Egy nevető róka születése a rengetegben
Volt egyszer, réges-régen, a sűrű zöld rengeteg mélyén egy apró rókakölyök, akit mindenki csak Nevetőnek hívott. Nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen már egészen kicsi korában is csilingelő nevetése visszhangzott a fák között. A madarak kíváncsian néztek le az ágról, a sünök pedig mosolyogva hallgatták a vidám kacagást. Nevető mindig mosolygott, akkor is, amikor a többi állat álmosan ébredezett, s akkor is, amikor a vihar szele fújt a réten.
Egy napon az anyukája, Rózsa, megkérdezte tőle: „Nevető, mondd csak, miért nevetel mindig?” Nevető fejét oldalra billentette, és azt felelte: „Mert minden napban van valami csodálatos! Ha mosolygok, a világ is visszamosolyog rám.” Az anyja büszkén ölelte meg, s a kis róka nevetése betöltötte az odút.
Barátságok, melyeket a mosoly szőtt össze
Ahogy Nevető nőtt, egyre több barátja lett a rengetegben. Összebarátkozott Bodza nyuszival, Szeplős őzikével és Makkos mókussal. Egy délután, amikor a napfény aranyszínben csillogott a lombok között, Bodza morgolódva jött elő a bokorból.
– Elvitte a szél a leveleimből rakott ágyikómat! – panaszkodott.
Nevető rögtön odament hozzá, és azt mondta: – Ugyan, Bodza, ne búsulj! Építsünk együtt sokkal puhább, nagyobb ágyat!
Bodza először csak szipogott, de ahogy Nevető kacagott és bolondos ugrásokkal gyűjtötte a leveleket, Bodza is elmosolyodott. Hamarosan már mind ketten nevettek, és az új ágyikó még szebb lett, mint az előző.
Máskor Szeplős őzike bátortalanul kérdezte:
– Szerinted én is tudok olyan ügyesen játszani, mint a többi állat?
Nevető rámosolygott, és bátorítóan válaszolt: – Persze, hiszen mindannyian másban vagyunk ügyesek! Próbáljuk ki együtt!
Az erdei állatok összegyűltek, és közösen játszottak, mindenkinek akadt sikerélménye, s a vidám nevetés messzire szállt a rengetegben.
A vidámság ereje: a róka titkos fegyvere
Egy nap különös dolog történt. A patak vize zavaros lett, és senki nem mert belőle inni. Az állatok aggódva tanakodtak.
– Mit tegyünk? – kérdezte Makkos mókus.
Nevető így szólt: – Menjünk el a bölcs bagolyhoz! Ő biztosan tud segíteni!
Útközben mindenki ideges volt, csak Nevető nevetgélt és mesélt tréfákat, hogy oldja a társai félelmét. Még a szigorú baglyot is megnevetette, amikor elmesélte, hogy hogyan csúszott bele egy pocsolyába, mert azt hitte, az árnyéka.
A bölcs bagoly végül elárulta, hogy egy nagy vihar után a patakba sodródtak ágak és levelek, ami miatt zavaros a víz. Az állatok összefogtak, kitisztították a patakot, és mindenki boldogan ivott a tiszta vízből. Mindenki érezte, hogy a jókedv és összetartás milyen sokat számít.
Megoldatlan rejtélyek a nevetés mögött
Az erdőben azonban nem mindenki értette, hogyan képes Nevető mindig vidám lenni. Egyik este, amikor a csillagok ragyogtak, Surranó, a félénk borz fülébe súgta:
– Mondd csak, Nevető, sohasem vagy szomorú?
Nevető elmosolyodott, és így felelt:
– Néha én is szomorú vagyok, de ilyenkor eszembe jutnak a barátaim, és tudom, hogy minden rendbe jön. Ha mosolygok, a szívem is meggyógyul.
Surranó bólintott, és elhatározta, hogy másnap ő is megpróbál mosolyogni, hátha attól könnyebb lesz minden.
A róka öröksége: boldogság a vadonban
Azóta, hogy Nevető róka megszületett a rengetegben, az állatok gyakrabban mosolyognak egymásra. Ha valaki elesik, a többiek segítenek, és együtt nevetik ki a bajt. Aki szomorú, ahhoz mindig akad egy kedves szó vagy egy ölelés.
Nevető megtanította a rengeteg lakóit, hogy a nevetés nemcsak jókedvet, hanem erőt is ad, amivel legyőzhetők a gondok. Így lett az erdő a vidámság és szeretet otthona, ahol a mosoly mindig tovább száll a széllel.
Így volt, igaz volt, egy mese volt! Így volt, úgy volt, ilyen volt a mese! Így volt, mese volt, talán igaz se volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
