Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különös kis béka, akit Fricinek hívtak. Frici nem volt olyan, mint a többi béka a nádas partján. Ő nem szeretett este ugrándozni a holdfényben, nem kergetett szentjánosbogarakat, sőt, amikor leszállt az éj, inkább elbújt egy nagy zöld levél mögé, és ott reszketett csendben. Félt a sötétben, de ezt soha senkinek nem merte elmondani.
Egyik este, amikor a békák már a tóparton gyülekeztek, Frici legjobb barátja, Lili, észrevette, hogy Frici megint nincs sehol. „Hol van Frici?” – kérdezte csodálkozva. „Mindig eltűnik, ha lemegy a nap.” A kis békák összenéztek, és elindultak Frici keresésére. Meg is találták őt a nagy lapulevél alatt, ahol egészen apróra húzta össze magát.
„Miért nem jössz velünk játszani?” – kérdezte Lili kedvesen. Frici lesütötte a szemét. „Én… én nem szeretem a sötétet,” motyogta halkan. A barátai először meglepődtek, aztán odaültek melléje. „Ne félj, Frici! Mi mindig itt vagyunk neked!” – mondta Bence, a legbátrabb béka. Onnantól kezdve minden este meglátogatták Fricit, hogy ne érezze magát egyedül.
Egyik nap Frici elhatározta, hogy változtatni fog. „Nem akarok többé félni,” mondta magának. „Ki fogok menni éjszaka a tópartra, legalább egy kicsit.” Lili és Bence elkísérték, és minden lépésnél bátorították. Az első pár percben Frici szíve úgy vert, mint a dobszó, de a barátai kézen fogták, és együtt mentek tovább. Először csak a tó széléig merészkedett, de aztán meglátta, mennyire szép az éjszaka: a hold tükröződött a vízen, a tücskök ciripeltek, a szentjánosbogarak fénylettek.
Frici kíváncsi lett. Vajon tényleg olyan félelmetes a sötét, vagy csak ő gondolta annak? Lili mutatta neki, hogy a sötétben is vannak csodák. „Nézd csak, Frici, ott az a kis bagoly! És nézd, mennyi csillag van az égen!” Frici bátortalanul körbenézett, és észrevette, hogy a sötétség nemcsak ijesztő, hanem varázslatos is tud lenni. A fűben surranó egérke, a tó felett repkedő denevér mind-mind kalanddal töltötték meg az éjszakát.
Az egyik éjszaka Frici észrevette, hogy egy aprócska kis béka sírdogál a parton. Odament hozzá. „Mi a baj?” – kérdezte. „Félek a sötétben,” suttogta a kis béka. Frici mosolygott. „Én is féltem. De a barátaim segítettek. Megmutatom neked, mennyi szépség van a sötétben!” Így Frici már nemcsak magának, hanem másnak is segített legyőzni a félelmét.
Mire eljött a reggel, Frici már egészen másként gondolt a sötétségre. Tudta, hogy ha van, aki szereti, támogatja és mellette áll, már semmitől sem kell tartania. Megtanulta, hogy a félelem természetes dolog, de a barátokkal együtt minden akadály legyőzhető.
Így történt, hogy Frici, a kis béka, aki rettegett a sötéttől, végül a legbátrabb béka lett a tóparton. Nemcsak a saját félelmét győzte le, hanem segített másoknak is. És minden este, amikor a nap lebukott, Frici boldogan ugrándozott a barátaival a holdfényben, és már csak nevetett azon, amitől egykor rettegett.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Mert a szeretet, a barátság és a bátorság mindig segít, hogy legyőzzük a félelmeinket.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
