Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis bocs, akit Borókának hívtak. Boróka nem volt akármilyen bocs: bundája puha volt, mint a felhők, orrocskája kíváncsi, szemei pedig úgy ragyogtak, mintha csillagokat gyűjtöttek volna bele az éjszakából. Már egészen kicsi korában arról álmodott, hogy egyszer eljuthat a csillagok közé, és ott táncolhat a tejút fényfoltjain, ahol csak nagyon-nagyon különleges mackók járhatnak.
Boróka minden este felnézett az égre, és elképzelte, hogy milyen lehet ott fenn, ahol a csillagok ragyognak. – Vajon élnek ott barátságos lények? – töprengett hangosan. – És vajon tudnak mosolyogni a csillagok is? – kérdezte édesanyjától, aki mindig megsimogatta, és azt mondta: – Soha ne hagyd abba az álmodozást, Boróka!
Ahogy Boróka nőtt, egyre többet gondolt arra, hogyan lehetne valóra váltani az álmát. Tudta, hogy nagy útra készül, ezért először bátorságot kellett gyűjtenie. – A csillagok messze vannak, de ha hiszek magamban, biztosan sikerül oda eljutnom – mondogatta magának minden reggel.
Egy nap elhatározta, hogy felkészül az űrutazásra. Először is meleg sálat kötött magának, hogy ne fázzon a hideg űrben. Készített egy csomag mézes kekszet, mert tudta, hogy hosszú lesz az út. – Sosem tudhatod, mikor éhezel meg a csillagok között – mondta nevetve.
Aztán elbúcsúzott az erdő barátaitól: a kis nyuszitól, a bölcs bagolytól és a játszós mókustól. – Vigyázz magadra, Boróka! – mondták neki. – És hozz nekünk egy csillagport emlékbe!
Mikor mindennel elkészült, Boróka a legmagasabb dombra mászott. Onnan, ahogy felnézett az égre, mintha egy titkos lépcső jelent volna meg előtte, ami a csillagok felé vezetett. Mély levegőt vett, és elindult felfelé, egyre feljebb és feljebb, míg végül már a felhők is alatta voltak.
A csillagok között minden csodás volt. Csillámló fénycsíkok szaladtak el mellette, és kerek, vidám bolygók köszöntötték: – Szia, Boróka! – örvendeztek. Egyikük, egy mosolygós, lila színű csillag így szólt: – Ülj fel a hátamra, megmutatom neked a tejút titkait!
Boróka boldogan pattant fel a csillagra, aki ringatta, mint egy bölcsőben. Miközben utaztak, találkoztak egy magányos üstökössel is, aki szomorúan csillogott. – Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Boróka. – Mert mindenki fél tőlem, és senki sem barátkozik velem – válaszolta az üstökös.
– Ez butaság! – nevetett Boróka. – Én nagyon örülök, hogy találkoztunk! Gyere, tarts velünk! Így lett az üstökös is Boróka barátja, és együtt fedezték fel az űr kincseit.
Boróka hamar megtanulta, hogy minden csillag különleges, és mindenki másban jó. Az egyik csillag szépen énekelt, a másik fényesen világított, a harmadik pedig vicces ugrásokat csinált. Boróka szíve egyre melegebb lett a sok új barátságtól.
De egy idő után honvágya támadt. – Vajon otthon várnak még rám? – töprengett. A lila csillag megsimogatta: – A szeretet sosem múlik el, akit szeretsz, azt mindig hazavárják.
Boróka megköszönte minden csillagnak a kalandot, integetett az üstökösnek és elindult vissza a lépcsőn, le a dombon, egészen az erdőig.
Az otthoniak boldogan szaladtak elé. – Mesélj, milyen volt a csillagok között? – kérdezték. Boróka mosolygott, és azt mondta: – Sokféle barátot lehet szerezni, ha nyitott és kedves vagy! És az is kiderült, hogy mindenki másban jó, de mindenki fontos. A legfontosabb pedig az, hogy szeressük egymást.
Azóta Boróka minden este felnézett az égre, de már tudta, hogy a legszebb csillagok a szívünkben ragyognak, amikor jóság és szeretet lakik bennünk.
Így volt, igaz volt, vagy talán nem is volt: ez volt a mese a bocsról, aki a csillagok közt járt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
