Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám, barna foltos kutya, akit Bodrinak hívtak. Bodri egy kis faluban élt gazdájával, de nagyon szerette felfedezni a közeli erdő titokzatos ösvényeit is. Egy szép tavaszi reggelen Bodri úgy döntött, messzebbre merészkedik, mint valaha. Ahogy a hajnali nap sugara játszott a faleveleken, Bodri vidáman szimatolt, és minden bokor mögött újabb kalandot remélt.
Ahogy Bodri egyre beljebb sétált az erdőben, különös hangokat hallott. Egy csendes tisztáson találta magát, ahol a fák mintha suttogtak volna egymásnak. Egy vén tölgyfa tövében furcsa, fénylő tárgyat pillantott meg. Közelebb ment, és látta, hogy egy régi, de gyönyörű hegedű lapul ott, mintha valaki szándékosan hagyta volna ott. Bodri körbeszaglászta, de a hegedű nem mozdult, csak egy halk, meleg fény sugárzott belőle.
Egyszer csak a hegedű varázslatos hangon megszólalt: „Ki vagy te, aki megtaláltál engem?” Bodri először megijedt, de aztán bátorságot vett magán. „Bodri vagyok, a falu kutyája. Te ki vagy?” A hegedű hangja lágyan felelt: „Én vagyok a Varázshegedű, akinek zenéje képes megváltoztatni a világot. Akinek tiszta szívből játszom, annak kívánsága teljesül!”
Bodri csodálkozva hallgatta a hegedűt, s a dallam, amit a hegedű játszott, egészen különleges érzéseket ébresztett benne. Mintha hirtelen minden szomorúság, félelem eltűnt volna a szívéből, s helyüket boldogság és szeretet töltötte ki. A zene melegséget árasztott, amelytől Bodri úgy érezte, mintha a világon mindenki barátja lenne.
Bodri szólt: „Miért vagy itt egyedül, hegedű?” A hangszer halk sóhajjal válaszolt: „Réges-régen egy kedves zenész játszott rajtam, aki mindig örömet szerzett azoknak, akik hallgatták a zenéjét. De egy gonosz varázsló megirigyelte a boldogságot, amit teremtettem, és egy bűbájjal elrejtett engem az erdő mélyére. Azóta arra várok, hogy megtaláljon valaki, akinek szíve tele van szeretettel.”
Bodri elhatározta, hogy segít a hegedűnek visszanyerni a szabadságát, és megkeresi a módját, hogyan oldhatná fel a varázslatot. Ám nem volt könnyű dolga. Az erdő mélyén sötét fák rejtőztek, ijesztő hangok hallatszottak, és több helyen is furfangos akadályokat kellett leküzdenie. Néha Bodri majdnem feladta, de mindig eszébe jutott a hegedű meleg dallama, ami bátorsággal töltötte el.
Egyik este, amikor már nagyon elfáradt, így szólt a hegedű: „Ne félj, Bodri! A szeretet és a barátság mindig segít leküzdeni a gonoszságot.” Ekkor Bodri úgy döntött, nem adja fel, és tovább követi a hegedű dallamát, amely mintha utat mutatott volna neki az erdő legsűrűbb részén is.
Ahogy egyre beljebb jutottak az erdőben, a hegedű hangja egyre erősebb lett. Hirtelen egy hatalmas, sötét fa elé értek, amely mögött a gonosz varázsló lakott. A varázsló így szólt: „Senki sem viheti ki innen a hegedűt, hacsak nem tudja, mi a zene igazi ereje!” Bodri bátran előlépett és ezt mondta: „A zene ereje abban rejlik, hogy boldogságot és szeretetet ad másoknak!”
A varázsló meghökkent, de a hegedű dallama olyan szépen szólt, hogy még az ő szíve is meglágyult tőle. A bűbáj hirtelen szétfoszlott, a sötét erdő fényárban úszott, és Bodri végre kiszabadíthatta a hegedűt.
Azóta Bodri és a hegedű legjobb barátok lettek, és mindenhová együtt mentek. Bárhol is jártak, a hegedű zenéje boldogságot, szeretetet és barátságot hozott mindenkinek. Bodri megtanulta, hogy a bátorság, a szeretet és a jóság mindig legyőzi a rosszat, és a zene az egyik legszebb ajándék, amit adhatunk egymásnak.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt – ki tudja? Az biztos, hogy egy varázslatos kutya és egy különleges hegedű barátságának története örökre megmarad azok szívében, akik hisznek a szeretet és a jóság erejében.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
