Egyszer, egy havas decemberi reggelen, amikor a szarvasok bundája már vastagabb és a hópelyhek csendesen hullottak a földre, Télapó a varázsrépával találkozott. Télapó éppen a manóival beszélgetett a műhely mögött, amikor valami különöset vett észre. A fenyőerdő szélén, a vastag hó alatt, valami narancssárgán derengett.
„Ez vajon mi lehet?” morfondírozott Télapó, miközben közelebb sétált. A hó alól egy hatalmas, gyönyörű répa kandikált ki, és fényesen ragyogott, mintha belülről világítana. Télapó lehajolt, és érezte, hogy a répa melegséget áraszt a tenyerébe, pedig odakint csikorgott a fagy.
Ekkor egy apró hang szólalt meg mellette. „Vigyázat, Télapó, ez nem akármilyen répa!” – szólt a legkisebb manó, Cin. „Ez a répa varázslatos, csak az találja meg, aki igazán jószívű.”
Télapó mosolygott, és finoman kiásta a répát a hóból. „Biztos vagyok benne, hogy valami csoda rejlik benne. Vigyük be a műhelybe, és nézzük meg közelebbről!”
A répa titka hamarosan kiderült. Ahogy Télapó letörölt róla egy apró darabot, az egész műhely megtelt melegséggel. Az ablakok bepárásodtak, és a manók arcára piros foltok szaladtak. Egyikük, Tüsi, odasúgta: „Ez a répa biztosan képes megóvni minket a hidegtől!”
Télapó elgondolkodott. „Talán használhatnánk ezt a varázsrépát, amikor a leghidegebb éjszakán ajándékokat kell vinnem a gyerekeknek. Ki tudja, mire képes még?”
Elhatározta, hogy próbára teszi a varázsrépát az erdőben. Este, amikor minden manó már a takarója alá bújt, Télapó a répa társaságában indult el a sötét, fagyos rengetegbe. A szánkóját a répa világította be, és ahogy haladt az erdőn keresztül, a répa fénye nyomán a jéggé fagyott állatok is felébredtek. Egy kis mókus, akinek a farka odafagyott egy ághoz, örömmel ugrándozott ki a fénybe.
„Köszönöm, Télapó! Ez a répa csodás!” – kiáltotta vidáman.
Amikor visszatért a műhelybe, Télapó elmesélte a manóknak, milyen kalandokban volt része. A manók lelkesen tapsoltak, és mindenki meg akarta érinteni a varázsrépát. De akkor hirtelen felhangzott egy sírás: a legkisebb manó, Cin, elesett, és megütötte a térdét.
Télapó gyorsan odalépett, és finoman megérintette a répával a sebet. A csodás fény lassan körülölelte a térdét, és a fájdalom elillant. Cin felnevetett, és átölelte Télapót. „Ez tényleg varázslatos! A répa nemcsak meleget ad, hanem gyógyítani is tud!”
Azóta, minden évben, amikor beköszönt a karácsony, Télapó és a manók előveszik a varázsrépát. Elhelyezik a műhely közepén, és mindenki, akinek szüksége van egy kis szeretetre, melegségre vagy gyógyulásra, csak megsimogatja. A répa fénye megtölti az egész falut boldogsággal.
Egy évben Télapó elhatározta, hogy a varázsrépát megmutatja a gyerekeknek is. Karácsony estéjén mindenki, aki jól viselkedett, egy répa formájú, csodásan illatozó mézeskalácsot talált a csizmájában. A gyermekek arcán mosoly terült el: a varázsrépa melege az ő szívükbe is beköltözött.
Így lett a varázsrépa Télapó legfontosabb karácsonyi segítője. Többé már nem csak ajándékokat, hanem szeretetet, melegséget és gyógyulást is vitt magával, akármerre járt.
A manók pedig minden évben új dalt írtak a varázsrépáról, s együtt énekelték Télapóval a műhelyben, miközben a hópelyhek táncoltak odakint az ablakban.
Így történt, vagy talán csak így mesélték. Ez volt a mese Télapóról és a varázsrépáról, szeretetről, jóságról, és arról, hogy minden csoda igazi, ha a szívünkből fakad. Azért meséltem el, hogy tudd: a legnagyobb ajándék, amit adhatsz, a szeretet maga.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
