Egy különleges kecske: a mindig mosolygó főhős
Volt egyszer egy kis falu a hegyek lábánál, ahol a házak piros tetővel büszkélkedtek, a kertekben virágok nyíltak, és az emberek szívesen köszöntötték egymást az utcán. Ebben a faluban élt egy különleges kecske, akit mindenki csak Mosolygónak hívott. Mosolygó nem volt sem nagy, sem különösen fehér, nem volt rajta pötty vagy folt, de mégis messzeföldön híres lett egyetlen dologról: ő mindig mosolygott.
Akár esett, akár fújt, Mosolygó kecske ajkán széles mosoly ült. Amikor reggel a gazda, Pista bácsi, kinyitotta az ólat, Mosolygó ugrándozva köszöntötte. A réten a többiek néha vitatkoztak, hogy ki legelheti a legzöldebb füvet, de Mosolygó csak mosolygott, és kedvesen megosztotta a legínycsiklandóbb csomót is bárkivel.
– Jó reggelt, Mosolygó! – köszönt rá minden nap a kis Juli, aki az ablakból figyelte a jószágokat.
– Bégém, jó reggelt, szép napot! – felelte Mosolygó, s a hangjából is csupa vidámság áradt.
Hogyan vált híressé a mosolygós kecske a faluban?
Egy nap a faluban vásárt rendeztek. Mindenki készült, még a kecskék is megtisztálkodtak. Pista bácsi is elvitte Mosolygót, mert úgy gondolta, jó lesz, ha a többi gazda is látja, milyen különleges állata van.
Amint a vásártéren megjelentek, mindenki rögtön észrevette Mosolygót. Az emberek sorban álltak, hogy megsimogathassák, és kíváncsian kérdezgették:
– Mondd csak, Pista bá’, hogy lehet az, hogy ez a kecske mindig mosolyog?
Pista bácsi mosolyogva csak ennyit mondott:
– Talán boldog, mert mindig szeretettel bánunk vele, és ő is szeret minket.
A gyerekek is körbeállták Mosolygót, sőt, még a falu polgármestere is megdicsérte:
– Ilyen vidám kecskét még sose láttam! Mindenkit mosolyra fakaszt!
Attól a naptól kezdve Mosolygó lett a falu büszkesége, hiszen bárhol járt, mindenkit jókedvre derített.
A kecske mosolya mögött rejlő titok nyomában
A gyerekek sokáig tanakodtak, vajon mi lehet Mosolygó titka. Egy este Juli és barátja, Marci, elszánták magukat, hogy kiderítik, hogyan csinálja.
– Figyeljük meg, mit csinál egész nap! – mondta Marci.
Reggeltől estig lesték Mosolygót: mikor a nap felkelt, ő már a kerítésnél várta Pista bácsit. Amikor a többi kecske lökdösődött, Mosolygó csak nevetve hátrált, és ha valaki egyedül maradt, ő mindig odalépett hozzá társaságot nyújtani.
Este, amikor a gyerekek végül halkan megközelítették, suttogva kérdezték:
– Mosolygó, miért mosolyogsz mindig?
Mosolygó egy kicsit gondolkodott, aztán válaszolt:
– Mert szeretem az életet! Örülök, hogy süt a nap, hogy finom a fű, hogy vannak barátaim. Ha valakinek rossz napja van, talán a mosolyom segít, hogy jobb kedve legyen.
Az emberek reakciói a mindig vidám kecskére
Egy idő után nemcsak a falubeliek, hanem a szomszédos településekről is eljöttek, hogy lássák a híres kecskét. Még nagyvárosból is érkeztek kíváncsi gyerekek, akik csodálattal nézték Mosolygót.
A faluban is megváltozott valami. Az emberek gyakrabban köszöntötték egymást, többet mosolyogtak, és igyekeztek egymásnak segíteni. Amikor valaki szomorú volt, a többiek emlékeztették:
– Gondolj csak Mosolygóra! – s ettől rögtön jobb kedvre derültek.
Mosolygó egy nap azt mondta a gazdájának:
– Látod, Pista bácsi, a mosoly olyan, mint a napfény. Ha adunk belőle másnak, attól nekünk sem lesz kevesebb.
Mit tanulhatunk a mosolygó kecske történetéből?
Így telt tehát Mosolygó kecske élete, tele szeretettel, barátsággal és vidámsággal. Akár kicsi, akár nagy, mindenki tanult tőle valamit: hogy egy mosoly gyakran többet ér száz szónál, és hogy jókedvvel, szeretettel könnyebb az élet.
Így igaz, így volt, így mesélték – talán igaz volt, talán nem, de ilyen szép mese volt ez.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
