Egy különleges pillangó születése az erdőben
Egyszer, nem is olyan régen, egy sűrű erdő szélén, a rét puha fűszálai között egy kis pillangó kelt ki a bábból. A nap első sugarai éppen csak megcirógatták a szárnyait, amik csodaszép, szivárványszínben ragyogtak. Ez a pillangó nem volt olyan, mint a többi: amint kibújt, egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, és ez a mosoly soha nem is tűnt el róla.
A többi rovar, sőt, még a madarak is csodálkozva nézték. Egy aprócska katicabogár odasettenkedett hozzá, és így szólt: – Ki vagy te, kis pillangó, és miért mosolyogsz ilyen szélesen?
A pillangó nevetett, és azt mondta: – Azért mosolygok, mert boldog vagyok, hogy világra jöttem, és minden olyan gyönyörű körülöttem!
Miért mosolygott mindig ez a kis pillangó?
Ahogy telt-múlt az idő, a pillangó mindig mosolyogva repkedett virágról virágra. Még akkor is, amikor felhők borították be az eget vagy hűvös szellő borzolta a szárnyait. Az erdei patak vizében a halak csodálattal pillantottak fel rá, a fák susogtak, suttogtak egymásnak: – Nézzétek csak, itt repül a pillangó, aki mindig mosolyog!
Egy nap odasétált hozzá egy szomorú méhecske is. – Te mindig vidám vagy – mondta szomorkásan –, de én ma elhagytam a mézescsupromat, és nem találom sehol.
A pillangó közelebb repült, puha, meleg hangon szólt: – Ne búsulj! Segítek megkeresni. Közben énekeljünk egy vidám nótát!
Barátságok és vidámság a rét virágai között
A pillangóval mindenki szeretett barátkozni. Amerre járt, a virágok szirmai boldogan ringatóztak, s a hangyák is megálltak egy pillanatra, hogy hallgassák a nevetését. Egyik nap egy nagy, öreg tölgyfa szólt hozzá:
– Kis pillangó, elárulod, miért nem szomorodsz el soha? Hiszen veled is történhetne rossz dolog!
A pillangó elgondolkodott. – Bizony, néha én is szomorú vagyok, ha például elbújik a nap vagy elered az eső. De ilyenkor is emlékeztetem magam arra, mennyi jó dolog vesz körül. A barátaim, a rét virágai, a madarak éneke – mind-mind ok a mosolyra!
A tölgyfa elmosolyodott a lombjai között, és innentől kezdve, ha valaki szomorú volt, mindig a pillangóhoz fordult tanácsért.
Az első nagy kaland és a mosoly ereje
Történt egyszer, hogy nagy vihar közeledett, s az egész rét lakói ijedten bújtak el. A pillangó is megijedt, de még mindig mosolygott, bár egy kicsit bátortalanul. Hirtelen meghallotta a kis gyík hangját:
– Segítség! Beszorultam egy bokor alá, és nem tudok kijönni!
A pillangó rögtön odarepült, és hívta a hangyákat, méhecskéket, sőt, még a katicabogarat is. Együtt, összefogva, sikerült kiszabadítaniuk a gyíkot. Amikor a vihar elvonult, mindenki örült, a pillangó pedig csak mosolygott.
– Köszönöm, hogy segítettél! – mondta hálásan a gyík. – A mosolyod bátorságot adott mindannyiunknak.
– Együtt mindig könnyebb! – felelte a pillangó. – Ha segítünk egymásnak és mosolygunk, a legnagyobb vihart is átvészeljük.
Mit tanulhatunk a mindig mosolygó pillangótól?
Azóta, ha valaki szomorú volt a réten, a pillangó vidám mosolya mindig felvidította. Rájöttek, hogy a szeretet, a segítőkészség és a jókedv olyan, mint a napsugár: mindenkinek jut belőle, ha megosztjuk egymással.
A kis pillangó sosem felejtette el, hogy a mosoly nemcsak neki ad örömet, hanem mindenki másnak is. És hogy a legnagyobb ajándék az, ha segíthetünk egymásnak, és minden nehézség ellenére is tudunk örülni az élet apró csodáinak.
Így volt, úgy volt, talán igaz se volt, de egy biztos: ez a mosolygós pillangó megtanította mindenkinek, hogy a szeretet és a jóság mindig szebbé teszi a világot!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
