A tündér titka: honnan ered végtelen energiája?
Volt egyszer egy gyönyörű erdő, ahol mindenki boldogan élt: a mókusok ugrándoztak, a madarak csicseregtek, a gombák alatt apró bogarak bújtak meg. Ebben az erdőben lakott egy különleges tündér, akit mindenki csak így hívott: Lili, a soha el nem fáradó tündér.
Lili kicsi volt, törékeny, mégis úgy táncolt a levegőben, mint egy napsugár. Mindig mosolygott, s a szeme úgy ragyogott, mintha ezer csillag lakna benne. Mindenki csodálta, mert sosem látták szomorúnak vagy fáradtnak. A többi tündér gyakran kérdezgette tőle:
– Lili, hogy lehet, hogy sosem pihensz? Nem vagy álmos? – kérdezte egyszer Flóra, a virágtündér.
– Sosem érzem magam fáradtnak – nevetett Lili vidáman. – Talán azért, mert annyira szeretek segíteni!
Egész nap segít másokon, mégsem lankad el soha
Lili minden reggel korábban kelt, mint bárki más az erdőben. Mielőtt a nap első sugarai átsütöttek volna a lombok között, már ott repdesett a pataknál, segített a kicsúszott halacskáknak visszatalálni a vízbe, összefoltozta a pókhálót, amit a szél elszakított, és megvigasztalta a szomorú virágokat.
Egy nap az öreg bagoly, aki mindent látott az erdőben, odaszállt Lilihez.
– Lili, te egész nap csak segítesz – mondta bölcsen. – Nem hiányzik a pihenés?
– Amikor segítek, úgy érzem, hogy a szívem is nevet velem! – felelte Lili boldogan. – Attól lesz erős, hogy jó vagyok másokhoz.
Az örökmozgó tündér kalandjai az erdő mélyén
Nem volt olyan nap, hogy Lili ne keveredett volna valami izgalmas kalandba. Egyszer egy kis őzike elveszett az erdőben. Lili repült, szaladt, keresgélt, míg rá nem talált egy bokor mögött sírdogálva.
– Ne félj, kis őzike! – simogatta meg az állatka fejét. – Veled maradok, amíg újra megtalálod az anyukádat.
Együtt indultak útnak, Lili énekelt, mesélt, a kis őzike pedig lassan felvidult. Így találtak vissza az őzcsaládhoz, akik örömükben körbeugrálták Lilit. Volt, hogy egy csiga nem tudott hazatalálni. Lili a hátára vette, és hazarepítette a falevél tetején.
Barátai csodálják kitartását és jókedvét
Az erdő lakói egyre csak ámultak Lili kedvességén.
– Lili, te vagy a legjobb barátunk! – mondta egyszer Napsugár, a kis mókus.
– Igen! – bólogatott a csiga is. – Mindig számíthatunk rád.
Lili csak nevetett, és azt mondta:
– Olyan jó érzés, ha örömet szerezhetek nektek! Ez az, amiért mindig boldog vagyok.
Egy szeles napon a tündérek tanácsot tartottak az erdő közepén. Mind kíváncsiak voltak, vajon mi a titka annak, hogy Lili sosem fárad el.
Vajon mi a titka a soha el nem fáradó szívnek?
A tanácskozáson mindenki feltette a nagy kérdést.
– Lili, áruld el nekünk, mi a titkod! Hogyan maradsz mindig vidám és tettrekész?
Lili elmosolyodott, és így felelt:
– Az én titkom egyszerű. Minden jóság, amit adok, visszatalál hozzám. Amikor valakinek segítek, olyan, mintha a napfény simogatna belülről. A szeretet nem fogy el, minél többet adsz belőle, annál több marad a szívedben.
– Tényleg így van? – kérdezte Flóra kétkedve.
– Próbáljátok ki! – kacsintott rá Lili. – Adj egy ölelést, egy mosolyt, egy kedves szót, és meglátod, te is boldogabb leszel!
Attól a naptól kezdve minden tündér, állat és bogár megpróbált egy kicsit segíteni másoknak. És csodák csodája – mindenki úgy érezte, mintha a szívük is könnyebb, boldogabb lenne.
Lili azóta is ott repked az erdőben, segít, mosolyog, és sosem fárad el. Mert a szeretetben és a jóságban mindig új erőre talál.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt – talán igaz, de biztosan jólesett hallani!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
