Egy különleges katicalány, aki mindig nevetett
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici, piros katicabogár, aki mindig csak kacagott. Úgy hívták őt, hogy Kacagó Katica. Nem volt nagyobb a körömhegyénél, de a nevetése betöltötte az egész rétet. Akárhányszor elment egy virág mellett, a szirmok szinte táncoltak, ahogy hallották a kacagását. Mindenki szerette őt, mert jókedvet vitt a reggelekbe, délutánokba, sőt, még az álmos estékbe is.
A kacagás ereje: hogyan varázsolt el mindenkit
Egy szép tavaszi reggelen Kacagó Katica a harmatcseppek között sétált, amikor meghallotta, hogy valaki sírdogál. Odaosont a pityergés hangjához, és meglátta Bíborka, a kis pillangólányt, aki szomorúan ült egy virágfejen.
Miért sírsz, Bíborka? – kérdezte kedvesen Katica.
Elesett a legszebb szárnyam, most senki sem fog velem játszani – szipogta Bíborka.
Ekkor Katica egy kedves mosollyal, majd egy vidám kacagással válaszolt. – Dehogy nem! Nézd csak, milyen szépen csillog a harmat a szárnyadon, ettől még különlegesebb vagy!
Bíborka először csak hümmögött, de Katica olyan furcsán kacagott, hogy Bíborkának is nevethetnékje támadt. Egy pillanat múlva már együtt nevettek, s a gondok mintha odébbálltak volna.
Barátok és kihívások a vidám katica életében
Kacagó Katica nemcsak Bíborkának segített, hanem minden rétlakónak. Egyszer a hangyák elvesztették a morzsáikat. Máskor a csiga elszomorodott, mert nagyon lassúnak érezte magát.
Miért vagy szomorú, Csigusz? – kérdezte Katica egy borús délutánon.
Mert én vagyok a leglassabb – mondta Csigusz komoran.
Katica a hátára szállt, és azt mondta: – De veled lehet a legtovább nézelődni, hisz te sosem rohansz! – majd kacagott egy nagyot.
A csiga rámosolygott, és azt mondta: – Te mindig megtalálod a jó oldalát mindennek.
Katica szerette, ha barátai boldogok voltak. De néha neki is akadtak rossz napjai. Ilyenkor a barátai nevettették meg őt, hogy visszatérjen a kacagása. Mert hát mindenki lehet egyszer szomorú, de ha van, aki felvidít, az nagyon jó érzés.
Amikor a kacagás segített megoldani a gondokat
Egy nap a rétet hirtelen nagy árnyék borította be. Mindenki megijedt, hiszen egy nagy madár ült le a közeli fára. A rét lakói csendben lapultak, s még Katica is megdermedt egy pillanatra. Aztán a madár várt, de semmi sem történt, mert mindenki elbújt.
Katica halkan megszólalt:
- Mi lenne, ha megpróbálnánk barátságosak lenni? Talán nem is bántani akar minket!
A többi bogár először félt, de Katicának mindig hinni lehetett.
Katica közelebb ment a madárhoz, és bátran így szólt:
- Jó napot, madár bácsi! Miért ültél ide hozzánk?
A madár szomorúan válaszolt:
- Azért ültem ide, mert eltévedtem, és nagyon magányos vagyok.
Katica ekkor elkezdett kacagni, de nem gúnyosan, hanem kedvesen, hogy megnyugtassa a madarat.
- Nálunk nem lehet magányos az ember vagy a madár, mert mi mindig barátkozunk! Gyere, ülj közénk, hallgasd velünk a rét kacagását!
A madár elmosolyodott, és megígérte, hogy nem bánt senkit, sőt, még el is mesélt egy vicces történetet. A rét új barátot szerzett, és mindenki nevetett.
Mit tanulhatunk a mindig kacagó katicától?
Azóta a rét minden lakója tudja, hogy a kacagás csodákra képes. Segít barátokat szerezni, elűzi a bánatot és megnyitja a szíveket. Kacagó Katica megtanította mindenkinek, hogy a nevetés, a szeretet és a bátorság minden problémára megoldást jelenthet.
Így volt, igaz volt, mese volt! Talán nem is volt igaz, de ilyen szép volt ez a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
