Egy különleges történet kezdete: a kételkedő kislány
Volt egyszer egy kislány, akit Jankának hívtak. Janka hét éves volt, vidám barna szeme és göndör szőke haja volt. Szeretett játszani, meséket hallgatni, de volt egy dolog, amiben kicsit más volt, mint a többi gyerek: Janka nem hitt a Mikulásban. Ahogy közeledett a december, a város tele lett fényekkel, ablakokba piros csizmák kerültek és mindenki Mikulásról mesélt, csak Janka maradt csendben, amikor erről volt szó.
Egy este, vacsora után a nagymamája az ölébe ültette, és mesélni kezdett. Mesélt a Mikulásról, a hóesésről és az ajándékokról. Janka azonban csak mosolygott, és így szólt: Szerintem a szülők hozzák az ajándékokat. Hiszen senki sem látta még a Mikulást, ugye?
Miért nem hitt a Mikulásban? A családi háttér
Janka családjában mindenki elfoglalt volt. Az anyukája sokat dolgozott, apukája pedig gyakran későn ért haza. A testvére, Panni, már nagyobb volt, és mindig azt mondogatta: Mikulás csak a mesékben létezik. Panni egyszer azt is elárulta, hogy tavaly éjszaka látta, ahogy anyu a csizmába rakja a csokit. Janka ekkor elgondolkodott: Talán tényleg nincs is Mikulás?
Az otthoni beszélgetésekben ritkán esett szó arról, hogy hinni kell a csodákban. Az anyukája mindig azt mondta, hogy a szeretet a legfontosabb, és hogy az ajándékokban az számít, hogy gondoltak rájuk. Janka ettől mégis egyre kíváncsibb lett: Hogyan lehetnek a mesék igazak, ha senki sem látja a Mikulást?
Beszélgetések az iskolában és a barátokkal
Az iskolában a gyerekek izgatottan készültek decemberre. Sorra rajzolták a Mikulást a hóesésben, piros ruhában, nagy puttonnyal. Janka barátnője, Lili, büszkén mutatta az ablakba kitett csizmáját. Én minden évben levelet írok a Mikulásnak! – mondta Lili. Janka csak legyintett: Szerintem nem létezik. Valaki biztosan elolvassa a levelet, de nem egy piros ruhás bácsi.
Volt, aki Jankával értett egyet, mások csodálkozva néztek rá. Az egyik kisfiú, Peti, azt mondta: Az én apukám mesélte, hogy ő gyerekkorában találkozott a Mikulással! Janka csak mosolygott, de belül egyre inkább szeretett volna ő is hinni benne – csak hát, hogy lehet hinni olyasmiben, amit még sosem látott?
Egy meglepő találkozás a télapóval decemberben
December ötödikén este Janka nehezen aludt el. Hallotta, ahogy anyukája suttogva beszélget a nappaliban. A kíváncsiság felébredt benne, csendben kiment a szobából, és az ablakhoz lopódzott. Az utcán, a hóesésben, egy piros kabátos, nagy szakállú bácsi állt, vállán hatalmas puttonnyal. Anyukája kinyitotta az ajtót, odainvitálta a Mikulást, és Janka ámulva figyelte, ahogy a bácsi kedvesen elbeszélgetett velük.
Janka remegve surrant vissza ágyába, és egész éjjel azon gondolkodott: Lehet, hogy mégis létezik a Mikulás? Reggel a csizmájában egy marék mogyorót és egy csillogó aranycsokoládét talált. A Mikulás pedig üzenetet hagyott egy selyempapíron: Kedves Janka! Soha ne felejtsd el, hogy a csodák azoknak jelennek meg, akik szívből szeretnek és hisznek bennük.
Mit tanult a kislány a hitről és a csodákról?
Aznap iskolába menet Janka már egészen másképp gondolt a Mikulásra. Lili megkérdezte: Képzeld, nálam járt a Mikulás! – Janka mosolyogva válaszolta: Nálam is járt. És tudod mit? Lehet, hogy tényleg csak akkor látjuk meg a csodát, ha hiszünk benne.
Azóta Janka már nem mondta, hogy a Mikulás csak mese. Inkább mindenkit arra biztatott, hogy legyenek kedvesek, szeressék egymást, mert a legnagyobb ajándék maga a szeretet. És attól még, hogy valamit nem látunk, lehet, hogy létezik – csak éppen a szívünk szemével kell keresni.
Így volt, így nem volt, talán igaz sem volt: ez volt Janka meséje, aki megtanulta, hogy a szeretet és a hit csodákat rejt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
