.
Berci hálásan nézett Zöldire.
– Köszönöm, hogy megmentettél! Bátrabb vagy, mint bárki, akit ismerek.
Zöldi mosolygott.
– Barátok vagyunk, vigyázunk egymásra. Az igazi barátságban mindig segítünk a másiknak.
Ezután a tópart újra békés lett. A békák, halak, pókok és madarak együtt ünnepeltek. Mindenki érezte, hogy az összefogás, a szeretet és a jóság győzedelmeskedett. Berci végül úgy döntött, hogy marad a tóban Zöldiékkel, hiszen itt igaz barátokra lelt.
Attól a naptól kezdve Zöldi nemcsak a legzöldebb szemű, hanem a legkedvesebb béka lett, akit valaha ismert a tóparti világ. A tó lakói minden este együtt meséltek egymásnak, és sosem felejtették el, hogy milyen fontos vigyázni a barátainkra, bátornak lenni és segíteni, ha bajban vannak.
Így történt, hogy a zöldszemű béka meséje nemcsak mókáról és kalandról szólt, hanem arról is, hogy a szeretet és a jó szív minden akadályt legyőz.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
