A hangyaboly mélyén, egy hatalmas, zöldellő rét szélén élt egy különleges kis hangya, akit mindenki csak úgy hívott: Nevetős. A bolyban számtalan hangya dolgozott, épített, hordta a morzsákat és leveleket, de egyikük sem volt olyan, mint Nevetős. Ő sosem volt csendben, sosem volt mogorva, hanem mindig, mindenhol nevetett. Még akkor is, amikor mások elfáradtak, vagy panaszkodtak, Nevetős csak kacagott, vidáman csilingelve.
A többiek először furcsállták ezt. Egy napon, amikor a hangyák sorban cipelték a búzaszemeket a bolyba, Kati, a legszorgosabb hangya odafordult hozzá.
– Mondd csak, Nevetős, miért nevetsz mindig? Nem fáradsz el? Nem bosszant, ha nehéz a munka?
Nevetős csak kacagott.
– Tudod, Kati, a nevetés könnyebbé teszi az életet. Ha nevetek, nem is olyan nehéz cipelni azt a búzaszemet!
Kati csodálkozva nézett rá, de titokban elmosolyodott, mert ő is érezte, hogy egy kis nevetés után könnyebb a lába.
Egy másik reggelen, amikor a nap alig kelt fel, a boly körül hirtelen nagy szél támadt. A hangyák riadtan bújtak össze, de Nevetős ekkor is vidáman kacagott.
– Nézzétek csak, hogy táncolnak a levelek! – kiáltotta, és ezzel a többiek félénk szíve is megmelegedett.
Még az öreg főhangya is elmosolyodott, pedig ő aztán ritkán nevetett.
Nevetős nevetése hamarosan a boly legnagyobb kincsévé vált. Nem volt olyan nap, hogy valaki ne szaladt volna hozzá egy kedves szóért vagy egy vidám kacagásért. Egy napon például, amikor a hangyák egy hatalmas, nehéz morzsát próbáltak bevinni a bolyba, már-már feladták, mert nem ment sehogy sem.
– Ez túl nagy nekünk! – sóhajtotta Bence hangya.
Nevetős akkor előrelépett, és hangosan nevetni kezdett.
– Hahó! Próbáljuk meg együtt, de most mindenki nevessen egyet, mielőtt újra próbáljuk!
A hangyák először furcsán érezték magukat, de aztán együtt nevetni kezdtek. Meglepő módon, a morzsa sokkal könnyebbnek tűnt, és egyszer csak már bent is volt a bolyban!
– Micsoda csoda! – kiáltotta valaki, és mindenki boldogan ölelte meg Nevetőst.
Volt azonban olyan is, hogy Nevetősnek segítenie kellett, nem csak nevetéssel. Egy este Panni hangya sírva jött hozzá, mert elveszítette az egyik csápját egy tüskés bokor alatt.
– Soha többé nem fogok tudni táncolni! – zokogta Panni.
Nevetős óvatosan megölelte.
– Tudod, Panni, táncolni nem csak lábbal vagy csáppal lehet. Táncol a szíved is, amikor boldog vagy!
Panni először nem értette, de amikor Nevetős elkezdett nevetni és ugrándozni, Panni is nevetni kezdett. Rájött, hogy a boldogság a legfontosabb, nem a csáp.
A bolyban mindenki megkedvelte Nevetőst, még azok is, akik eleinte furcsállták. A nevetése összefogta a hangyákat, és segített, hogy a boly mindig boldog és barátságos hely legyen.
Egy nap az egyik öreg hangya ezt mondta:
– Nevetős, te megtanítottál minket arra, hogy a nevetés nem csak jó kedvet ad, hanem segíthet a bajban is.
Nevetős csak szerényen mosolygott, és így felelt:
– A nevetés ajándék, amit mindannyian adhattok egymásnak!
Így telt az idő a hangyabolyban. Nevetős mindenkit emlékeztetett arra, hogy a szeretet, a vidámság és a jóság a legnagyobb kincs. A hangyák többet segítettek egymásnak, többet nevettek, és sosem felejtették el, ki tanította őket a jóságra.
Így volt, vagy talán nem is volt, de szép mese volt!
A történet tanulsága, hogy a nevetés, a szeretet és az egymás iránti jóság mindig segít, még a legnehezebb napokon is. Sose felejts el nevetni, és ajándékozz mosolyt másoknak is!
Ez volt a hangya meséje, aki mindig nevetett – lehet, hogy igaz volt, lehet, hogy nem, de biztosan jó volt hallani!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
