Volt egyszer egy kis sün, akit Borzasnak hívtak. Borzas egészen kicsi süngyerek volt, és egyedül élt az erdő szélén, egy puha avar alatti kis kuckóban. Mindennap az eget nézte: a felhők úgy úsztak el felette, mintha mindegyiknek lenne egy barátja, akivel együtt kalandozhatna. Borzas gyakran gondolkodott azon, milyen jó lehet valakivel játszani, beszélgetni, vagy csak együtt csöndben üldögélni a fák alatt. De neki még nem volt barátja.
Egyik reggel, mikor a harmatos fűben megébredt, úgy döntött, ma megpróbál barátot szerezni. „Nem lehet olyan nehéz,” gondolta magában, és izgatottan indult útnak. Amikor elindult, egy odvas fatörzsnél találkozott elsőként Sára, a vörösbegy. Sára vidáman csipogott, miközben az ágon táncolt. Borzas bátortalanul odaszólt:
– Jó reggelt, Sára! Játszanál velem egy kicsit?
Sára leugrott az ágról, és így felelt:
– Szia, Borzas! Én most éppen bogyókat gyűjtök a reggelihez, de majd később csatlakozhatok. Tudsz repülni?
Borzas szomorúan rázta a fejét.
– Nem tudok repülni, én csak szaladni és gurulni tudok.
Sára kedvesen mosolygott, de elröppent bogyókat keresni. Borzas kicsit csalódott lett, de nem adta fel. Úgy gondolta, biztosan van valaki, aki szívesen lesz a barátja.
Tovább sétált, amíg nem találkozott Berci nyúllal, aki éppen répát rágcsált a tisztás szélén.
– Szia, Berci! Szeretnél velem játszani? – kérdezte Borzas reménykedve.
Berci fülei felálltak, és így szólt:
– Jó lenne, de én most nagyon sietek, répát kell vinnem anyukámnak. Talán máskor!
Borzas próbált mosolyogni, de már a szemében is könny csillant. Mégis tovább indult, hátha talál valakit, aki ráér játszani.
Nem sokkal később egy nagy tölgyfa alatt meglátta Lalit, a teknőst. Lali éppen lustán napozott.
– Szia, Lali! Játszanál velem egy kicsit? – kérdezte Borzas.
– Sajnálom, Borzas, nekem most pihennem kell – mondta Lali álmosan. – Talán ha beesteledik, akkor sétálnék veled egyet.
Borzas leült a fa tövébe, és egy picit sírdogált. Azt érezte, hogy mindenki elfoglalt, és talán senki sem szeretne igazán a barátja lenni.
Ahogy ott üldögélt, egyszer csak egy apró egér lépett oda hozzá. Kormosnak hívták, és nagyon kíváncsian nézte a kis sünt.
– Miért vagy ilyen szomorú, Borzas? – kérdezte Kormos.
Borzas elmesélte neki az egész napját: hogyan próbált barátot találni, de mindig valami közbejött. Kormos figyelmesen hallgatta, és azt mondta:
– Én sosem próbáltam barátot keresni, mert féltem, hogy nem fogadnak el. De most, hogy látlak, úgy érzem, mi jó barátok lehetnénk!
Borzas szeme felcsillant. – Tényleg? Akkor játszunk együtt?
És így is tettek. Kormos és Borzas egész délután együtt kergetőztek, bújócskáztak, sőt együtt ettek zamatos bogyókat is. Egymást segítették, ha valamihez bátorság kellett, együtt nevettek, ha eltört egy ág, vagy elgurult egy makk.
Néhány nap múlva Sára, Berci és Lali is csatlakoztak hozzájuk. A kis sün megtanulta, hogy a barátság nem mindig jön első próbálkozásra, de ha valaki nyitott szívvel keres, biztosan megtalálja a párját. Megértette, hogy mindenki más, de ettől szép a barátság: mindegyikük mást tudott, mást szeretett, és együtt csodásabbak lettek.
Borzas és Kormos azóta is elválaszthatatlanok. Sokszor együtt játszanak a többiekkel, máskor csak beszélgetnek vagy csendben figyelik az ég felhőit. Borzas már tudta: a barátságot nem kell erőltetni, csak a szívedet kell nyitva tartani, és hinni abban, hogy mindenki megérdemli, hogy szeressék.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt – de egy biztos: a szeretet és a barátság mindenkié, aki nyitott szívvel keresi!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
